Erdei séta

Dóra és Zoltán néhány hete együtt töltötték a nyári szünidőt. Mindkettőjük családjának volt egy kis nyaralója az erdő szomszédságában. A két ház közel volt egymáshoz, így minden nap találkoztak. Egyik délután, amikor mások csendes pihenőjüket töltötték, ők sétálni indultak a fák közé. Közben beszélgettek, sokat viccelődtek...
- Tudsz róla, hogy néhány kilométerre van innen a tököli fiatalkorúak intézete? – kérdezte Zoli.
- Mindjárt gondoltam. – ráncolta össze homlokát Dóri
- De tényleg. Azt hallottam, hogy múltkor megszökött egy srác, aki több, mint tíz évet kapott nemi erőszakért, és nem bújhatott el sehol, csak itt az erdőben.
- Aha. És mikor volt ez?
- Néhány éve, még kicsi voltam. Ezzel ijesztgettek a szüleim, hogy ne jöjjek be az erdőbe bringázni.
- Ez tényleg a múltkor volt. De azóta biztosan elkapták már.
- Vagy nem és azóta itt él az erdőben remeteként. Arra vár, mikor jár a kunyhójánál egy fiatal lány, hogy őt is megerőszakolja. Az ilyenek sosem javulnak meg. Az ösztöneinket nem lehet legyőzni. Én már csak tudom
- Te mindenből csak humort csinálsz. Nem unod még? – zsémbelt Dóri.

Félretéve a tréfát néha tényleg félelmetes tud lenni az erdő. Egyszer, amikor kislány voltam, lehettem úgy nyolc éves, nővéremmel és a barátjával elmentünk sétálni a közeli erdőbe. Nem volt még sötét, de már szürkült. Egy darabig együtt mentünk, beszélgettünk, amennyire egy kislánnyal a nagyok beszélgetnek, de egy idő után velem már egyáltalán nem törődtek. Hiába húzkodtam a nővérem pulcsiját, hogy szóljanak hozzám is egy pár szót, ők csak nyalták falták egymást. Undorító nyálas puszikat adtak egymás szájára, a látványától is rosszul voltam. A kanyargós út egyszer csak kiszélesedett, és egy kis mező lett belőle. Valahol a közepén állt egyetlen hatalmas platánfa, annak a tövénél telepedtünk le. A nővéremék ott folytatták, ahol sosem hagyták abba, nyálzottak, én meg unatkoztam egymagam. Mintha ott sem lettem volna. Anyuékhoz egyszer benyitottam a hálószobába, mert egy nagy puffanást hallottam, és láttam őket, ahogy meztelenül birkóznak a földön.
– Anyu, ti mit csináltok? – kérdeztem, de ők nem válaszoltak, nem is vették észre, hogy ott vagyok. Úgy látszik, a fiúk meg a lányok, amikor megnőnek, mindig puszilkodnak és meztelenkednek. – gondoltam akkor.
- És most mit gondolsz?
- Hadd folytassam!„Miért nem küldöd már el a húgodat?” – hallottam a nővérem barátját. „Elmennél egy kicsit sétálni? Légy szíves!” És én engedelmeskedtem nővéremnek, aki mindig le tudott venni a lábáról a kedvességével.

Nagyon szerettem őt, ő volt akkor a példaképem. Igazi nő volt már a maga tizenhét évével. Neki már voltak szép nagy mellei a pólója alatt és nem volt olyan kis vézna, mint én. Imádtam a hosszú haját, nekem anyuék minden nyáron levágatták, hiába kértem, hogy ne tegyék. Csak azt nem szerettem benne, hogy annyi fiú sündörgött körülötte állandóan. Elindultam hát találomra az egyik irányba az erdő felé. Elértem a fákig, de onnan nem nyílt ösvény, úgyhogy elindultam a tisztás széle mentén. Hamar meg is pillantottam egy sötét foltot a fák között és beléptem. Olyan volt, mint egy nagy kapu, ami nem visz sehova. Hosszú percekig nem láttam semmit, csak álltam és vártam, hogy a szemem hozzászokjon a sötéthez. Kicsit libabőrös voltam, de nem féltem. Ekkor még nem féltem. Lassan kezdtem már kivenni a fák kontúrját, néhány méterre is elláttam. Hátranéztem és láttam, hogy ők még mindig egymással vannak elfoglalva, úgyhogy megindultam befelé. Ekkor már majdnem teljesen sötét volt, bár a hold halványan világított.

