Töri óra. Klau, Barbi és Edina küzd a kettesért, a többiek az unalomtól már majdnem meghaltak. Papírgalacsinok röpködnek, levelek csusszannak a kezekben és a hangzavar egyre erősebb. Luca a szélső padsor első padjából ujját nyalogatva próbál rávenni a szokásos ki játékunkra, de nekem most nincs hangulatom ehhez.
Fél percenként nyitom-csukom a telefonom, hogy ellenőrizzem: még mindig ott van e az én Győriédesem a képernyőn. Lassan fél éve beszélgetünk msn-en, de most... most valahogy más lett köztünk a kapcsolat.
Majd beleőrülök a tudatba, hogy ilyen srácnak tetszem, mint ő, én meg kajak szerelmes vagyok belé. Olyan klassz lenne minden ha ... ha nem lakna tőlem 50000000000000 km-re. Ő Győrben, én pedig Kecskeméten. Áh...
Álmomban az éreztem, hogy mellettem fekszik és a fülembe szuszog. Néhány percig csak hallgatom a légzését, aztán érzem, ahogy megérinti a hátamat, és simogatni kezd. A gyomrom összeugrik és végigfut rajtam az a bizonyos bizsergés, miközben a keze a hasamon, a karomon, az arcomon cirógat. Egy pillanattal később a melleimhez ér, és én hangosan felnyögök az élvezettől ... majd fordulok egyet az ágyamban.
Nehezen alszom el, mert csak a csókjai járnak a fejemben, az ajkai perzselve hagynak nyomot az enyémen... pedig még sohasem csókolt, és még sohasem láttuk egymást. De úgy érzem, ismerem őt, és így szeretem.
Újra álmodozni kezdek, most mélyebbre merülök mint valaha... Egy vörös szobámban fekszem, fekete csipkés fehérneműben. Egy pillanatra megijedek, de aztán eláraszt a nyugalom, a szeretet és... és a szenvedély.
Nyílik az ajtó, Győriédes az. Mosolyog és kívánkozva néz végig rajtam. Leül mellém, a kezét a combomra teszi majd végigsimít rajta, de egy hirtelen mozdulattal rámveti magát és én tudom : ez most aztán szenvedélyes szeretkezés lesz.
A nyakamat csókolgatja, halad lefelé, egyre lejjebb de én visszahúzom, az ajkait akarom az enyéimen hogy...
- Krisztina, felsorolná azokat az országokat, ahol a tatárok Kijev után pusztitottak? - így a töritanár
És az álmom szertefoszlik... de tudom, hogy egyszer majd, nem csak álmodni fogom ezt, hanem átélni.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-31

Sci-fi
A bázison a szolgálat nem jelentett jelentős kihívást , és egy űrhajósnak a magányt is el...
2026-05-27

Merengő
Irodalmi felmérő szórakoztató regényíróknak.

1. Szükséges – e szórakoztató...
2026-05-25

Sci-fi
– Béla, mit tapasztalt?

– Éjjel mentem hazafelé a kocsmából és az út mellett láttam...
2026-05-22

Történetek
Olyan vadul kezdett rajtam ugrálni, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a...
2026-05-07

Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23

Egyéb
Barbara, Kedves!

A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
:wink: