"Fiatal voltam, kellett a pénisz"

„Öt” – mondom, de csak magamban, miközben érzem, amint eltűnik bennem. Kissé megfeszítem a testem, kiemelem a melleim, és egy halk, szexi sóhaj-nyögés átmenettel, elnyílt szájjal élvezkedem. Ütemesen tologatja belém. Hogy is mondjam, igencsak jókora, de állom a rohamot. Jobb lábam az égnek, bal a pamlagon hever. A magasba emelt lábam erősen fogja, miközben egyre gyorsabban döfköd.
– Ouh – nyögöm, alapvetően kéjesen, de enyhe fájdalommal. Ami inkább csak félig kellemes zsibbadás. A pénisz tolakodik beljebb és beljebb. Az ajkamba harapok, de csak szexin. Felnézek rá, mosolygok. Lenyúlok, finoman megsimogatom a csiklóm. Az kellemes érzés – lenne, ha nem kéne arra koncentrálnom, hogy a reggel még fele ekkora körmeim el ne akadjanak valami érzékeny testrészben. Akár az övében, akár az enyémben. Inkább felhagyok a mozdulatsorral, igyekszem a döfködésre figyelni.
Közben a fejemnél mozdul alattam a világ. Közeledik valami, amire figyelnem kell. Egy másik, szintén nem kicsi szerv. Ő hozza, én pedig szexin mosolyogva felnézek rá, majd jól nevelten körülölelem az ujjaimmal a tövénél, és szépen bekapom. Punciíze van. Az én ízem. Nem is olyan rég még a saját nyögésembe fojtva belül a négyes számot idéztem fel, amikor eltűnt bennem. Most a számat ostromolja, én pedig mohón, behunyt szemmel eszem le róla a saját nedveim, miközben a kissé követelőző dorong helyet készít magának a hüvelyem legmélyebb és legeldugottabb zugáig, hogy az is inkább legmegdugottabb legyen. Az orrom egész kellemes pasiillatot érez, a nyelvem eddig ritkán tapasztalt ízeket. Ha kinyitom a szemem, két egész izgatóan macsó pasit látok, fülem hármunk morgásait, szuszogását, halk nyögdécselését hallgatja. Kellemesen meleg, határozott férfikéz markolja a mellem. Testem legérzékenyebb pontjait kellemes ingerek érik, amikor:
– Itt állj meg!
És megállunk.
 
Egy forgatáson vagyok, ahol én vagyok a főhősnő. Vagyis a modell, ahogy nevezik. Most épp fotó. Készül mindenféle. Puncim félig tele vagy teljesen üres, mintha a farok épp most igyekezne először befelé. Ajkaim hegye érinti a makkot, szívom pár másodpercig, vagy csak a nyelvem hegyével érintem, szexin. Nézek a kamerába, a lenti és a fenti partnere. Amit csak mondanak. Mindezt kecsesebbnél kecsesebb pózokban. Ez a dolgom. Egy kis sminkigazítás is van. Közben mérsékelten nagyokat, de néha még őszintéket is röhögök hülye poénokon. Amióta elkezdtük, ez a sokadik leállás.
– Jó, most egy kicsit ez, aztán úgy fordítsd kutyába, hogy benne maradsz!
 
Na, az harmadjára jön össze úgy, hogy igazán természetesnek és vágyakozónak tűnjön. Közben egyszer majdnem felbukunk, úgyhogy a srác megmarkolja a combom, kissé erősebben, mint elsőre vágytam rá. Akkor még nem tudom, hogy másfél órára vagyok a végkifejlettől.
 
 
A következő nagyobb szünetben, ahogy az operatőr felveszi, amint vizet izom, aztán a képébe mosolygok a kissé elkenődött szemfestékes arcommal, visszagondolok a valódi castingra, amin felvettek erre a szerepre. Egy teljesen szokványos irodában ültünk, ahol csak egy kamera volt felállítva, de csak 1-2 percre kapcsoltuk be. A csávó elsőre szimpatikusnak tűnt, de már az e-mail váltásban is így volt, meg egyszer telefonon is beszéltünk. Elkérte a személyim, elmondta az orvosi vizsgálat részleteit, egy csomó dolgot, amit nem akart leírni. Azt mondta, van, amit csak akkor tisztáz, ha már aláírtam ezt-azt. Adatvédelem, titoktartási nyilatkozat. Elolvastam az egészet. Elismerően azt mondta, ezt csak minden kb. ötödik lány kéri, és utána még kevesebb jut el a végéig. Én igen. Közben elintézett két telefont, de átment egy másik szobába. Nem zavart. Nagyon udvariasnak találtam. Nem vagyok ügyvéd, de a szerződés mindkettőnket védte, azt éreztem. Átolvasás után aláírtam, gyakorlatilag kérdés nélkül.
– Tudod, nem kértünk előre képeket, de azért nyilván lecsekkoltam a közösségi hálódat, meg a fürdőruhásat, amit magadtól adtál át. De megnéznélek meztelenül. Gondolom, nem baj – mondta.
Én meg teljesen nemes egyszerűséggel levetkőztem neki. Pucsítottam is. Nem ért hozzám. Ahogy ígérte. Csinált pár képet, az említett rövid videót, ahol elmondtam, hogy önként vagyok itt. De ahogy az előzetes nyilatkozatban volt, ezeket nem adhatta tovább.
A végén kezet fogtunk, már ruhában.
 
Másnap felhívott, hogyha átgondoltam, amit küldött, jöjjek be. Átgondoltam. Többször átolvastam. Úgy döntöttem, belevágok.
– És, mit szeretnél kezdésnek? Mi legyen a szitu?
– Legyen a casting.
– Igen, az klasszikus. Szeretik, mi is szeretjük. Van olyan modellünk, akinek kilenc ilyen filmje van, amiből négyet mi csináltunk. És persze mindegyik az első – mosolygott. Nem lepett meg.
– Tudod, még nem vagyok egészen biztos benne, hogy ezt szeretném csinálni, szóval kijátszanám a diszkréciós csomagot.
– Konkrétabban? Elég sok opciós.
– Úgy nagyjából azt, ami még bevállalható, hogy a végén, ha nem sikerül, akkor se nekem kelljen fizetni.
– Ez jó hozzáállás – mondta teljesen komolyan. Nem mosolygott, üzletemberként beszélt. Én is.
– Amennyire lehet, ne legyek felismerhető, de az utószinkront és a digitális átalakítást kerülném.
– Utóbbit mi is. De az akcentussal többnyire elárulod a származásod. A magyarok szinte képtelenek levetkőzni a hosszú magánhangzók és dupla mássalhangzók csak ránk jellemző ejtésének jellegzetességeit.
– Azt hiszem, ha nem is anyanyelvi amerikait, de valami hasonlót elő tudok adni.
– Nocsak!
– Érdekel az angol nyelv, meg ott a rengeteg sorozat…
– Beszélj!
Beszéltem pár mondatot az időjárásról, illetve hogy a kedvenc pózom – bármilyen fura – a misszionárius. Gondoltam, a krumplileves receptje kevésbé lett volna odaillő, mint ez.
– Ez tényleg nem rossz – ismerte el. – Egyébként előre készültem, beszéltem a sminkessel és a fodrásszal. Tudtam, hogy ezt fogod kérni, komoly lánynak tűnsz.
– Akitől tudok a stúdióról, szintén is így kezdte.
– Nem tartozik rám, hogy ki volt, de úgy érzem, köszönettel tartozunk neki. Nos, szép vagy. Egyszerű, mint ahogy az angol mondja, „girl next door”, de pont ez a jó.
 
