Kaland a jégkunyhóban

A jó egyórás út után elgémberedett tagokkal kászálódtam le hó-járómról. Az iglu elég csendesnek tűnt. Talán Nanti nem értett meg tegnap, amikor találkoztunk az egyik mérőállomásnál. Pedig igyekeztem minél pontosabban elmutogatni, hogy mikor érkezem hozzájuk. Nanti volt a helybéli segítőm, de havonta talán ha egyszer- kétszer futottunk csak össze. Ráadásul az eszkimó férfi semmilyen nyelven nem beszélt az aleuton kívül, és nekem úgy tűnt, hogy nem is akar egyet sem elsajátítani. Végül is meg tudtam érteni, minek is bonyolítaná csodálatosan egyszerű életét?

Pedig már nagyon hiányzott egy jó kis baráti beszélgetés. Aznap múlott éppen három hónapja, hogy egyedül maradtam a kutatóbázison. A tudományos vizsgálatokra szánt pénz fogytán volt, így három társamat visszarendelték. Az egyedüllét alatt egyre gyakrabban jutott eszembe, hogy nekem is el kellene hagyni ezt a jéghideg világot, de ahányszor rágondoltam a negyven fokos hőségben és szmogban fulladozó Budapestre, mindig visszahőköltem. Inkább összeszorított foggal folytattam egyre gépiesebb és unalmasabb munkámat; összegeztem a mérőállomások adatait, kiértékeltem, majd elküldtem őket.

Elzártam járgányomon a benzincsapot, majd a kemény havon lépdelve elindultam a házikó alacsony bejárata felé.
- Hahó! Nanti! Van itt valaki? Nem kaptam választ, így lehajoltam és félretolva az ajtóként szolgáló, fókabőrből összefércelt függönyt beléptem az igluba. Meglepődve egyenesedtem fel. A szoba elvárásaimmal ellentétben meglehetősen tágas volt, és kellemes meleg légkört árasztott. A bútorok hiányát ügyesen ellensúlyozták az állati csontokból és bőrből készített tárgyak. Ugyan néhányról még a féléves itt tartózkodásom után sem tudtam eldönteni, hogy használati vagy dísztárgyak, de a lényeg az volt, hogy otthonossá tették a helyiséget. A szemközti falon lévő másik bejárati nyílást csak akkor vettem észre, amikor meglebbent az azt fedő függöny. Felkészültem eszkimó barátom üdvözlésére, de az elém táruló látványtól leesett az állam.

Bizony nem Nanti állt meg előttem riadt arccal, hanem egy fiatal, teljesen mezítelen eszkimólány. Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban, de abban biztos vagyok, hogy én ocsúdtam gyorsabban. Gátlástalanul bámultam végig karcsú, mégis húsos alakját, mígnem ráeszmélve pucérságára, maga elé kapott egy takarót. „Ezért már érdemes volt eljönni” – gondoltam perverz örömmel a nem várt látványosságra. A lány úgy nézett rám, mint egy kísértetre. Magamra mutattam:
- Zoltán vagyok. Nanti hol van? Nanti? Az ismerős névre a lány valamelyest megnyugodni látszott. Ettől függetlenül nem válaszolt, sejtettem, hogy ő sem beszél angolul.

Csak nézett rám mosolyogva, miközben egyik lábáról a másikra állt, azt hiszem nem igazán tudta, hogy mit is kezdjen velem. Aztán egyszercsak megperdült teljesen elfeledkezve arról, hogy hátát és fenekét semmi nem fedi, és átbújt a másik szobába, miközben én erőteljesen a gömbölyded idomokra fókuszáltam. Újra magamra maradtam, most már kissé zavartabban, de kétségkívül boldogabban, mint néhány perccel ezelőtt. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szép lehet egy eszkimó nő. Bár arcvonásai arról árulkodtak, hogy nem csak helybéli vér csordogál ereiben.

Sóhajtottam egy nagyot, majd megfordultam, hogy kimenjek az eszkimó barátomnak hozott csomagért. Ijedtemben kettőt léptem hátra, mikor észrevettem a mögöttem álló alakot, aztán a csuklya alatt örömmel ismertem fel Nanti szélesen vigyorgó ábrázatát.
- A szentségit, de megijesztettél – szóltam a kabátom alá nyúlva, kezemmel imitálva szívem verését. Nanti bólogatott, aztán következett a baráti üdvözlése, amitől mindig tartottam. Átölelt, és olyan istenesen megszorított, hogy minden levegőt kipréselt belőlem. Nem igazán voltam hozzászokva az ilyen heves érzelemnyilvánításhoz, bár Nanti minden találkozásunkkor előadta, de mivel nem akartam megsérteni, inkább én is teljes erőből viszonoztam a szorongatást, ami persze meg se kottyant neki.

