Egy szerelem története

3. fejezet

Lily tíz óra tájt döntésre szánta el magát. Úgy döntött, hogy lemegy reggelizni, habár barátnőinek azt mondta, nem éhes. De ha lemegy, akkor legalább látni fogja Jamest, erre a gondolatra pedig hevesebben vert a szíve. Mosolyogva indult hát a Nagyterembe, és már majdnem le is ért, amikor a folyosó kanyarjában meglátta a Griffendél fogóját. A mosoly azonnal lefagyott az arcáról – James karjaiban ugyanis Lindsay Gallegher hevert, csókolóztak. Szenvedélyesen.

Lily érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, a lelki fájdalom szinte fizikai kínba csapott át.
Arról volt szó, hogy Potternek ő, Lily tetszik… hogy őt csábítja el, nem Lindsay-t, akivel ráadásul baráti viszonyban volt! Nem törődve azzal, hogy alig lát a könnyeitől, sarkon fordult, és tovább akart haladni, egyenesen a finom rántottájához. Csakhogy a fiú meghallotta az elsiető lépteket, és felkapta a fejét.
- Ajjaj, Evans… - suttogta. Lindsay nem hallotta, Lily azonban rémülten megtorpant, és megperdült, hogy földbe gyökerezett lábbal nézzen farkasszemet James Potterrel.
James meg sem mukkant, Lily pedig nagyon jól tudta, hogy valójában egyiküknek sincs oka szégyenkezni. Számtalanszor látta már Pottert ilyen helyzetben, és nem is jártak. Még csak nem is randiztak. Akkor meg mit vannak úgy megszeppenve?
„Szedd össze magad, kislány, ne légy ilyen nyuszi!” – biztatta magát. Félelme gyorsan elpárolgott, a düh és a csalódottság érzése vette át a helyét. Nagy nehezen kihúzta magát.
James pedig végre meg tudott szólalni. Igyekezett flegmának tűnni. Sikertelen próbálkozás volt.
- E - Evans! – dadogta. – Te meg mit keresel itt?
- Hát, biztos nem a reggelimet – felelte gúnyosan a megszólított. – Az, kérlek, lent vár a Nagyteremben. És a Nagyteremhez erre kell menni. De nem akartalak megzavarni. Nehogy abbahagyjátok miattam! – szúrt oda még egyszer.
- Ez nem az, amire gondolsz! – mentegetőzött James. Lilyben felment a pumpa. Szándékosan játssza az idiótát? Netán James is a reggelijét keresi, csak ő Lindsay szájában?
A másik lánynak is leesett az álla. Hogy lehet ilyen pofátlan? Lindsay fújt, mint egy dühös macska.
- Hogy nem az?! Hát akkor mégis mi? Én hülye, azt hittem, hogy akarsz is tőlem valamit. De rájöttem, hogy én is csak egy lennék a sok „kétnapos” közül. (James köztudottan eddig bírta, kivételes esetekben volt már egyhetes kapcsolata is.) Viszontlátásra, Potter!

Azzal ő is megfordult, mint az előbb Lily, és elindult az ellenkező irányba, hátat fordítva az egymásra meredő párosnak. „Igaza van!” – gondolta Lily, és ő is elrohant volna, de a fiú hangja megállította.
- Lily, hadd magyarázzam meg!
De a lány csak égnek emelte a szemét, megrázta a fejét, majd faképnél hagyta, ahogy Lindsay.

James megsemmisülten állt a folyosón, míg az arra haladó, fütyörésző Sirius meg nem lengette az arca előtt a kezét.
- Föld hívja Pottert! Jelentkezz, haver, Evans ma szebb, mint valaha!
James csak legyintett.
- Tudom, találkoztam vele. Itt hagyott, ahogy Gallegher is.
Most Siriusnak esett le az álla.
- Barátom, két csajt is elijesztettél egy órán belül? Ez ám a tempó!
- Nem, éppen csak annyi történt, hogy mentem kajálni, és találkoztam Gallegherrel, aki rögtön elküldte a vihogós barátnőit, és szinte rám tapadt. Na rendben, jó bőr – látva Sirius arckifejezését, ami azt sugallta, hogy ő nem bánná, ha rámászna egy ilyen csaj – de nem az esetem. Szóval, flörtöltünk egy kicsit, aztán meg lesmárolt. De én nem akartam… na jó, nem igazán…