Ezen a megállapodáson egyszerűen nincs mit megsértődnöm. Ugyan túl vagyok már azon a korszakon, amikor a középsuliban kb. pont ugyanúgy néztünk ki mind, de a megjegyezhetetlen kerek arcom és a seszínű hajam, a fiatalosan karcsú, de teljesen átlagosan csinos testalkatom miatt tényleg semmi extra nem vagyok. Talán pont jó ez így. Most különösen. Elismerően bólintottam. Ő folytatta:
– A bőröd fiatalosan tiszta, sehol egy tetoválás, amit szinte csak utómunkával lehet eltüntetni. Viszont kapnál mondjuk hármat.
– Nyilván valami ál… – rezzentem össze. Azért ezt nem akartam volna bevállalni, hogy…
– Igen. Készülj fel, nehezen fog lejönni, mert az akció közben is hihetőnek kell maradnia. Úgyhogy olyan helyeket ajánlok, amit a hétköznapi életben ruha fed. Akkor nem buktat le. Van barátod? Szülőknél laksz?
– Most nincs. És egy albérletben.
– Akkor előlük se kell bujkálnod. Amit tudok még ajánlani, egy kis vendéghaj. Tincsek. Nincs valami dús loboncod…
– Hát nincs…
– Csinálhatunk. Loknikat. Az az érzésem, ha kezelésbe vesz a stáb, igen jól néznél ki. Színes kontaktlencse. Ez a szürkéskék nagyon szép…
– Köszi!
– Őszintén tetszik, de a barna itt most ajánlott. Néhány anyajegyet lefestenek, 1-2 újat rád raknak a lányok. Kaphatsz ragasztott fülbevalókat, úgy néz ki, mintha át lenne lyukasztva, még 4K-ban sem fedezhető fel, csak ha nagyon közelről vennénk, de azt meg az operatőr tudja. De azt tudod, hogy ez mind idő és pénz…
– Ugye van az alapdíj…
– Igen. Azt mindenképp megkapod, ha legalább egy értékelhető orálig eljutunk. Mi pedig mindenképp kezdünk valamit a felvett anyaggal, ha meg is állsz valahol. De ha nincs legalább egy kiadós behatolásos anyag, akkor az alapcsomag…
– Nem fedezi az inkognitót.
– Pontosan. De abból, ahogy hozzáállsz, szerintem nem lesz gond.
– Ez most bók?
– Hosszú évek és a rutin.
– De a nők kiszámíthatatlanok! – viccelődöm.
– Aranyos vagy. Figyelj! Mi ugye csak gyártjuk az anyagot, aztán fixért és némi éppen nem sértően alacsony forgalomarányos díjért eladjuk külföldi ügynökségnek. Mindig mindenki arról beszél, hogy mennyi pénzt lehet itt keresni. Ez igaz is, de nem egy első filmmel, Ha befutsz, valóban jó a zsé, addig viszont van kockázat, így a honorárium is kisebb. Ezt is tiszta.
– Mint a patyolat.
– Na mármost. Nekik van egy pontozási rendszerük, ez benne is van az anyagban...
Csak bólintottam, elolvastam, töviről hegyire, de pár mondatban összefoglalta.
– És ha mégsem kap jó értékelést?
– Akkor a csapatmunkát neked kell megfizetni…
– Vagy ki kell pipálnom valamit az extralistán, és végig is vinni…
– Igen. Castingnál álinterjú…
Itt felnevettem. Önkéntelenül.
– Azt hittem, legalább az valódi.
– Előre megírt kérdések vannak. Átküldöm, ha megegyeztünk.
– Vagyis a forgatókönyv? Az is van?
– Természetesen. Mármint az egész hazugság. Nyilván vagy annyira okos, hogy tudd, színjáték minden perce. A válaszokat te találod ki, van annyi rutinunk, hogy ezt ne kelljen előre egyeztetni, úgy egy picit spontánabbnak tűnik. Nem miden kérdést foguk feltenni, de ezekre tudnod kell a választ, lehetőleg „őőő”-zés nélkül végigmondva. A casting műfaj szerves része a „mélyinterjú”, a nézettségi statisztikák szerint nagyon kevesen ugorják át. Viszont a forgatási idő drága, nem szeretünk órákig ezzel molyolni. Menni fog? Van egy válaszos szövegünk is, ha nem vagy elég kreatív.
– Azt hiszem, menni fog.
Akár vérig is sérthetett volna ezzel a dumával, hiszen gyakorlatilag hülyének nézett, de nem vettem magamra, még mindig inkább gyakorlatiasnak tűnt, ezért belementem.
– Nyilvánvalóan azt mondasz, amit akarsz. Mivel a lehetőségekhez képest inkognitóban akarsz maradni, természetesen egyik személyes kérdés se legyen igaz. Ezt kár is volt magyaráznom, ugye?
Bólintottam. Nagyon komolyan és remélhetőleg okos tekintettel. Azt hiszem, sikerült, mert szemmel láthatólag rám bízta.
– Ja, és válassz egy nevet! Azt mondtad, ismered a műfajt. A neveknek is van egy íratlan logikája, légy kreatív! Nem mondom, hogy erre is vannak sablonjaink, mert nem lesz rá szükséged. Azért keress rá, ha találatot ad, kreálj másikat.
– Köszönöm a bizalmat, rászolgálok.
– El is várom! – mosolyodott el. – Lépjünk tovább. Megvan a „történeti” rész. Utána a standard az orál, natúr szex, legalább 3 póz, testre élvezés.
– Csak a szemembe ne…
– Szóval ne arcra. Nyelni nyelsz belőle?
Kissé elbizonytalanodtam. Értettem, hogy miért kezeli ezt ilyen tárgyilagosan. Elvégre profi. Én is igyekeztem az lenni:
– Igen, megoldható.
– Jó. Kis extra, de fontos előre tudni, a második spricc macera a fiúknak, nehéz újraforgatni.
– Értem.
– Más? Anál? Abból már bárhogy…
– Nem.
– Rendben. Ha hiszed, ha nem, csak az történik, amiben előre megállapodunk és benne lesz a forgatókönyvben. Ez így korrekt, ezért keresnek sokan minket kezdőként. Az improvizáció is csak a show része. De bár szinte biztos vagyok bene, hogyha végigcsinálod, nem fogsz csalódni és mi sem, ez még…
– Esetleg? – szólok közbe halkan.
– Hm?
– Lehetne két pasi?
Magam sem hittem, hogy ezt kimondtam, de… Elöntött az izgalom. Otthon sokat gyakoroltam ezt a mondatot, most kicsúszott.
– Persze – közölte egy leheletnyi vállrándítással, mint a világ legtermészetesebb dolga. – De ha nincs anál, akkor orál-vaginál kombó azért alap lenne ebben a felállásban.
– Aha – szinte csak bólintok. Éreztem, hogy elkezd fűteni a hüvelyem a gondolatra is. Előző este akkorát maszturbáltam már a gondolatra is…
– Esetleg dupla behatolás?
– Mármint… ugyanabba a lyukba?
– Ha nem vállalod popóba…
– Azt nem, de…
Ez készületlenül ért. Nyilván ezért kérdezett rá. De a hüvelyem egyszerre rémült és várakozó álláspontra helyezkedett, önkéntelenül összerándult és nedvesedni kezdett. – Talán…
– Oké. A fiúk se mind vállalják, ha össze kell dörzsöljék. Olyan párt kapsz, akik szükség esetén hajlandóak.
– És ha nem?
– Legyen ez a te meglepetésed. Ennyi belefér. Akkor majd jelentkezem, ha lesz stúdióidő. Előzetesen… – Itt elővette. A telefonját, mi mást. Megnézte a határidőnapló appot.
– Jövő szerda. Te reggel hétre jönnél, a szerződést aláírod, a team kezelésbe vesz. Forgatás tíztől. Megfelel? Nem fogod vérzéssel vagy bármivel lemondani? Annál rosszabb nincs, mint amikor a modell rátelefonálásra is csak órák múlva reagál, és aztán nem jön. Azt ne csináld meg velem! De nem fogod, én hiszek benne.
Elmosolyodott. Egyszerre volt… nem is tudom, tanári módon számonkérő és kérdően bizakodó, de nem követelőző. Milyen nüanszokon múlik a kommunikáció, ami nem leírható.
– Nem fogom. Jó lesz a szerda – ígértem meg.
Szimpatikus volt az egész. Egy pillanatra még az is átfutott az agyamon, hogy bár gyakorlatilag az apám is lehetne korban, kis túlzással, hisz úgy a negyvenes évei közepén járt, én meg 23 vagyok, lehet, hogy akár élesben is mehetett volna vele. Aztán rájöttem, hogy csak kissé paráztam attól, mi lesz az ismeretlen pasikkal, ezt a muksót legalább korrekt embernek tartom, ami a férfiakról az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján nem tudok elmondani. Kevesebb lehetett volna a bizonytalanság jövő szerdán…
 
Ami még az a hét péntek lett. Vagyis a most. Mázlim volt, a doki is megoldotta a laborral, persze biztos szóltak neki is. Az történt, hogy lemondta egy csaj. Forgatás csak tizenegykor kezdődött, mert viszont eredetileg egy néger srác lett volna vele, én meg elsőre nem akartam interracialt, de elgondolkodtam rajta. Viszont a belengetett dupla vaginálist meg a fekete arc nem akarta azzal a sráccal, aki még… Szóval kellett egy kis szervezés. 
Addig tök jól elvoltunk, lett egy szuper Coelho-jellegű idézetem a jellegzetes nehezen olvasható, dőlt gyöngybetűkkel a jobb mellem alatt, egy feketébe hajló színű pillangó a borotvált punciszőröm helyett és három kisebb-nagyobb szívecske a bal csuklómon. Ez látványos elem, főleg kézimunkánál meg orálkor, ha közben markolom a tövét, de figyelmeztettek, hogy amíg le nem kopik, hosszú ujjút ne vegyem le, ha nem akarom lebuktatni magam. Közben iszonyat nagyokat hülyültem az operatőr sráccal. Kissé mackós, rövid hajú, szemüveges fickó, harmincöt körül. Nem az esetem, de mutatott pár snittet, tök jó vágókat készített, amíg kábé négyszer annyi hajam is lett, meg olyan iszonyatmegabrutál jó sminkem, amiben az anyám nem ismerne fel. Tényleg profik. 
Aztán jöttek a fiúk. Bemutatkoztam, Laurel Blue néven, Netflixen nevelődött angollal. Az egyik srác nem is magyar. Nyilván nekik sem az a nevük, annyi maradt meg, hogy John és Chuck. Előbbi megmozgatott bennem valamit első ránézésre, utóbbi srác kevésbé, de mint később kiderült, nagyon-nagyon szépen izmos. Gyönyörű felsőteste van, elég hosszan simogattam le róla a pólót, miután újra felvette, csak azért, hogy a kamera előtt élvezkedjem le róla. Neki is tetszett. Azt hiszem, másodjára is sikerült elég megdöbbenten nyálcsorgatósra az arckifejezésem. 
 
Utána is valahogy minden simán ment. A körmös nő kissé mogorva volt, de hatékony. A fodrász nem lesz a kedvencem, össze-vissza tekergette a fejem. Úgy volt neki gyorsabb, értem én, de nem a legkellemesebb. A munkája eredménye viszont tetszik. A sminkes csaj pont úgy néz ki, mint egy kiöregedett pornós. Mint kiderült, az is. Betty néven mutatkozott be, ötvenes nő. Nem biztos, hogy hosszan beszélgetnék vele nyelvekről, bár a franciázást biztos gyakorolta, de nem ez a lényeg. A maga kissé egyszerű módján vicces, figyelmes és gyengéd, mindemellett ügyes. Teljes természetességgel sminkelte nem csupán az arcom… Nagyon örül neki, hogy a szakmájáról kérdeztem. Szigorúan arról, amit most művelt. Erről szívesen beszélt, pedig így, néhány órával azelőtt, hogy kamerák kereszttüzében tesznek magukévá ismeretlenek, lehet, hogy számítottam volna tanácsokra. De hisz én laza vagyok, és…
 
Lehazudtam az előre megtanult mondatokat az égről.
Életemben „először”, minimális félénkséggel, de mégis szexin levetkőztem. Készült pár fotó. Aztán pár másik, ami nem a fotózás videós imitálása volt, hanem jobb fényekkel, valódi képekért. A kamerák előtt is megismerkedtem két vadidegen, új pasival (akikkel előtte fél órát hülyültem, amíg sminkeltek), előttük is toltam egy laza sztriptízt, amiben kölcsönösen segítettünk egymásnak, hogy lehámozzák rólam a kellékcsipkét, illedelmesen letérdeltem, elbajlódtam az övcsatokkal, aztán hú, de meglepődtem, hogy „ouh, really big!”, majd nagy mosoly után mindkettőt illedelmesen leszoptam. Hozzá kell tennem, patyolattiszták voltak. Sőt, John enyhén görbe, de bőszen a két markomból is kikanikáló, ízléses rúdja egy nagyon picit szapanízű volt az elején. Aztán énízű lett, de ezt már említettem.
 
Most Chuck kiment cigizni, mielőtt a végkifejletet is felvesszük. Úgy jött vissza, hogy nem éreztem rajta. Azt mondta, Laci nem szereti. Ja, ő a rendező, akivel amúgy mindent megbeszéltem. Egyben producer. Oda is jön, miközben egy kanapén ülök, félig a karfán dőlve. Szokatlanul rengeteg hajam már kissé kócos, harmadjára kaptam új szemsminket. Kissé sajog a szám széle. Még mindig. Egyrészt John először magára húzta a fejem, nem beszéltük meg. A mélytorok nem az én világom. Azóta óvatos. Viszont a két farok az csak úgy fért be, hogy majdnem szétrepedt a szám. Iszonyú izgi volt nekem, egyszerűen fenomenális. Nem igazán a fizikai része. Inkább ahogy felnéztem, ahogy a nyelvem két makk körül jár szélsebesen, ahogy a számnak feszülnek, közben egymásnak…  Eddig az a jelenet volt a nap fénypontja, de egyben előrevetítette, ami most jön. Leginkább Laci.
– Én látom rajtad, hogy bevállalod – néz a szemembe. Ő ruhában, enyhén izzadtan, mert a stúdiólakásban elég meleg van, mi meg sokan.
– Igen – állom a tekintetét a barna kontaktlencséim mögött, amik enyhén csípnek a sok befolyt izzadságtól meg ki tudja mitől, de nem érdekel.
– Akkor csináljuk! Chuck!
 
Pár perc múlva a négy kamera forog. Ott kezdjük, ahol az imént abbahagytuk. A bőrkanapén. Épp nem tudok dönteni, melyiküket akarjam. Szájon csókolom Chuckot. Nagyon látványosan viszonozza. Egész enyhén füstízű a szája a sebtiben elfogyasztott rágó mellett. Aztán Johnt. Neki az energiaitalát érzem a szájában, amit az imént húzóra tolt le. Kicsit izzad tőle, de nem kellemetlen. Ahogy a csókja sem. Semmit nem kell imitálnom, hogy szenvedélyesen viszonozzam, ha már kikértem magamnak ezt az intimitást, mielőtt…
– I want both of you… – lihegem, és Chuckot a kanapéra lököm, majd miután kap még egy csókot a makkjára majd az ajkára, hátat fordítok neki, és úgy ülök az ölébe. A kamera veszi a távolit, közelebb jön, amint kéjesen táncolok a jól bejáratott dorongon. Néhány fel le, aztán csak felemelem   kecses kacsóm, és csábos mosollyal hívom Johnt az ujjam görbítésével.
Aki jön. Húzom, csókolom, ős simogat, aztán tolja. Igazítok, nyögök, az egyik kamera a mögötte álló emberrel együtt közel jön a fejemhez, a másik a puncimhoz. Hirtelen nagyon szűk a heyl, de nem csak az. Összeszorítom az ajkaim, érzem, jön, feszít, szét akar tépni, de én ezt élvezem, bent van már, a makkja a harmada, a fele, közben Chuck is megpróbál nem kicsúszni, és akkor…
– Orrghhh… – nyögök, mert nyögnöm kell, és azt a mindenit, és hú… Ketten bennem, mintha…
Megindulnak. Először csak a szemben lévő John, aztán teljes szinkronban, amitől mintha egyetlen őrülten vastag pénisz ostromolna, aztán ellentétes ütemben. 
Eddig leginkább halkan nyögdécseltem csak, mos kevesebb gátat szabok a hangszálakon áramló levegőnek. Apró sikolyokkal és vad csókokkal illetek, akit érek. Chuck a melleimet markolja, úgy szorít, húz magára, mint egy játékszert, közben John fél kézzel a kanapétól tartja távolabb magát, a másikkal kissé már-már fojtogat, úgy szorítja a nyakam, miközben néha a számba nyal, amíg döfköd.
Kicsit később „kecses” mozdulatokkal pózt váltunk. A kanapé épp elég hatalmas, hogy a támlák felé legyen egy-egy fej, a lábak is elférnek, egy bal s egy jobb fent, egy jobb és egy bal lent. Négy golyó, és ami még fontosabb, két farok csattan egymásnak finoman, én pedig ismét előadok egy rövid, de annál intenzívebb dupla oboaszólót a szinte összenőtt, majdnem pont egyforma hosszú „hangszeremen, majd széttett lábakkal felülök a kanapé közepére, egyenesen a kiálló, kettős árbócra. Összefogom őket, bevezetem, aztán csak ugrálok, mint akinek nincs már semmi más ezen a földön. A sikolyok szaporodnak, a két hatalmas farok iszonyúan feszít, én mégis meglovagolom őket, kéjesen, mámorosan jutok el a vonaglós, remegős, apró sikkanás után hangtalan csúcsra, ami után a két erős férfi karjaiba vesz, végigfektet a kanapén, hogy a tökéletes ívben lévő testemre és a kidüllesztett melleimre élvezzenek minimális kézimunka után. Én pedig lelkesen leszopogatom őket, teljesen tisztára. 
 
– És itt a vége – sóhajt Laci.
Én is. Ragadok, izzadt vagyok, mindenemen ondó. De még nincs teljesen vége. Fél perces, előre megbeszélt „na, milyen volt?” Három kurta mondat, hogy felülmúlta az elvárásaim, fantasztikus, imádtam őket, és remélem, enyém a meló. Mindezt sok mosollyal, csillogó szemekkel, a mellemen „véletlen” a törölgetés után ottmaradt két csipetnyi ondó ujjbegyemre kergetése és kéjes lenyalásának vágóképével elsötétül a kép.
A fiúk előreengednek a zuhanyzóban. Milyen lovagias. Elfogadom. Kicsit félek tőle, hogy utánam jönnek, de az nincs a műsorban, őket nem fizetik. A kameraman viszont még felveszi, ahogy összehabozom magam és letusolok. Neki is mondok pár angol mondatot, hogy „It was awesome”, de aztán néhány hessegető kézlegyintésem után magamra hagy. 
 
Hazafelé menet még fel sem fogom. Az utolsó jelenet volt a legdurvább. Nemcsak azért, mert persze a két fasz egyszerre az olyasmi, amit nem fogok gyakorolni egyhamar, legalábbis most úgy érzem. Meg különben is. Elképzelem a felvételt, ami fogalmam sincs, milyen lesz. Én nagyon igyekeztem. Persze nincs benne a rettenetes mennyiségű megállás.
Nincs benne a mindennél több fotózásos pauza, ahogy a legkülönbözőbb, kényelmetlenül feszesen kitartott pózban kellett az ajkam nyalogatva, lehunyt szemmel élveznem, vagy ahogy többször felvettük az első dupla behatolást. Az sincs benne, hogy öt percig gyakoroltuk, hogy fér el az összes végtag a kanapén, hogy még a kamera is lásson mindent, én pedig ne essek le. Ahogy sürgött-forgott a két operatőr, ahogy Laci mondta az instrukciókat. Közben ki-be jártak bennem. Természetesen nagyon nehezen ment be a két pénisz egyszerre. Nem voltam elég síkos. Összekenték. Belém gyömöszölték (Chuck segített a lehető legtöbbet bejuttatni, persze volt ehhez egy megfelelő szerszáma. Egyáltalán nem kéj miatt, egyszerűen csak segített. Örültem neki. Elvégre mindegy. Aztán csak sikerült. Felvették. Többször, mire „teljes természetességgel” ment. Kész vagyok, teljesen szétdugva, sajgó… Mindennel. Olyan izmaim fájnak a szó szerinti lepedőakrobatikától, ami inkább kanapéakrobatika, hogy nem is tudtam, hogy vannak ilyenjeim. Nem is beszélve arról, hogy össze-vissza pakoltak. A fiúk tudták, hogy tartsam, mit hova kell tenni, hogy látja a kamera. Az elején nem is mondták. Aztán belejöttem, de akkor is, úgy rakosgattak, mint valami guminőt. Annak is érzem magam. Csak most kezdek teljesen leereszteni.
Életem legfurább élménye. Leginkább az rá a jó szó, hogy felejthetetlen. Hogy milyen értelemben, azt a saját fantáziámra bízom.
 
 
Vagy a Laciéra. Esetleg Balázséra. Mint kiderül, ő nem csak operatőr, de vágó is. Sokat egyeztet Lacival, de annyi ideje már dolgoznak együtt, hogy szabad kezet kapjon. Most épp ő hív. Szerda van. Az a szerda, amikor a forgatás lett volna. És én ismét a stúdióba megyek. Na, nem teljesen azért, hogy Chuck és John ismét kellékbabának használva ide-oda rakosgassanak, miközben parancsra dugnak szanaszéjjel. A tegnapi hívás miatt jövök. Először Laci kérdezte, összeköthet-e Balázzsal. Mondtam, persze. Egy perc múlva csörgött az ismeretlen szám.
– Az operatőr vagyok. Laci biztos benne, hogy bele fogsz egyezni, ezért elő is készítette a papírt. Ha jössz, akkor szignálhatod. De megbeszélnénk, és a vágószoftverben tudom csak megmutatni, szóval jó lenne személyesen.
– Persze. Elmondta a lényeget, ott leszek. Mikor jó?
– Holnap.
Vagyis most. Direkt valami szolid ruhában jöttem, nyakig érő póló, szivacsos melltartó, térdig érő szoknya. Meleg van, de ez most nem az, amiért pár napja voltam itt.
– Szia! – üdvözöl.
– Helló! – szól bentről Betty. Ezek szerint ő is itt van.
– Gyere beljebb! – mondja Balázs, és előre is megy. Követem. Tudom, hogy van egy belső szoba, ott sminkeltünk, de van ott két számítógép meg egy három jókora monitor.
Közben üdvözlöm Bettyt. Egy hosszú ujjú pólóban, kantáros kertésznadrágban és fejkendőben van. Kezén gumikesztyű. A fürdőből jött ki, de a kanapét tisztogatja. Furcsállom. Azt hinné az ember, hogy ilyesmire van külön alkalmazott.
– Te mindent is csinálsz? – kérdezem vicceskedve.
– Majdnem. A kamerákhoz nem értek. Csak Feri és Balázs. Meg egy kicsit Laci. Na, segítesz?
– Persze!
Áttologatunk pár kisebb bútort meg szobanövényt. Mondanám, hogy teljesen máshogy néz ki így, de a kanapé ugyanaz. Azért hihető, főleg, hogy néhány kép is kerül a falra, cserefüggöny az ablakra. Balázs is segít.
– Ez a holnapihoz jó lesz. Úgy volt, hogy ma is jön valaki.
– Mármint én….
– Te? De te voltál pénteken.
– Igen, de szerdát beszéltünk meg eredetileg.
– Ja, értem – vonja meg a vállát Betty. – Mindegy, jött volna valami nő, a néger sráccal, mint pizzafiú. Jött is, de csak orál lett belőle, mert kiderült, hogy… Nem lényeg. Lezavartuk seperc alatt. Nem ez lesz életünk filmje. Csak nagy koszt csináltak.
Úgy beszél egy szexuális aktusról, mintha csak a könyvelő hozott volna papírokat. Csak nekem fura, de már igazából nekem sem.
 
Betty még fel is mos, én meg követem Balázst az irodába.
– Foglalj helyet!
Kihúz nekem egy széket. Ismerős. Azon ültem, amikor a fodrász a hajam csinálta. Amitől sajnos meg kellett szabadulnom. Visszakaptam a sima, váll alá érő, világosbarna semmiséget a göndör, hátközépig érő fürtök helyett, amit annyiszor tettem a fülem mögé, miközben Chuckot szoptam, hogy a kamera is mindent lásson, hogy meg sem tudom számolni. Azóta leszedtem a körmöket is, nem az én világom. Iszonyat meló volt megszabadulni az áltetkóktól, de nem nyugodtam, amíg le nem jöttek. Ez akkor volt, amikor épp utáltam magam, amiért megettem amit megtettem. Ez kb. naponta változott a hétvégén és azóta egyfolytában. Valahol olvastam, még jóval korábban, hogy hét partner egy élet. Mármint átlagosan. Az apácáktól a tisztes családanyákon át a… pornómodellekig, hogy mást ne mondjak. Nos, ha ezzel a lendülettel pusztítom a helyet, mint ahogy Chuck és John pár perc különbséggel elfoglalták a négyes és ötös rajtszámot az életemben… De most épp nem ez érdekel, hanem hogy mit akar Balázs. Leginkább valami pornófilmet fog nekem mutatni, valami nem épp apáca életű nőről, akit két pasi adott farokról farokra. Még nem láttam, pedig megígérték.
– Na, lássuk – ül le mellém Balázs, de rám sem néz. Úgy húzza maga alá a forgószéket, hogy épp elég távol kerül, nem rondít az aurámba. Mintha csak egy prezentációhoz kérné ki a véleményem. – Az van, hogy Lacitól kaptam engedélyt. Elszórakoztam egy kicsit azzal, amit felvettünk. Kijönne belőle egy BTS.
– Egy…
– Behind the scenes. Werkvideó, színfalak mögötti. Szeretek ehhez alapanyagot felvenni, de nagoyn nem mindig adja ki. Viszont külön el lehet adni, sokan kajálják.
– Láttam ilyet – mondom, mintha természetes lenne. Az. Nyilván nézek pornót, Balázs meg egyenesen csinálja is.
– Na, Külön kapsz érte egy kis pénzt, meg külön tétel a szerződésen. Ha átolvastad, tudod, hogy mi szerepel a papíron.
– Az, hogy bármit felhasználhattok, ami megtetszik, csak az a kikötés volt, hogy ha már kértem az inkognitócsomagot, akkor az előkészületes rész…
– Igen, az korlátozott. De van néhány tök jó. Hátulról vettelek, a hajad már kész… Mutatom, mire gondolok.
A monitorképen ott a vágószoftver. A két mozgó és a két állványos kamera, megannyi vonal, szám, bonyolult skálák, amiket nem annyira értek. Az egyik monitoron egy ablak, benne egy üres mező, amin megelevenedek. Olyan, mint valami klip. Valami gumizene megy alatta, meg időnként halljuk, ki mit mond. Mind angolul. Szinte végig úgy beszélgettünk. Egyrészt a fiúk miatt, másrészt a külföldre gyártott tartalom miatt. Arra sem emlékeztem, hogy alig szólaltam meg magyarul. Természetesnek tűnt. Mintha egy másik világ lenne. Mintha nem én lennék. Nem is én vagyok. Ellenfényben fújják rám a hajlakkot, a körmöm rakják fel, közben nevetek egy viccen. A kamera benéz a dekoltázsomba, én meg a műszempillámmal – még mielőtt hazamentem innen, leszedtem – nézek fel, húzom lejjebb a pólóm, öltöm a nyelvem a kamerába. Van mindenféle. Jack azon röhög, hogy egy palackból kortyol, miközben engem dönget, én meg Chuckot szopom. Például erre nem is emlékszem. Feri vett a fejemnél, az rémlik, ahogy gyakorlatilag Jack lökéseinek energiáival tömettem a számban a másik srác farkát, nagy kéjesen. Persze a hajam útban volt. Arról is van egy csomó vágókép, ahogy birizgálom. Arról is, ahogy tesznek jobbra-balra. Egyszer meg is jegyzem, hogy „like a doll”, amin röhögnek. Aztán báboznak velem. A két srác simán felemel, odébb rak. Chuck konkrétan karizomból emelget a pamlagon ülő John farkán. Az is van, amikor egyszer csak elrohanok egy keményebb jelenet közben, hogy „pisilnem kell”. A kamera követett. Balázs volt. Rácsaptam a budiajtót, nagy felháborodva. Aztán röhögtem, amikor rám nyitott mégis. Akkor már úgy voltam, tök mindegy. Az egész film olyan, mintha a világ legjobb szórakozása lenne egy pornóforgatás, ahol mindenki boldog. Nos, ezekben a pillanatokban kicsit tényleg az voltam. Nem ennyire, nem ilyen felszabadultan, de Balázs kihozta. Nem tudom, hogy, de kihozta. Az egész bő tizenkét perc, de az nagyon tetszik.
– Ez zseniális! – nyögöm ki.
– Á, csak összevágtam. Te vagy jó – veti oda. – Csak rá kell bólintanod, Lacinak tetszett. Azért mutatok még párat, ami nincs benne. Nézd…
Van pár baki. Ahogy bénázunk, leginkább én bénázok a pózokkal. Például pont a kettős behatolásnál. Leokézom. Alapvetően vicces. Egyszer mosolyogtam is rajta, hogy mit ügyetlenkedek. Még akkor. Pedig ott már nem volt egészen őszinte a mosolyom. Balázs bólogat. Kattintgat, nagyon figyel. Pedig felkészült. Előre megjelölte, mit vágna még bele. Volt oylan apróság, amit határozottan letiltottam. Volt, amelyikért kiállt, érvelt. Én meg vagy hagytam magam meggyőzni, vagy a sarkamra álltam. Ő meg nem erőltette. Pedig a szerződés alapján…
– Általában nem kérem ki a véleményt, de most jó, hogy itt vagy.
– Szórakoztató. Vonom meg a vállam.
– Nem mindenkivel, hidd el. Van, aki csak annyit bír kinyögni, hogy „nekem mindegy”, meg „ahogy akarod”.
– Érdekes lehet ezt csinálni – esik ki a számon.
– Te üdítő színfolt voltál.
Ha ezt visszahallanám, akár egy szerelmi vallomás is lehetne, de a hangsúly és a testbeszéd nem olyan. A feladatra koncentrál. Kattintgat, mutatja.
– Van itt még valami.
– Nocsak.
Nem olyan vicces, inkább finomságok. Mutatom.
Ledöbbenek. Egy csomó érdekes jelenet. Egyáltalán nem emlékszem rájuk. Például, ahogy nagy koncentrációmban, amint Chuck először tolja belém a farkát, elfelejtem szopni Jackét.
– Csak szorongatod, mint valami kapaszkodót.
– Nagyon figyeltem – vallom be. – De ezt újravettük, nem?
– Igen. Össze is vágtam a fővideóban.
– Mielőtt továbbmegyünk, azt is megmutatod?
– Ja, persze…
 