Miközben behurcolkodtunk a szánról, előkerült Luana is, Nanti felesége, nagy bánatomra immár vastag fókabőr ruhával fedve kívánatos idomait. Így felöltözve is szemrevaló teremtés volt a drágám, de jobban belegondolva lehet, hogy otthon az utcán sétálva fel sem tűnt volna különös szépsége. Mindenestre annyi egyedül töltött éjszaka után kezdtem elérni abba a stádiumba, amikor már a legyet is röptében…

Nanti a szomszéd szobából egy kempingszéket varázsolt elő nekem, ő maga pedig a földre terített egy pokrócot és arra telepedett le. Luana körülöttünk sertepertélt, fogalmam sincs róla miben mesterkedett. Látszólag minden rendszer nélkül helyezett át tárgyakat az egyik helyről a másikra. Ha nem lett volna nagyobb rendetlenség, amikor elégedett mosollyal befejezte ténykedését, azt is hihettem volna, hogy takarít. Egy darabig némán ültünk egymás mellett, miközben Nanti minduntalan az általam hozott ládákat méregette kezeit egymáshoz dörzsölve. Fölálltam és felnyitottam az egyik doboz tetejét és egy üveget vettem elő.
- Rum – mutattam az izgatott fiú felé, akinek egyből felcsillant a szeme. Úgy tűnik, ezt az egy szót már megtanulta angolul.

Valamit mondott Luanának, aki kilibbent a helyiségből és kisvártatva két fémbögrével tért vissza. Nem tellett bele egy óra és már a második üveg derekánál tartottunk. Jókedvünk határtalan volt, felváltva meséltünk egymásnak történeteket, nem törődve azzal, hogy a másik mit sem ért belőle. Lassan sötétedni kezdett, és én indulni készültem, mivel semmi kedvem nem volt ilyen állapotban éjszaka visszamotorozni. Nanti erős tiltakozásba fogott; megragadta karomat és húzott visszafelé. Heves mutogatással adta értésemre, hogy nála fogok aludni. Mivel a fejem elég kótyagos volt, nem sokáig ellenkeztem, és hagytam, hogy tántorgó ivócimborám az ágyamhoz kísérjen. Vendéglátóim hangos búcsúzkodás után elhagyták a szobát. Ruhástól ledőltem az ágyra, és orromra húztam a vaskos takarót.

Pillanatok alatt álomba merültem, de hamarosan arra ébredtem, hogy valaki mellettem fekszik a pléd alatt, és a kezemet simogatja. Reméltem, hogy nem Nanti az. Nagy nehezen kitámogattam a szemhéjamat és Luana arcát pillantottam meg. Kissé megkönnyebbültem. Luana sejtelmesen mosolygott, és legnagyobb megrökönyödésemre, nemes egyszerűséggel megmarkolta férfiasságomat a nadrágon keresztül. Felkiáltottam meglepetésemben, mire az eszkimó lány elrántotta kezét egy pillanatra, majd újra visszatette.
- Te mégis mit csinálsz? – kérdeztem némi felháborodással hangomban, de azért a kezét nem húztam el.
- Szokás – mondta tört angolsággal, amire én még bambább képet vágtam.
- Beszélsz angolul?
- Csak kicsit. Tanultam városban. Jó messze.
- Mi a szokás?
- Az, hogy férj adja vendégnek feleség.

Leesett a tantusz. Tényleg hallottam ilyenről a társaimtól, de azt hittem ez csak valami legenda. Hát sok minden megért már életemben, de ahogy kívülről elképzeltem magam, amint egy alig ismert eszkimó lány a golyóimat markolva cseveg velem, elfogott a röhögés. Luana arcáról lefagyott a mosoly, és értetlenül meredt rám.
- Ne haragudj, nem rajtad nevetek – mondtam, miközben lefejtettem ujjait a nadrágomról – de ez nálunk nem szokás. Mégsem csalhatod meg Nantit. Főleg, hogy itt fekszik a másik szobában - tettem hozzá gondolatban. Őszintén megmondom, elég kínkeservvel tiltakoztam.

De próbáltam még ilyen illuminált állapotban is hősként az eszemre hallgatni, miközben a gondolat ott dörömbölt az agyamban: „Mire vársz? Dugd már meg!”
- Mi az a megcsal? – kérdezte alkalmi hálótársam. Mielőtt válaszolhattam volna, Luana durcásan folytatta – Nem vagyok szép neked.
- Ó, dehogynem, – tiltakoztam – csak Nanti a barátom.
- Akkor jó – felelte Luana megnyugodva, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, újra rám markolt.
Üsse kő, gondoltam, végül is ő akarta, és megfogtam az egyik mellét. Na nem mintha a vastag ruházaton keresztül túl sokat éreztem volna belőle, de azért hímtagom már kezdte emelgetni fejét, jelezve, hogy tetszik neki a dolog. Luana matatott egy kicsit a kezével, majd boldog mosollyal nyugtázta, hogy igenis tetszik nekem.

Kissé groteszk jelenet volt, ahogy így mozdulatlanul feküdtünk egymás mellett, de bevallom férfiasan, nem igazán tudtam, hogyan is kezdjek neki. Európai nővel még csak lett volna ötletem, de fogalmam sem volt róla, eszkimóéknál hogy szokás boldoggá tenni az asszonyt. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg a lyuk az ugyanott van rajta is mint más nőn, és hogy ne húzzam soká az időt, amíg oda eljutok, gyorsan szájon is csókoltam Luanát. Na, ezt nem kellett volna. Olyan fujjogást és prüszkölést rendezett, hogy azt hittem egyből leszedi a fejemet.
- Undorító – mondta, miközben kézfejével száját törölgette, én pedig azon gondolkoztam, vajon mikor ehettem fokhagymát.
- Ez jól kezdődik – szóltam, de azért magamban elég jól mulattam – Talán büdös a szám?
- Nem szokás.
- De nálam az. Én csók nélkül nem tudok szeretkezni.

Természetesen hazudtam. Voltam már nem egy olyan nővel, akinek a menet végén bankóval kellett meghálálnom odaadását, és azok bizony soha nem csókolóztak, még felár ellenében sem.
- Nanti biztos azt szeretné, hogy jól érezzem magam. Vagy nem? Ez elég aljas húzás volt részemről, de bejött. Luana valami olyasmit mormogott, hogy „na jó”, és szorosan lehunyta szemét, összeszorította fogait és csücsöríteni kezdett. Mindezt olyan képpel, mintha épp egy adag kutyaszart akarnék legyömöszölni a torkán. Ez már kihívás volt a javából…

Mivel mégsem akartam orális erőszakot elkövetni rajta, nem támadtam le azonnal. Kihúztam magam alól bal kezemet, és óvatosan a feje alá csúsztattam. Erre kinyitotta szemét, de száját továbbra is ugyanúgy tartotta. Elszántan pillantott rám, fölkészülve a legrosszabbra. Nem mozdultam. Láttam szemében az értetlenséget, mint aki arra vár, hogy adjam meg neki a kegyelemdöfést, csak legyen már túl rajta. Simogatni kezdtem dús, hosszú fekete haját, aztán az arcát. Próbáltam olyan érzéki lenni, amennyire csak bírtam, de nem tudtam meghatni.
- Nem csók?
- Ha nem akarod, nem kell.

Azonnal megkönnyebbült. Rám mosolygott és átölelt
- Te lenni jó, – majd némi hallgatás után hozzátette – de én akar csók.
Hát így ismerje ki az ember magát a nőkön. A szokatlan helyzet miatti zavartságom kissé csipkelődő hangulatba hozott, és így szóltam:
- De most már én nem akarom.
- Nem baj – mondta, és száját erőteljesen az enyémre szorította néhány másodpercig.
- Jó volt? – érdeklődött utána.
- Nagyon. - hazudtam - De nem muszáj ilyen erősen csinálni, mert hamar elzsibbad a szánk.
- Miért, sokáig kell csinálni? – kérdezte. Láttam rajta, hogy előre fél a válaszomtól, így próbáltam megnyugtatni.
- Csak ameddig jólesik.
- Aha – fejét visszaengedte alkaromra, és tágra nyílt szemekkel várta az elkövetkezendő eseményeket.

