Károlyi lány bujáki csodája

KÁROLYI LÁNY ÉS A SASBÉRC
 
Már 6 hónapja „dógoztam” a vadászkastélynál. Nekem kellett a lovakat ellátnom. A lóistálló hátrébb volt, jó messzire a kastélytól hogy ne szagoljon büdöset az uraság és az úrnő. Szigfrid, a Pappenheim, többször "gyütt" le, ide Bujákra Szentgyörgyről, nagyjából  ellenőrizte a munkákat, meg aztán legalább vadászhatott is kedvére. Károlyi Erzsi grófnő asszony, nagyon jó alakú csinos nő volt, hosszu bő szoknyája se fedte el csinos küllemét. Éppen a keselyrét felé kaszáltam a dús füvet, amikor  gyalogosan arra sétált a szép grófnő. Kérdezgetett a lovakról, meg hogyan tárolunk szénát télire. Azt is kérdezte hogy hol van itt az erdőben a legmagasabb hely, ahol a tetőről jól körbe lehet nézni. Mondtam neki hogy a várcsúcsról meg a sasok bércéről lehet fajinan messzire „ellátnyi”. Kedvesen elköszönt és elindult kecsesen, ringón, bement a kastélyba a hátsó nagy ajtón.   Még jó, hogy szépen levakartam, lecsutakoltam a lovakat, mert Erzsi férje Szigfríd rámparancsolt, hogy holnap délelőtt kellenek a szép lovaik, ugyanis kilovagol a  feleségével, jó messzire mennek.  Erzsébet grófnő legtöbbször vidám kedves, de azért voltak rossz napjai amikor semmi sem tetszett neki, mindenbe belekötött. Talán volt is igaza, mert a takaritó asszonyok a szobák takarításánál nagyjáztak, a nagy konyhán a szakácsok meg hazalopták  az alapanyagokat. Szerette öccsét, s bár Mihálynak (Károlyi) sok ellensége volt a politikában , Erzsébet kiartott mellette, s később az emigrációba kicsempészett neki vagyonokat, amit csak tudott. A bujáki uradalalom gazdaságát szinte ő tartotta kézben, számtartóját sűrűn beszámoltatta. Ugyanis a gazdálkodáshoz,  munkákhoz, Szigfrid nem értett, aki  inkább szobraival foglalkozott. Ilust a szegény árva cselédlányt támogatta tanitgatta, barátnőként kezelte. Erzsi már csak ilyen jólelkü volt... 
Amugy több cseléd kurtitotta kissé a kastély vagyonát. Én is kicsit. Szigfrid gróf felületes lévén nem figyelt ránk, csak a hóbortjával volt elfoglava. Festményeket gyüjtött, kisebb szobrokat, ezeket naphosszat nézegette rendezgette. Tudtuk hogy Iszkaszentgyörgyi kastélyukban is csodás dísztárgyakat halmozott fel. A bujáki uradalmat apósától kapták Károlyi Gyulától. Olyan vadászós, üdülgetős lett a kastély feladata, de egyre többet tartózkodtak az Erzsivel itt. Többször voltak lenn barátaik, vendégeik is. Úgy tünt odavannak egymásért. Irigyeltük a szép rafinált egymásra nézésüket kacsintásukat, látni lehetett hogy forró az ágyuk. Amikor azt hitték nem látjuk őket, Szigfrid vad mohósággal érintette a grófnőt a hátsóján, meg elől is. Kö zben csókot loptak... A kastély nagyon szép lett a maga zsúptetejével sok kis ablakával  beillett a tópartra. Erzsébet ezt még olyan 10 éve épittette. A reggelit a nagyteraszon költötte el a fiatal pár, közben rácsodálkozott mindig, a szép vár látványára. Mondták, hogy nagyon figyelmesek egymással, jeles ünnepnapjaikon gyönyörü ajándékokkal lepik meg egymást. Erzsébet odavolt a vasárnaponta cifra bujáki szoknyába bújó lányok asszonyok látványától. Kérte is őket hogy  olykor jöjjenek ki a kastélyhoz igy  népviseletben. Egyszer belebújt az Olgi bujáki ruhájába és nagyokat nevetett, de tetszett neki...
Nos ezen a reggelen kiadósan felszolgáltuk nekik a reggelit és elökészitettem a kedvenc lovaikat.
A reggelinél is nagyon látszott hogy mennyire szeretik egymást Szigfrid gróf és Erzsi grófnő. Olvadtak a mosolyoktól  és nem birták ki hogy ne érintsék egymás kezét....
Az 1800 as évek végén ismerkedtek meg egymással. Nagy szerelem volt közöttük, nem ugy mint más uraságok frigyeinél. Az ország legnagyobb bitokosa, sváb magyar főnemes, tényleg lángoló szerelemből vette el a szintén nagyon gazdag Károlyi Gyula kincstárnok és ispán lányát. Erzsébet hozományából csodásan felujitották az iszkaszentgyörgyi kastélyukat, ennek a grőfnő is nagyon örült.  Károlyi Gyula a lányának adta a bujáki uradalmát. Erzsébet  grófnő megépíttetette ezt a vadászkastélyt és a szép halastavat. Csodás lett a tájba illő 30 szobás vadászpalota. Na itt reggeliztek most amikor is 1909 et irtunk.   A bujáki szoknyás felszolgálónő bőséges reggelit tálalt fel, amiből most jóízüen ettek a gróf és a grófnő. Mondták, kell az energia mert sokat lovagolnak majd, és gyalogolni is fognak. Nagyon sok ló volt az istállókban, persze legszebb helyük a tekintetes fiatal pár szép lovainak volt. Divatos lovaglónadrágban felsőben, Szigfrid lovaglózekében, üdvözölték  a szinte mosolygó boldog lovaikat. Én vezettem ki nekik a hűséges pacikat, mire felpattatak és elindultak a tó mellett a fahid irányába. Hatalmas volt erdőbirtokuk, több helyen találkoztak munkásaikkal, akik a cser és tölgyfákat vágták darabolták szállításra készitették elő. Szigfrid nagy akkurátusan szinte szakemberként adott ukászokat a munkásoknak azok megszeppenve bólogattak. Amikor elhagyták öket, Erzsébet nevetett, mire párja megkérdezte mit nevet.   - Hát amennyire nem érdekel téged a gadaságunk,   azért ugy tudsz csinálni mintha feszesen figyelnél minden  részletre.    - Igen, nem akarom hogy észrevegyék hogy  nem vagyok képben. - ő is nevetett...
Mentek lovagoltak hegyen, völgyön. Megálltak a hegy és dombtetőkön, Erzsi mindig a jó kilátást kereste. Már vagy 3 órája poroszkáltak az erdőben amikor Erzsi meglátott egy hegycsúcsot, ez volt a fekete hegy teteje. - Oda menjünk! - mondta Szigfrídnek!  Az utolsó száz métert már gyalog tették meg, száron vezetve a lovakat. A hegytetőn egy kicsi tisztást találtak nagyszálú selymes puha füvel. A csúcs egyik oldalán kis nyiladek állt, jól lehetett látni a távoli hegyeket, a Mátrát is.  ERZSÉBET grófnőt elbüvolte, odavolt a boldogságtól. - Na ilyen szép birtokrészünk egész magyarországon nincs.  
Hosszasan győzködte férjét hogy engedje őt felmászni a tisztás közepén alló magas, vaskos tölgyfára. A gróf féltette szeretett asszonyát de tanácsokkal ellátván felengedte a fára. A fiatalos, harmincas Erzsi ügyesen, és óvatosan felmászott jó magasra, és leült egy vaskos ágra.    Sikitozva tolmácsolta Szigfrídnek milyen csodás a kilátás, és miket lát. A gróf rádöbbent hogy felesége megtalált valami csodát, ami boldoggá teszi, és  nagyon örül neki. Valami eszébe jutott.
Tán egy félóráig is fennmaradt a fiatalasszony a fán, Szigfrid már kérlelte hogy jöjjön le. Szép lassan, óvatosan megkapaszkodva lépegetett lefelé Erzsébet. A legalsó ágnál megállt. - Na innen már nincs lefelé ág, kapj el drágám finoman leugrok! - 
A gróf elhelyezkedett hogy megfogja a lehuppanó asszonyát. Nem volt magasan de azért puhítani kellett a leérkezést. Simán ment. ERZSI Szigfríd karjában landolt, de a lendülettől beleborultak a dús, selymes, hosszúszárú fübe. Nagyot kacagtak, de ha már igy alakult ott is maradtak a selymes fűágyban... 
Másnap az erdőmester egy jó nagy lehevert területet talált a fa alatt. - Itt szarvasok heverésztek- gondolta..... 
Három hónap múlva Szigfríd gróf eme helyen elkezdte épittetni a vadászlakot kilátóval. Ott azon a helyen , ahol szerelmük újfent bizonyitást nyert, és ezt a kilátót drága szerelmének, feleségének  Erzsébetnek adta, szánta, ajándékul.    A vadászlak és kilátó megépült,     Erzsébet nagy nagy örömére.  SASBÉRC lett a neve. 
 
(történelmi leirásfoszlányokból, akkori elszólásokból, szóbeszéd alapokból  irtam meg  a kisnovellát. )
 
         / "Beszély" (kisnovella) mihálylaci2020/