Egyszerre nézem úgy, mint egy teljesen idegen nőről készült videót, és mint amin én vagyok. Megszűnik a világ. Hol tetszem magamnak, hogy elönt az érzés, hogy milyen volt, amikor ott voltam. Képtelen vagyok objektíven szemlélni, de ledöbbent a profizmus. Nem az enyém, Balázsé. Persze ő már látta, csak ül és várja, hogy túl legyek rajta. Csak az töri meg a koncentrálást, amikor Betty elköszön. Nem is tudatosul, hogy kettesen maradok egy lakásban egy pasival, aki épp pornófilmet mutat nekem, amin egy szuperlaza, angolul jól beszélő lány belibeg egy stúdióba, elmondja a kis élettörténetét, majd megjelenik két pasi, akiknek őszinte odaadással a rendelkezésére áll, és hatalmasat élvez a duál behatolás csúcspontján, majd feleszi és finomnak találja az ondójukat. Egy pornóistennőt látok, aki élvezte az egészet, ott és annyit nyögött, amennyit kellett, és szereti, amit csinál. Szemmel láthatólag. 
– Zseniális vagy – nyögöm ki a végén. – Ez hatalmas meló lehetett, mire ezt hoztad ki belőle.
– Általában nem foglalkozom ennyit egy ilyennel – vallja be. – De éreztem az alapanyagban rejlő tartalmat. És mert…
– Mert?
Ránézek erre a férfire. Még mindig mackós. Nem egy sportos alkat, pocak, szőrös kar, borosta. Enyhén ápolatlannak tűnő frizura, de legalább nem zsíros, megmossa. Kopaszodik is kicsit. Kezdeti, de… A fogai nincsenek szabályozva, egyik-másik kilóg a sorból, de mind megvan. Az egész pasi nem büdös, pedig most sincs hideg a stúdióban. Nincs elzsírosodva, de ha ennyit ül a gép előtt… Csak nem tetszem neki? Franc tudja… Aztán olyan választ ad, amire nem számítok.
– Mert a film váratlanul jó lett. És bár Laci meg fog keresni, ez tuti, mivel szinte a nyakam tenném rá, hogy megvennének veled készült további filmeket, nem jössz többet.
– Honnan tudod?
– A kép többet mond ezer szónál, ezt nézd!
 
Egy alig kétperces, nagyon sokszor vágott, újabb videót mutat. Ahol minden kép a helyén van. Lehetne az a címe, hogy a pornó álsága, a képi hazugság bizonyítéka, bármi. Némelyik kép csökkent felbontású, látszik, hogy vágta valamiből. Egy-egy beletörődő sóhaj, egy-egy keserű nézés, ahogy pakolásznak, aztán a szerepem szerinti mosoly átmenetnélkülisége, Laci „Action!” felszólítása után. Ahogy nagy nehezen betuszkolom a két farkat magamba, sokadik próbálkozásra, aztán már úgy is teszek, mintha élvezném. Csak időzítés kérdése, hogy máshogy nézzen ki, mint az imént látott anyagba, vagy mint a werkfilmben. Egy szünetben majdnem elsírom magam. Azt nem is emlékeztem, hogy bárki felvette.
– Ügyes színész vagy, ritka tehetség. De ez nem a te világod. Vagy ne legyen az!
– Ez így kissé fura – hebegem – Laci biztos nem hagyná jóvá a mondatod.
– Kipróbálni jöttél az egészet? Esetleg valami bizonyítás magadnak? Vagy a színészkedést akartad kipróbálni? Azt az orgazmus a végén, az mesterien sikerült például.
– Honnan tudod, hogy fake?
– Ezt meg kellett kérdezned? Nyilván azért kérdeztem, hogy tudd, hogy tudom. Nagyon ügyes munka. Nem játszottad túl sem, tök hihető. Ahogy az is zseniális, hogy jól lehetett összevágni. Rengetegszer megálltunk, és te tartottad a dolog ritmusát. Építkezik, felfut, lecseng. Megszámoltam, hét pauza volt közben, csak abban a jelenetben.
– De pont volt egy hosszabb, aminek a végén van. Akár el is szállhattam, elvégre elég különleges volt…
– De megjátszott volt. Ezt nem kérdezem, állítom. Biztosan.
– Igaz – súgom, mint aki lebukott. Nyilván tisztában van vele. Gyakorlatilag megdicsért.
– Kérdezhetek még valamit? Ha nem akarod, nem válaszolod meg. Mennyiszer nagyobb számot mondtál be, amikor a partnerekről kérdeztek?
– Nos, ez valóban nem biztos, hogy… Tudod, diszkréciót ígértetek.
– És meg is kaptad. Jó, akkor elkönyvelem, hogy mondjuk háromszor. Nem, ne is mondd meg, hogy eltaláltam-e. De te nem vagy még csak egy könnyűvérű amatőr se, nemhogy fél- vagy teljesen professzionális szexmunkás. Ezt ugyanúgy tényként kezelem, mint a megjátszott orgazmust. Miért vagy itt?
– Mert idehívtatok, hogy rábólintsak a videókra – vágom rá, zsigerből. – A válaszom pedig igen. Kivéve az a kétperces. A többi mind, persze úgy, ahogy közben vágtuk, ahol és ahogy megállapodtunk.
– Rendben. Én meg pont a kétperces miatt firtatom. Menj szépen haza, felejts el minket! Udvariasan mondd le Laci felkéréseit! Sokáig fog győzködni, szomorú lesz, de meg fogja érteni. Ő nagyon figyel arra, hogy milyen a stúdiónk jó híre. Nem erőltet senkire semmit. Tisztelem érte. De tényleg, Laurel, ezen a videón tényleg nem vagy felismerhető, ha nem sminkeled magad pont ilyenre. Az akcentusod is jó. Meghatározhatatlan keveréke egy csomó európai kiejtési hibának. Bárminek eladható. Azt javasoltam, hogy lengyel legyél. Teljesen mindegy, az ő kiejtésük is más, dolgoztam egy-két ottani lánnyal. De ha több filmed lesz, előbb-utóbb az, aki jól ismeri a tested, és esetleg néz pornót, fel fog ismerni. A pasid, a főnököd, az apád, a fiad.
Itt megborzongok. Igaza lehet. Elég hátborzongató, hogy mondjuk az apám, vagy mondjuk húsz év múlva a még meg sem született fiam veri, ahogy engem néz egy videómegosztón.
– Ugye hogy ugye? – mosolyog Balázs, amint önkéntelenül végigfut a testemen az érzés, és meg is látszik rajtam. – Nem hiszem, hogy a pénzért jöttél volna, bár szerintem szemmel jól látható összeg lesz ebből. Főleg a BTS-el együtt. Laci elszámol veled, ne félj. De miért jöttél ide? Nem kell válaszolni, ha nem akarsz.
 
Nézem ezt a fazont. Egy biztos, jót akar. Becsületesnek tűnik. Fura, hogy a pornóiparban találok egy igazán rendes pasit. Az első barátom öt év után félredugott. A második nyilván azért lett, mert a karjaiba menekültem, de amint elmúlt a rossz érzés, rájöttem, hogy csak kihasznált. A harmadik kétségbeesett netes próbálkozás volt. Toxikus volt. Nagy nehezen kikecmeregtem belőle, de…
Balázs hátrébb gurul a székkel. Ahelyett, hogy bizalmasan közelebb jönne.
– Eredj! Ne is lássalak! A vízjeles, 720p-s videókról, amiket megtarthatsz, de nem terjeszthetsz, küldök letöltési linket. Tedd el emlékbe, de téged ne szippantson be úgy a szakma, mint engem. Menj már!
– Tudod… – kezdem, és nagyjából két méterre ülve tőle, elmélyedek a szürke, mégis meleg szemeiben. Állja a pillantásom. – Ha visszagondolok erre, majd ha a fiam látja, felismer és mégis kérdőre von, majd azt mondom,  fiatal hülye voltam és kellett a pénisz.
A farkasszem csata megmarad. Tart… aztán… Balázs elröhögi magát.
– Bemész egy szórakozóhelyre egy merészebb ruhában, egy órán belül még össze is verekednek érted…
– Az szerintem ribancság – nyögöm ki.
Megint harsányan röhög.
– Pénzért rojtosra kúratni magad négy kamera előtt, az mi?
– Vágylevezetés. Komplikációk nélkül – nyögöm ki, nagyon halkan. Már nem nézek rá.
– Nos, azért lehetnek komplikációk. Orvosi szűrés ide vagy oda… Hidd el…
– Egy random, össze-vissza dugó dzsigoló egy bárból, az…
– De te válogathatsz! Akár egy rendes pasival is összejöhetsz. Jó, az talán tovább tart…
– Nem, én csak kefélni akartam egyet. Néha egyszerűen rám jön, tudod. Nem elég a poresz. A vibrátor meg nem fasz, és nem ölel és szeret, és…
– És, megkaptad, amit akartál?
Logikus kérdés. Csak épp… Nem bírom kimondani. Nagyon halványan megrázom a fejem. Közben valami beugrik. Egyáltalán nem a termelékenység és hatékonyság csúcsa, ahogy a felvételekkel és velem bánt, bánik. Rég túl kellett volna lennie rajtam, és nem velem foglalkoznia. Mit érdekli, hogy mit csinálok? Ráadásul az a videó tényleg szinte művészi igényességű. Egy csomó hasonlón iszonyúan látszik, hogy mi történik. Senki nem élvez semmit, gépies az egész. Annyi rossz pornó van. Az enyém jó lett. Meglepően jó. Azt hittem, sokkal bénább vagyok a laza profizmus eljátszásában. És ezt a sikert többnyire neki köszönhetem. Képileg megkaptam tőle, amiért jöttem. Kár, hogy fizikailag nem úgy, ahogy elképzeltem. Érzelmileg viszont… Kár, hogy…
 
Felkelek a székből. Odalépek hozzá. Finoman felemelem az állát, lehajolok. Szenvedélyesen szájon csókolom. Szinte ösztönösen viszonozza. Vagy tíz másodpercig tart. Aztán nagyon-nagyon finoman eltaszít magától.
– Menj haza, ne csinálj több hülyeséget! Engem már beszippantott a pornó, tanulj a hibámból, ne a sajátodból, amikor már késő!
– De előbb én is kérdeznék valami személyeset – súgom az ajkai közé.
Várja, hogy kimondjam, de elakad. Rájöttem, nem kell válaszolnia, tudom. Nyilván ez egy munka, neki sem élvezet. Viszont, ha olyan alapanyagból, mint amilyennek éreztem a nyers órákat, amiket felvettek, ezt a tökéletesen eltalált fél órát hoztam volna ki, magamhoz nyúlok. Az elvégzett munka gyönyörétől. Nem kell megkérdeznem, ő is megtehette. Tuti nem hat rá így mindenki. Ezt nyilván sosem fogja őszintén megválaszolni, de értem, ahogy ő is zavarba hozó mélységben ismer. Azt hiszem, telibe találtam, kimondatlanul. Ahogy ő a háromszorossal. Gyakorlatilag belém szeretett egy kicsit. Vagy abba a mozgóképileg megformált lányba, akit kreált magának a filmben. Aki lazán, odaadóan, izgalmakkal és élvezettel teli „fél órában” elment a határaiig, és kielégített két férfit és magát. Ha pasi lennék, én is rárántottam volna. Én viszont megkaptam az élményemet. Nem fizikailag, hanem képileg. Ezért jöttem, ezt akartam. Minden más már csak bónusz.
De ez csak munka és üzlet. 
Ám kivételesen mindketten megkaphatjuk, amire vágyunk. A kérdést tehát nem verbális módon teszem fel. Pusztán a szememmel. Válaszként halványan bólint. Most ő érinti meg az állam. Így is túl sokat beszéltünk. Csak csókol. Először még bátortalanabb. Szívom, ölelem, tapadok. Átkarol. Felültet az asztalra, a monitor elé. Lassan átfogja a derekam. Rám mosolyog. Csókol tovább. Hozzám simul. Hagyom, hadd érezze a melleim. Jár neki. Az első pasi, aki igazán, szeretetből törődik velem, pedig alig ismer. Megérdemli. 
Lassú, de határozott. Én pedig élvezem. Nem játszom meg magam. Ölelem és fogadom a nyelvét. Nem követel. Felfedez. Karja a derekamon, egyre lejjebb csúszik. A fenekemhez. Megfog. Felemel. Átkarolom a lábammal. Visz. Nem a kanapéhoz, van egy franciaágyas szoba. Betty azt is áthúzta, láttam. Balázs annyira finoman tesz le a földre, hogy szinte lebegve maradok. Átvitt, mint egy játékbabát. Nyilván kb. kétszer olyan nehéz, mint én, úgy 100 kiló lehet a 180 körüli centihez Lábujjhegyen csókolom tovább. Finom, semleges íze van. Nem büdös, nem kolbászízű, vagy bármi. Enyhe mentol. Talán rágó volt, mielőtt jöttem. Apró figyelmesség, elvégre tudta, hogy sokat ülünk egymás mellett. Az illata is jó. Semmi túlzásba vitt dezodor. Nagyon enyhe, nem kellemetlen izzadság. Benyúlok a pólója alá. Cserébe ő is az enyémet húzogatja ki a szoknyám gumijából. Segítek, felemelem a karom, hogy levehesse.
– Várj! Gyere… – mondja. – Ülj ide!
Egy finom mozdulattal az ágy egy pontjára mutat. Törökülésben odakuporodok. Velem szemben foglal helyet. Úgy simogatja le a felsőmet, mint valami kezdő kamasz, aki megütötte a főnyereményt a város legszebb lányával, és most felfedez. Csak a nadrágjába ne élvezzen itt nekem! De azért eszméletlenül jól esik. A melltartómért hátranyúl, azt gyakorlott mozdulattal bontja ki. Önkéntelenül takarom a ciciket a kezeimmel. Vigyorgok, élvezem.
– Csodás vagy – mondja, és nagyon lassan megfogja az egyik kezem. Óvatosan megsimogatja az ujjaim, amíg nem engednek. Mintha csak kézcsókra kérné, olyan finoman fejti le rólam. Követem. A bal kezem még takarja mindkét keblem. Na jó, kebelnek azért ezek kicsit. Viszont legalább feszes, két félbevágott alma.
Visszafogja a vágyát, hogy azonnal megkaparintsa. Hagyom, persze hogy hagyom. Odahajol, megcsókol, finoman a karom alá nyúl. Most már az ő két tenyerében van a két fél gyümölcs. Magamhoz húzom, újabb csók. Kifejezetten jól esik smárolni vele. Az ajka puha és édes, de óvatosnak kell lenni, különben szúr a borostája.
 