Fölé hajoltam, és lágyan megcsókoltam az arcát, amivel sikerült egy alig észrevehető sóhajt kicsikarnom belőle. Megismételtem, újabb sóhajtás. Ezen némileg felbátorodtam, és gondosan kerülve ajkait, csókokkal végigkalandoztam nyakán, állán, homlokán, fülén, lecsukott szemhéjain. Kissé eltávolodtam tőle, hogy megfigyeljem a reakcióit. Immár majdnem biztos voltam benne, hogy tetszik neki a dolog, szemét félig lehunyva tűrte a cirógatást. Újra hozzá hajoltam, de most már egyre közelebb kerültem a telt ajkaihoz is. Míg végül újfent szájon csókoltam. Óvatosan, szinte alig hozzáérve. Ajka száraz volt, de nem merte nyelvét kidugni, hogy megnedvesítse.

Mozdulatlanul feküdt mellettem, csak egyre mélyebbé váló lélegzetéről és szemhéja rezdüléseiből gondolhattam, hogy kezdi élvezni ténykedésemet. Már nem szorította össze állkapcsát, és nem ellenkezett, mikor ujjaimmal kissé szétnyitottam száját, hogy mélyebbre hatolhassak. Először csak az ajkait simítottam végig nyelvem hegyével, amire halkan felnyögött. Reméltem, hogy inkább az izgalomtól, és nem az undortól tette. Percekig folytattam vele az incselkedést anélkül, hogy megmozdult volna. Végül kinyitotta a szemét, és eltolt magától.
- Most én akarom csinálni – mondta.
- Mit? – kérdeztem vissza.
- Csókot.
- Aha. Hát jó, akkor most tegyed te. Azután megpróbálhatjuk együtt is.
- Együtt? Gondolod, hogy együtt is tudjuk?
- Biztos vagyok benne – feleltem kissé együgyű kérdésére, és hátradőltem.

Luana akcióba lendült. Eleinte kissé sután kezdte arcomat csókolgatni, de mivel nadrágomban egyre inkább domborodó férfiasságom egyértelmű jelét adta, hogy szeretem az effajta kényeztetést, gyorsan megjött az önbizalma. Nagyon gyengéd volt, megborzongtam minden egyes érintésétől, ahogy játékunkhoz hűen a csókok egyre közelebb kerültek a számhoz. Luana gyorsan ráérzett a lényegre, rövidesen már szenvedélyesen csókolóztunk. Úgy gondoltam, eljött az idő, hogy kissé közelebb kerüljek a végcélhoz, és elkezdtem a szép eszkimó lányt kibontani nem éppen lenge ruhájából, de nemigen tudtam boldogulni már az első darabbal sem.

Hamar rájöttünk, hogyha rajtam múlik, akkor soha nem fogom meztelenül látni Luanát, így kibontakozott karjaimból, és néhány gyors mozdulattal megszabadult a felesleges holmijaitól, eközben hasonlóképpen tettem én is. Ismét megcsodálhattam karcsú, izmos derekát, nőiesen domború hasát, szőrős ölét, tökéletesen kerek, súlyos, de cseppet sem lógó melleit.
- Csak nézed, vagy megfogod is? – törte meg Luana a csodás pillanat varázsát
- Nézelődnék még egy kicsit, ha lehetséges – feleltem, ám a lány megfogta kezeimet, és a melleire húzta. Bebizonyosodott, hogy nem csak gyönyörűek, hanem tapintásra is ideálisak voltak a domború halmok.

Finoman simogattam kebleit, körbejárattam tenyerem a nagy, duzzadt mellbimbókon. Luana halkan nyögdécselve élvezte a simogatást
- Erősebben! – kaptam az utasítást.
Fogaim közé vettem egyik mellbimbóját, és egyre fokoztam a nyomást Luana fájdalomküszöbét feszegetve. De a fájdalom, úgy tűnt csak hevítette izgalmát, nedves ölét mind követelőzőbben dörzsölte combomhoz. Végül fölém kerekedett, és mellőzve minden további előjátékot nyílását farkam fölé igazította, és hangos sikolyok közepette lassan rámhúzta magát. Hüvelye forró volt és izmos, ráadásul Luana úgy tudta irányítani belsejének erőteljes összehúzódását, mintha kezével markolta volna péniszem.

Addig azt hittem, ilyenre csak a távol-keleti lányok képesek. Miközben lassan mozgott rajtam, mellei közé fúrtam arcom, és izmos fenekét markolásztam gyorsabb ritmusra, és egyre hangosabb sikoltozásra késztetve. Annyira átadtam magam az élvezeteknek, hogy teljesen elfeledkeztem Nantiról. Egészen addig, míg vigyorgó képét meg nem láttam, amint félrehúzva a függönyt, bekukkantott a szobánkba. Luana is odanézett, de nem hagyta abba sem a rajtam való lovaglást, sem a hangoskodást. Nanti elégedetten bólogatott, mosolya még szélesebbé vált, és hüvelykujját felemelve jelezte, hogy pontosan ezt a látványt várta, majd visszahúzta a függönyt. Felesége nem zavartatta magát, és - bár be kell valljam, kissé megdöbbentem barátom megjelenésén – én sem különösebben.

Mivel szerettem volna több pózt is kipróbálni, ha már megvolt rá a lehetőség, letoltam magamról Luanat, négykézlábra állítottam, és mögé térdeltem. Szemügyre vettem az izmos kerek popót, és mielőtt Luana újra gyorsabb cselekvésre intett volna, széthúztam nagyajkait, és hozzákezdtem a behatolásnak. Alkalmi szeretőm még így is türelmetlen lehetett, mert olyan erővel tolta hátra fenekét, hogy egyből tövig csúsztam belé, és még így is hanyatt vágódtam volna, ha idejében meg nem kapaszkodok derekába. Hiú reményeim, hogy ebben a testhelyzetben majd én irányíthatok, egyből szertefoszlottak. Már az is komoly erőfeszítésembe telt, hogy megtartsam egyensúlyomat, és egyre nagyobb tisztelettel gondoltam Nanti barátom fizikai képességeire.

Mivel rövidesen - a hideg ellenére is - dőlni kezdett rólam a víz a nagy erőlködés miatt, újabb pozícióváltást kezdeményeztem; hanyatt döntöttem Luanát, és kihasználva jó harminc kilós súlyfölényemet, az ágyhoz préselve folytattam a testmozgást. A zord körülményeken edződött lány azonban nem nagyon tűrte az én lassú tempómat, és csípőjét vadul emelgetve rángatózott alattam. Szeretkezésünk egyre inkább kezdett birkózásra hasonlítani, aminek eredményeképpen végül újra én kerültem alulra, és úgy döntöttem, hogy most már ott is maradok.

Luana egyre erősebben szorongatta hüvelyével farkamat, így már nem sokáig bírtam visszatartani magamat, végül feladtam, és állati hörgések közepette elélveztem. Luana szemében láttam az igyekezetet, hogy behozza lemaradását, mielőtt hosszú időre elveszteném állóképességemet, és oly módon kezdett ugrálni rajtam, hogy már-már azt hittem nem úszom meg nyolc napon túl gyógyuló sérülések nélkül. Aztán egyszer csak megmerevedett, szemei kidülledtek, és egy hosszú, hihetetlenül hangos sikítással elérte orgazmusát. A kéjhullámok legalább egy percen keresztül rázták meg újra és újra formás testét, míg el nem ernyedt, és erőtlenül rám zuhant. Ahogy az aktus után karjaimban pihegett, nem is gondoltam volna, milyen erős is tud lenni ez a karcsú teremtés.

Másnap reggel ugyanabban a pozícióban ébredtünk. Én iszonyatos fejfájással, de annál boldogabban. Luana nyomott egy csókot homlokomra, aztán lekászálódott rólam, és átsétált a másik szobába. Nagy nehezen feltápászkodtam, és megkerestem szétszórt ruháimat. Mire felöltöztem, Nanti is megjelent, talán még szélesebben vigyorogva, mint tegnap este. Hozzám lépett, megveregette vállamat, és egy kacsintás kíséretében ismét égnek emelte hüvelykujját. Viszonoztam a baráti gesztust, és hosszas búcsúzkodás után elindultam, hogy életet leheljek hó-járgányomba.

A motor harmadik próbálkozásra felberregett, én pedig egy intéssel elviharzottam a kutatóállomás irányába. Mikor visszanéztem, még láttam, ahogy Luana az iglu előtt szájon csókolja a megdöbbent Nantit, aztán képük eltűnt egy dűne mögött.