Lábam alatt ropogtak a gallyak, zörögtek a levelek, ahogy botorkáltam. Nem gondoltam rá, hogy butaság, amit csinálok, és hogy ezért kikaphatok, egyszerűen csak teljesítettem nővérem kérését és mivel máshová nem tudtam menni, hát bementem az erdőbe. Kanyargott az út, nehezen tudtam csak követni. Arra gondoltam, anyuék már biztosan vacsoráztak, én meg éhes vagyok. Aztán hallottam valami neszt tőlem jobbra, aztán még egyet. Olyan hangos volt, mintha én léptem volna. Megálltam és füleltem. A lépések nem álltak meg. Valami állat lehetett, de a zajból ítélve jó nagy. Eszembe jutott, ha velem lenne a kabala macim, biztosan megvédene. Most eszméltem rá, hogy mi is történik valójában, és ekkor már nagyon féltem. Nem tudhattam olyan kicsin, hogy milyen állat lehet. Csak nagyon óvatosan mertem mozogni, nehogy zajt csapjak. Elkezdtem hátrálni, majd egy pár méter után megfordultam és nekiiramodtam. Kiértem a fák közül, de nem álltam meg, csak futottam. Nem néztem semerre, minél előbb nővérem biztonságot jelentő kezét szerettem volna fogni és hazamenni.

A fától néhány méterre álltam meg és megdöbbentem a látványtól. Azt láttam, hogy nővérem és az a fiú teljesen meztelenek voltak. Nővérem alul, barátja rajta feküdt és erőszakosan mozgatta a fenekét le-föl. Nővérem lábai széttárva, melleit a fiú teste szétlapította, haja csapzott és a rázkódik egész teste, ahogy mozognak felette. Minden lökésnél felsikkantott egyet, azt hittem, fáj neki és valami nagyon rossz történik. Gyűlöltem minden férfit, akik ilyen rosszat tesznek a nőkkel. A fiú feltámaszkodott, de tovább folytatta gyűlöletes tevékenységét. Nővérem mellei hullámoztak, hirtelen kilendülve lentről és föntről, ahogy a fiú fenekét minden alkalommal megfeszítette. Nagyon közel álltam hozzájuk. Hallottam lihegésüket, a neszt, ahogy a hosszú fűben mozgolódtak, a cuppanásokat, ahogy a két test összeütődött.
- És te végignézted nyolc évesen, ahogy karnyújtásnyira tőled megkefélik a nővéred? – törte meg hallgatását Zoli.
- Szólni sem tudtam. Először az a zaj az erdőben, a félelem, majd ez. Csak álltam és néztem és kétségbe voltam esve.

Egy pillanatra azt hittem, vége, mert a fiú feltérdelt. Ám nővérem megfordult, négykézlábra ereszkedett és közben kéjesen nevetett. Máshogy, mint ahogy szokott, más volt az arca és más volt a hangja is. Hátrapillantott, szája félig nyitva volt, majd lenézett a fiú fütyijére. Nagyon nagy volt és kicsit fölfele állt. A fiú megfogta nővérem fenekét és ekkor „az” eltűnt a nővéremben. Nem értettem, hogy hová kerül az a nagy valami és nem értettem, miért nevetett az előbb a nővérem. Nem értettem semmit. Láttam, amint a fiú fütyije ki-be jár, nővérem előre-hátra mozog, mellei lengenek. Majd az addiginál sokkal nagyobbat sikoltott. Kezeivel már nem támasztotta magát, arca a földet súrolta és rázkódott. Az egész csak egy perc volt, de nekem nagyon soknak tűnt. Ekkor kinyitotta szemét és pont a szemembe nézett. Egy pillanatig nem tett semmit, majd láttam az arcán, hogy megrémült és azonnal felemelkedett. A fiú kezével nyomta vissza, ő még nem élvezett el. Nővérem tehetetlen dühvel próbált felállni, majd pofonvágta. Erre ő is észrevett engem és nagyon gyorsan mindketten felkapkodták ruháikat.

Nővérem megfogta a kezem és egy szót se beszélt, elindultunk hazafelé a korom sötét ösvényen. Azt mondták, hogy ne mondjam el az anyuéknak, amit láttam. Csak otthon sírtam, miután ágyba bújtam.
- Hogyan emlékszel ilyen részletesen az egészre, hiszen már tíz éve történt?
- Olyan élmény volt, amit nem lehet elfelejteni.
- Engem ez nem rázott volna meg ennyire.
- Jó, mert te fiú vagy. Egyébként nyolc évesen nem hiszem, hogy élvezted volna. Most örülnél neki, azt elhiszem.
- Egy szexuálpszichológus erre biztos megkérdezné: „Nem maradt valami nyoma az incicidensnek az ön lelkivilágában? – kérdezte Zoli fontoskodva
- De igen, doktor úr! – vette a poént a lány. Azóta szeretek kukkolni és azt is szeretem, ha engem néznek.
- Hogy érti azt, hogy nézik? Mit csinál közben?
- Maszturbálok.
- Volt már erre példa? Most komolyan. – hessegette el a viccelődést Zoli, izgalommal a hangjában.
- Igen, de erről nem tudom, hogy beszélhetek-e előtted.

Különben is, eddig én meséltem, most már elég.
- Már elég régóta ismerjük egymást, miért ne?
- De maradjon köztünk. Legutóbb az osztálykiránduláson történt valami. Nem volt annyi szoba, hogy fiúk-lányok külön aludjanak, én pedig bekerültem két fiú szállására. Este, miután mindenki elvonult aludni, késő éjszakáig beszélgettünk. Mindenre kíváncsiak voltak, az összes fiúmra, a barátnőimre, a hobbimra, úgyhogy nagyon jól kijöttünk. Leoltottuk a villanyokat, majd szép lassan abbamaradt a beszélgetés, amit a sötétben még folytattunk. Nem tudtam elaludni. Romantikus típus vagyok és elkezdtem fantáziálni, az a két srác is benne volt a képzelgéseimben, csókoltak, simogattak mindenütt. Felizgultam, kezdtem nedvesedni. Elkezdtem forgolódni a takaró alatt. Arra gondoltam, mi lenne, ha simogatnám magam, tudván, hogy ők jelen vannak a szobában. Ettől nagyon felizgultam, középen egyre forróbb lett. A takaró alatt, halkan a nagy csendben oda nyúltam.

Biztos voltam benne, ha folytatom, meghallják a sóhajokat. Benyúltam a bugyimba és megérintettem a csiklóm. Nem fértem hozzá eléggé, úgyhogy megemeltem a csípőm és letoltam a bugyit. Egyre többet izegtem-mozogtam, erre már felfigyeltek. Hallottam, ahogy megmozdulnak mind a ketten, majd nagy csend következett. A sötétben ki tudtam venni egyikük körvonalait, könyökére támaszkodott és figyelt. Széttettem a lábaim és tovább csiklandoztam magam. Összeszorított szájjal mentem el.
- Itt nem hagyhatod abba! – kérlelte Zoli.
- Dehogynem. Nem mesélek többet.
- Feszélyez?
- Egy kicsit, igen. Talán, ha te is mesélnél, akkor oldottabb lennék.
- Ismerek egy lányt, hosszú barna haja van, nagy barna szeme. Nagyon helyes az arca, első látásra megtetszett. Gyönyörű a mosolya, mindenkit levesz a lábáról vele.

Mindkét fülében négy pár fülbevalót visel, tudom kívülről, hogy milyeneket: egy csillagot, egy delfint, egy karikát és egy mackót.
- Ne viccelj már, én is ugyan ezeket hordom!
- Nem viccelek! Tetszel! Szeretnék veled lefeküdni! Olyan régóta vágyom rád. A lány nem felelt, megállás nélkül folytatták sétájukat. Eltelt néhány kínos, szótlan perc. Zoltán átkozta magát a kialakult helyzetért. Nem így kellett volna megmondania. „Valamit tennem kell!” – gondolta. „Most megállok és megcsókolom!” De mégsem merte megtenni, nem volt alkalmas a pillanat. Az ösvény, melyen haladtak, kiért egy hatalmas tisztásra, vagy inkább szántóföldre, melyen valamilyen fűféle nőtt. A lábuk alatt a barázdák is azt mutatták, hogy gondozzák a területet. Nehézkesen tudtak csak haladni, lábuk néha megbicsaklott a gödrökben. Abban az irányban, melyre tartottak egy kilátó tűnt fel, félig a fák közé beágyazva. Folytatták útjukat, míg ott nem álltak a négy hatalma fagerenda tövénél, melyek a lábakat alkották. Nem is kilátó volt, inkább vadászles, hiszen mi látnivaló van egy szántóföldön. „Felmászunk?” – törte meg a csendet Zoli. „Másszunk!” És mentek fölfelé.