– Gyere – mondja, mikor egyezményre jutunk, hogy egy ideig elég a nyelvcsatából. A szoknyám libben utánam, én pedig a fenekemet gyengéd határozottsággal emelő tenyereinek szárnyain emelkedem és csüccsenek az új helyemre. Ösztönösen az oldalát simogatom, amíg ő támlás fotellé alakul. Karjaival a hátam tartja, én pedig nekidőlök. Tökéletes rálátás a melleimre.
– Nagyon-nagyon szép vagy.
Ez meghat. Nyilván nem vagyok, de olyan őszintének tűnik a bókja. Lehet egy bók őszinte?
– Köszönöm – suttogom. Nem fontos, mennyire őszinte. Pont ez kell. Nekem is és talán neki is. Felötlik bennem a vágy, hogy én is látni akarom. Ő ugyan tuti nem szép, de érezni akarom. A pólója alá kotorászok. Kevésbé vágykeltően, mint ahogy ő velem tette, de lerángatom róla. Segít. Fekete, göndör szőrös, kockás férfihas. Mármint egy nagy kocka. Ha nagyon utánaszámolnék, lehet, hogy az ő melle nagyobb, mint az enyém. Ezen elmosolyodom, de a gondolatom nem hallja. Hozzásimulok. Ölelkezünk. A vállára hajtom a fejem, nem csókolózunk, csak hagyom, hogy az ágaskodó mellbimbóim csiklandozza a szőre, az ő puha része az én puha részemhez simuljon.
Fogadom a gyengéd, mégis határozott az ölelését. Kicsinek, törékenynek érzem magam, ahogy a karjában tart. Azt hiszem, erre vágytam. Kifejezetten erre vágytam. A hajamba túr, a fülcimpám, nyakam simogatja. Szokatlan, új érzések. Nem minden intim érintést tapasztaltam még meg életem során, Balázs nagyon figyelmes és szorgalmas. Végigcsókolja a nyakam, megsimogatja a vállam, a mellem aljával azonos félköröket rajzol a hasamra, egyre feljebb és feljebb. Hátradönt, egyik karjával tart. Elernyedek a karjában, behunyom a szeme, hátravetem a fejem. Érzem, hogy ajka a mellbimbóm köré tapad. Nem rá, csak köré. Nagyon, szinte kínzóan lassan húzza összébb a száját. Egyre szorosabb, egyre…
– Oh… – nyögök fel, ahogy rácuppan. Még mindig csak egy tapadókorong. Aztán hozzámér a nyelve, rásimul az egész bimbómra. Megremegek. Csigalassúsággal kezdi mozgatni a száját. Mindenemen futkos a borzongás. Szívja kicsit, aztán… Gyors csapások, három. Nagyon gyengéd, de…
 
Csak vonaglok, élvezkedem. Úgy „tisztára” nyalja mindkét mellbimbóm, hogy csillagokat látok. Nem a fájdalomtól. Ez fantasztikus. Érzem, hogy a puncimból patakokban kezd folyni a nedv, el fogom áztatni a ruháját. A lepedőt, a matracot, a parkettát. Át fog ázni a födém. Akarom ezt a pasit, most…
Amikor egy kicsit levegőt vesz, akcióba lendülök. Olyan csókot kap, ami a „csövön kifér”, aztán szinte erőszakkal igyekszem letépni róla a nadrágot. Nyilván esélyem sincs, de érti a szándékom.
– Még ne!
– De! Akarom!
Nem tudja, mit akarok, de engedelmeskedik. Felkelünk az ágyról, megállunk egymással szemben. A nadrág hamarosan a földre kerül, én pedig kissé megakadok. Csak nézem. A pocak alatt egy gyakorlatilag tökéletes pénisz néz velem farkasszemet. Nézem és nézem, lassan közeledek, pedig az előbb még téptem a ruháját. Ő is megérzi a megtorpanásom.
– Nem jó valami? Öltözzek vissza? – kérdezi, mintha képes lenne rá. Ha most megálljt parancsolnék, valószínűleg…. Nem érdekel.
– Ez… Csoda szép! – bámulok a szemébe. Lassan elmosolyodik.
– Akkor jó.
– Játszhatok vele? – kérdem, és a melleim előtt összekulcsolt kézzel még ugrom is egyet. A szoknyám libben utánam.
– Persze – mondja, mintha csak a kislányának adna egy új babát.
Nos, az a farok tényleg nagyon tetszik. A nagy, szőrös pasi hol rejtegette ezt? Nyílegyenes, látszatra is kőkemény, nem csavarodik, nem görbül, szimmetrikus, sehol egy hiba. A makkot majdnem teljesen fedi a bőre, épp a vége kandikál ki belőle. Emberesen vastag, és abból kiindulva, hogy John 21 centinek mondta a magáét, amit simán el is hittem, ez olyan 18-19 centi lehet. Mivel a forgatáson kétszer is meg kellett kérnem, hogy kicsit óvatosabban, mert egyszerűen túl hosszú, ez a gyönyörűség itt előttem éppen pont jó lesz, hogy… Jaj… De milyen szép, és…
Hozzáérek. Hol a selymesen forró tapintású, puha bőr alatt megbúvó betonkemény tökéletességet nézem, hol az őszinte áhítatomra a büszkeség örömével reagáló Balázst.
– Feküdj hanyatt, kérlek!
Csak bólint. A pasi vízszintes, a férfiasság függőleges. Mellékuporodok. Megszűnik a világ, csak a gyönyörű falloszt látom. Finoman megmarkolom, két kézzel. Érzem az erejét, enyhe lüktetését, selyemszerű bőrét. Gyakorlatilag szagtalan. Makulátlan és… enyhén előnedves a vége. Hátrahúzom a fitymát. A makk karimája icipicit szélesebb a többi résznél, a töve is tiszta, a bőr feszes és egyöntetűen rózsaszín. Annyira… Kívánatos… Nem ezt akartam tenni, de egyszerűen… 
Finom. Nagyon-nagyon finom. Csókolgatom, körözök a nyelvemmel, húzom a bőrt a kezemmel, ami szinte át sem éri, ha megmarkolom. A makk duzzadt és erős, a barlangos testekben mintha beton szilárdult volna meg.
A mélytorok még mindig nem az én műfajom, de ez a farok annyira finom, hogy igyekszem minél többet kapni belőle. Én irányítok, Balázs nem löki a számba, csak figyel. Egyre mélyebbeket sóhajt. Néha felnézek rá, közben beosonok a lábai közé, hogy jobban hozzáférjek. Ütemesen szopogatom, néha szüneteket tartok, körözök a nyelvemmel, aztán újra a szájpadlásomon van, szívom, élvezem. Nagyon finom. Az előváladéka kellemesen sós, de nincs kesernyés utóíze. Vagy nem érzem. Ő is percekig nyelvezte a melleimet, én ezt a nyalókát ugyan most nem engedem vissza neki, amíg a „pálcikájáig” el nem koptatom.
 
Két mélyebb sóhajtás, egy elfojtott medvemorgás, majd kitör a gejzír. Váratlanul ér, rosszul is talál el valamit a fehér nedű, mert majdnem a légcsövembe megy. Valahogy nem akarom elrontani a pillanatát egy köhögéssel, csak nyelem és nyelem. Szerencsére egyrészt úrrá leszek az ingeren, másrészt semmi kellemetlen íze nincs, az állaga sem az a tapadós-szálkás. Csúszik le a torkomon. Mire lecseng az orgazmusa, már az utolsó cseppet is eltüntetem. Felkönyököl, én meg még mindig fél kézzel markolom a gyorsan ernyedni kezdő szerszámát, és olyan cinkosan boldog mosollyal nézek át a tincseimen a szemébe, hogy önkéntelenül is ringatni kezdem a fenekem örömömben. Mellé kucorodom. Átölel. Valamit mondani akar, de a szám az övére tapasztom. Teljes természetességgel visszacsókol.
– Ízlettél – súgom, amikor szétválnak az ajkaink.
– Az jó. De…
– De… – mondom én is. Így egyikünk sem fejezi be. Végül megvárja, amíg én nyitom ki a szám. – Ennél többet szeretnék vele játszani.
– A tiéd, de előbb, vagyis addig is, én is elfogyasztanám az előételem.
Nagyon gyengéden hanyatt fektet az ágyon. Hagyom. Egy csókkal kezdi, aztán ismét a melleim felé indul a feje. De most csak röviden üdvözli a két halmot, halad tovább. Végigpuszilja a hasam, egy mozdulattal megszabadít a szoknyámtól és a cseppfolyóssá vált bugyimtól, kezeivel elidőzik a derék-csípő ívemen, közli, hogy nagyon tetszik neki, aztán nagyjából a térdemtől a csípőmig végignyalja a combom. Beleborzongok. Ha ezt is ugyanúgy tudja, mint amit a mellemmel művelt, akkor ezt a kitérőt még bevállalom, mielőtt eljutunk a főfogásig.
 
Az a fajta pasi, aki nem ront ajtóstul a házba. Ezt már eddig is megtapasztaltam. De szinte fáj, mire a nyelve eléri a szeméremdombom, aztán lassan, nagyon lassan érzem, amint közelít. Aztán ismét irányt vált. Megőrülök. Nyúlnék a feje után, hogy irányítsam, de most először nemet mond. Megfogja a kezeim, azokra is kapok egy-egy puszit, majd szépen a csípőm mellé fekteti őket egyenként. Én már kész vagyok bármire, lábam a vállain, a puncim premier plánban előtte, épp vízággyá készülök átalakítani az egész alattunk lévő bútort, úgy kívánom, hogy…
Nyelve csigalassúsággal, de kellő erővel indul a puncim alsó vége felől, a csiklóm felé. Az izomköteg szinte felszántja, kinyitja az egészet, és… 
A csiklómtól néhány milliméterre megáll. A saját combomba karmolok. Valamit nyögni akarok arról, hogy ezt a bánásmódot ezt…
Szikra. Villám. Egyetlen, rövid nyelvcsapás, éppen eléri, most nincs benne erő. Mint akibe beleállt a kettőhúsz. Erre nem számítottam. Lihegek, nézek le rá. Az egész szája a puncimra tapad, körülöleli, a szeme mosolyog rám, a teste koncentrál.
Két szikra, szünet. Lágy, szinte észrevétlen érintés. Forróság. Testem őrjöng, alig bírom visszatartani a vonaglást. Szabadulni akarok és egyszerre ottmaradni, ahol vagyok. Lassú nyelvcsapások, de kitartóan. Nem látok semmit, de nem azért, mert behunytam volna szemem. Az érzékeim elönti a csiklómból áradó ingeráradat. Megáll. Újra módszeresen végigszántja az egész vágatot a nyelvével. Aztán körözni kezd, alig ér az legérzékenyebb ponthoz. Valami belém hatol. Az ujja. Egy, aztán kettő. Csak nyomom neki a csípőm a szájának, de mást keres. Reagálok. Megnyomja a G pontom, telibe. Elsőre. Nyelve a peckemen, ujjai bennem, körmeim a combjaimban, szabad kezén lévő mutató- és hüvelykujja az egyik mellbimbómra szorul. Finoman, mégis határozottan.
 
Nem tudom, meddig tart, amíg eljutok oda. Ahogy az sem, meddig rángatózom a legtökéletesebb kéjben. Nem hagy lejönni. Hol a nyelve, hol az ujja, hol a keze, hol mind a három. Fenntartja az élményt. Hosszú, hosszú ideig, már-már szabadulni akarok tőle, de újra és újra elönt a hullám. Pontosan tudja, mikor lenne túl sok. Nem tudom, honnan, de tudja. Akkor abbamarad. Egy utolsó puszi a szeméremdombomra, az ujjai kicsúsznak, bimbócsípése a mellemre tett kéz gyengéd érintésével szelídül. Ezeket nem akkor fogom fel, kicsit később. Amikor már nem rángok, mint aki a világát nem tudja.
Újabb csókok, hozzábújás, letörölhetetlen vigyor az arcomról.
– Na, ezt tuti nem játszottad meg – mondja.
Nem kell válaszolnom, nem kérdés volt. Nem is akarok válaszolni. Pontosan tudja, felesleges, ráadásul csak elrontaná a beszéd a pillanatot. Úgy bújok hozzá, mint egy kiscica a búbos kemencéhez. 
Egy darabig csak vagyok, aztán eszembe jut a csodálatos farka. Az még azért úgy hiányzik, bármilyen elsöprő is volt az iménti élmény. A férfi az azért férfi, hogy jól meg is döngessen. Én pedig ebből most nem fogok engedni. Miatta sem, meg miattam sem. Ez jár. Ez is a játékunk része. Remélem, a harmincöt éves férfiak is képesek második…
Kőkemény. Érzem. Húzok rajta párat, de felesleges. Csak élvezem az érintését. Lágyan körbetapogatom. A golyói is kemények, felhúzódtak. Harcra kész, vágyakozik. Még mindig mellettem fekszik, a szemébe nézek, aztán leirányítom a tekintetét a szabad kezemmel. A lába közé mutatok, majd a sajátjaim közé. Ellentmondást nem tűrően nézek szigorú tekintettel a szemébe. 
„Azt! Oda! Most!”
Érti. Felugrik, előkotor egy gumit. Kérdőn nézek rá.
– Ha nem bánod, szeretném, ha minél tovább tartana.
Bólintok. Nem tudom, meddig akarja, hogy tartson, de ha neki ez kell hozzá, hát…
 
A legegyszerűbb grillcsirke pózba vágom magam, és szuggerálom a macit, hogy itt bizony én vagyok a málnás. Fölém mászik, bal karját a derekam alá dugja, jobbjával a hajamba túr, finoman az ajkához emel. Megcsókol. Közben minden irányítás nélkül tökéletesen megtalálja a helyet. Az ellenállhatatlanul kemény farka és az annyira csodálatos nyelve egyszerre hatol a számba és a hüvelyembe. Érzem a súlyát, érzem a feszítését, érzem a nyelvét, a teste melegét, a…
Tökéletes. Lassan kezd mozogni, aztán ritmusos, ütemesen gyorsuló, de kitartóra vett tempót diktál. Én pedig csak élvezkedem alatta, combommal átkulcsolom, karommal átölelem. A behatolás pont olyan finom és határozott, ahogy kell. Teljesen kitölt, a legkellemesebb határig kifeszíti a barlangom. Nem beszélünk, csak csókokkal ösztönzöm. Nem lankad, csak pumpál. Csodálatos érzés, ahogy benyomul, a szeméremdombomhoz préselődik, megdörzsöl, visszahúzza, hogy újra és újra kívánjam, minél többször, minél mélyebben. Egy mozdulattal összepréselhetne, ha teljes súlyával rám nehezedne. Talán ki se tudnék kászálódni alóla, bármit csinálnék. A derekam alatt lévő kezéből az egyik ujja a farpofáim közt van, finoman nyom, épp ott, ahol még nem az a hidegen csiklandós érzés, hanem valami furán izgató. Egyik farpofám a markában van, kissé ráfog. Másik karja a fejem rögzíti a nyakamnál. Nem fojtogat, csak tart. Engem mozdulatlanul, magát meg felettem. Épp annyira nyom az ágyhoz a súlyával, hogy érezzem, az övé vagyok, de ne érezzem szorultnak a helyzetet. Én is szorítom. Koncentrálok, összeszorítom. Nagyobbat döf, megérzi. Újra ráfogok az izmaimmal. Újra döf. Kitartóan, ritmusosan, élvezettel. Párszor megcsókol, természetesen viszonzom. Olyankor minden erőmmel szorítom a bennem tartott férfiasságát. Ő nyársal, én ölelem. Combokkal, karokkal, puncival.
Ritmusos, kitartó és szenvedélyes. Magamba figyelek, az összehúzódásokra, a kitöltő érzésre, a kellemesen a csiklómnak csapódó ágyékára, a forró csókokra. Aztán már nem nagyon tudok figyelni. Ő sem, csak a ritmusra, mely alig érezhetően, de gyorsul. A lökései követelőzőbbek lesznek, én pedig csak vergődöm alatta. Még mindig figyel, hogy ne nyomjon agyon, de ebben az állapotban tuti nem szabadulnék alóla. Már állati ösztönnel kefél, itt nem tudom megállítani. Nem mintha egy porcikám is kívánná. A csókok is elmaradnak, a tudatosság szép lassan átadja magát annak az ösztönös lénynek, ami nem is sejtettem volna, hogy ilyen hamar egy szédületes orgazmus után újra lenni tudok. Csak oda akartam adni magam neki, aztán lesz ami lesz…
Most van. 
Immár nem én irányítom az összehúzódásaim, azok önkéntelenek és zsigeriek. Elönt az orgazmus, rángok, vonaglok, lélekben kizuhanok a franciaágyból, magamból. A csodás pénisz megállás nélkül döfköd tovább, megállíthatatlanul. Nyögök, a szám szélét harapdálom, a hátába karmolok, az ő ajkait keresem, én már…
Mondanám, hogy brummog, de inkább hörgés. Tövig nyomja, bennem lüktet, fülembe morog, kiszorítja belőlem a levegőt, de nem bánom. 
 
Egy darabig lihegünk egymás mellett, aztán együtt tusolunk. Végtelenül gyengéd. Imádom. Egy szót nem szól, nem is kell. Ő marad, én megyek. Még dolga van a reggel felvett anyaggal. Úgy köszönünk el, mintha mi sem történt volna. Csókot se kapok, csak a kezem fogja, aztán kicsúsznak az ujjaim az övéi közül. Visszanézek a lépcsőfordulóból, de már hangtalanul becsukta az ajtót.
– Hat – súgom a lépcsőkorlátnak, felsőbbrendű, vidám mosollyal.
 
Laci valóban győzköd. Egyrészt, mivel minden bevállalt extrát maximálisan teljesítettem, a filmem pedig jó értékeléssel kelt el, olyan pénzt kapok, amire nem is számítok. Talán ezzel (is) akar rávenni egy újabb szerepre. Illetve szerepekre. Balázs egyszer elvisz moziba. Pontosabban én kérem meg rá,  gyakorlatilag én hívom randira. A film után beülünk egy… nem érdekel, mire. De nem kísér haza, a villamosmegállóban elválunk. Iszonyúan sajnálom, hogy nem lehet ebből szerelem. De igaza van. Megértem. Nem is kell magyaráznia. Nehéz így az elválás.
Végül legalább annyira extrém módját találjuk a kapcsolatunk elrontásának, mint amennyire fura módon sodort össze minket a sors. Szó szerint beadom a derekam, elvállalok még egy filmet Lacinak. Azzal a forgatókönyvvel, hogy az egyetemista lány egy IT-s haverjához viszi a laptopját nagygenerálra. A szemüveges, két copfos, melle alatt, csuklóján és puncija fölött tetovált, göndör loknis lány, Laurel Blue, a pocakos, de – mily meglepően – nagy és kemény farkú informatikus pedig Balázs. A rendező most kényszerből egyben operatőr is, aki folyton beszól, hogy hagyjuk abba a szeretkezést, és kezdjünk már el filmet csinálni. Annyiszor szakít meg ezért vagy azért, hogy szinte fáj.
Megnézem a vágott filmet. Hát, nem lett túl látványos. A honoráriumom sem túl gavalléros, de pont nem érdekel. Tökéletesen értem. Egy pillanatra van őszinte bánat Balázs szemében, amikor a felvételek után távozom a stúdióból. Észreveszem, ahogy ő is észrevette az én pillanataim az első napon. De mindketten tudjuk:
 
Itt a film vége.