A létra minden lépésnél megreccsent lábuk alatt, régi, korhadt tákolmány volt. Elöl Dóri ment, Zoli árgus szemekkel követte. A rövidnadrág, melyet a lány viselt, engedni hagyta, hogy Zoli megpillantsa fenekének alsó ívét, melyet szabadon hagyott. Fél méterre sem voltak tőle a vágyott gömbök, legszívesebben menet közben tépte volna le róla a nadrágot és markolt volna beléjük. Azt képzelte, hogy a lány menekül, ő pedig rángatja róla a ruhadarabokat és próbálja visszahúzni a földre. Tudta, hogy ott fönt egyedül lesznek, senki meg nem pillanthatja őket. Érezte a bizsergést falloszában, egyre nagyobb volt a feszítés. Bámulta a formás vádlikat, a sima bőrt, beszippantotta annak az édeskés parfümnek az illatát, melyet Dóri mindig is magán hordott. Végre felértek.

Átölelték és megcsókolták egymást. A fiú Dóri fenekét simogatta nagy tenyerével, bejárva annak felszínét. A kerek, izmos fenék rugalmasan állta az érintést, a vékony női derékon könnyedén siklott a kéz felfelé. A nyelvek egymást kergették, bejárták a száj minden szegletét. Egy faág belógott a vadászlesre, levelei a lány nyakát csiklandozták. „Milyen figyelmes ez a fiú. Imádnivaló a rövid kócos haja. Annyira szeretném, ha most megmarkolná és dörzsölné a pinámat!” Kicsit közelebb húzódott a fiúhoz, csípőjük összeért, érezte a rövidnadrág alatt ágaskodó hímvesszőt.
– Kérlek, markold meg a pinámat! Erre egy erős férfi kéz ragadta meg legérzékenyebb pontján, mire a lány felsóhajtott. A kéz dörzsölni kezdte nadrágján keresztül, néha elkalandozott a combokra, cirógatta őket, de mindig visszatért. Majd a fiú hirtelen mozdulattal benyúlt a bugyiba és megérintette a már lucskos puncit, melyen keze könnyedén siklott végig. A csikló már megkeményedett, középső ujja szinte magától belecsúszott a hüvelybe, melyben ki-be mozgott.

Eközben hüvelykujjával a klitoriszt simogatta, mely ugyancsak nedves volt a váladéktól. A lány ezalatt átölelve a fiú nyakát csukott szemmel adta át magát az élvezetnek. Zoli mielőtt Dóri elment volna, kezét kivette a bugyiból és felhúzta a lány pólóját egészen nyakáig, majd megszabadította tőle. A pólót egy nagy mozdulattal dobta le róla, mely a korlát fölött leesett a hatméteres mélységbe. A lány két karját maga előtt összeszorította, melleit összepréselte, melyek így jobban előugrottak. Zoli kezeivel megérintette mindkét mellbimbót, melyek ekkor már ágaskodtak. Dóri szemeit csak most nyitotta ki, látni akarta, hogy mennyire tetszik Zolinak, mennyire van felajzva. Nem kellett csalódnia, a fiú rövidnadrágja pattanásig feszült. Zoli leguggolt és egyszerre húzta le a lány sortját és bugyiját, Dóri anyaszült meztelenül állt előtte. Ő is levetkőzött, ruháit kettőjük közé a földre dobta. – Hátulról akarlak megdugni! – nyögte ki a fiú. – Jó, úgy tudsz a legmélyebben belém hatolni – felelte a lány, és megfordult. Áthajolt a korláton, mellei a semmibe lógtak, kezével erősen markolta a korlát szálkás rúdját. Lábait szétrakta, amennyire a hely engedte. Zoli mögé lépett, megfogta hímvesszőjét és a lányba vezette, majd átkarolta a lányt és megfogta melleit. Ütemesen kezdett mozogni, közben a lány nyakát csókolgatta.

Fallosza ki-be járt a hüvelyben, érezte, amint makkja nekiütődik a lány méhének. Egyre könnyebben csúszott egymáson a két test, ahogy mindketten még jobban benedvesedtek. – Erősebben! – sóhajtotta a lány, és Zoltán nagyobb lökésekkel hatolt belé. Mindketten egyre sűrűbben vették a levegőt, egyre felszabadultabban adták ki magukból az élvezet hangjait. Dóri vékony, rekedt hangon nyöszörgött, Zoltán mély nyögés szerű hangokat hallatott. Alattuk a mélység, a szántóföld, az erdő, ezt látták és egymást érezték, miközben átjárta testüket az orgazmus.