Lily visszafordult a márványlépcső tetején. Úgy döntött, kibékül Jamessel, elvégre semmi oka nem volt haragudni rá. Nem is a pasija. Még csak meg sem csalta. Ha neki Lindsay kell, hát még segíthet is kibékülni vele. Ezzel a gondolattal indult a folyosóra, noha biztos volt benne, hogy ha tudna, se segítene Lindsay-vel kapcsolatban…
Persze azért elindult, de amikor már majdnem odaért, hangokat hallott meg, így behúzódott egy falmélyedésbe, egy lovagi páncél mellé, ami csikorogva helyet szorított neki. Alig lélegzett, s így el tudott csípni néhány szót:
- … kell, hanem ő. Ki az a csaj hozzá képest? Egy senki. Sose éreztem még ehhez foghatót. Sirius, azt hiszem, szerelmes vagyok belé.
Lily úgy érezte, megfagy benne a vér. Nem kapott levegőt. Lehetséges volna? Egyetlen csók után beleszeretett egy lányba, akit alig ismer? Lily biztosra vette, hogy Lindsay-ről beszél. Nem! Nem lehet! Ilyen könnyen elfelejtette, hogy vele akart randizni, alig egy hete? Kizárt. James nem ilyen. Csak az volt a bökkenő, hogy nem igazán tudta, hogy milyen. És ő pedig beleszeretett a fiúnak abba az énjébe, amit sosem látott… röhej. Nem. Nem is szereti. Ez csak olyan múló dolog. De Lily már nem tudta letagadni magának az érzéseit. Szerelmes volt James Potterbe, a bájgúnár, nőfaló kviddicsjátékosba.

James beszélni akart Lilyvel. Tisztázni akarta a helyzetet. Maga sem tudta mit érez, és Lindsay is összekavarta a gondolatait. Igen, tetszett neki a lány. Lehet, hogy csak hű akar lenni Lilyhez, akibe már második óta teljesen bele volt zúgva? Noha a hűség James Potter szemében egy tágabb fogalom volt. Nála a „szerelmeskedés” számított megcsalásnak, azt pedig még egy lánnyal se csinálta. Lilyvel szerette volna először… és már megint Evans. Miért férkőzik mindig a gondolataiba? James nem hitte, hogy szerelmes a lányba, tudta, hogy az zavarja, hogy nem megy vele randizni. És akármennyire nem akarta bevallani Siriusnak, nagyon tetszett neki Lindsay is… és egyáltalán nem volt ellenére, hogy megcsókolja. Olyan volt, mintha egyszerre két lányba lenne belezúgva, de azt még ő is tudta, hogy nem járhat egyszerre két mindkettőjükkel. Viszont választani sem tudott. Húzta a Lily iránt érzett vonzalom, és (??) szeretet, meg a Lindsay által kavart érzelmi vihar. Nem tudta, mihez kezdjen, és hiába kérte, Remus se tudott neki segíteni. De már értette: ezt neki kell megoldania. Csak azt nem tudta még, hogy hogy fogja megoldani.

Lily levánszorgott, hogy egyen végre valamit, bár cseppet sem kívánta az ételt. Egyre csak azon járt az esze, hogy James Lindsay-t szereti… ő meg Jamest. Igyekezett udvariasan társalogni a barátnőivel, de az étkezés igazi katasztrófa volt. A pirítós olyan volt, mintha papírt rágna, a rántotta ízetlen, a töklé savanyú. Emma, Will és Alice semmit sem értettek. Lily egyik pillanatban ingerült és paprikás volt, a másikban szomorú és letört. Hiába kérdezgették, azt ismételgette, semmi baja. Persze nem hittek neki, de nem tehettek érte semmit, a lány mélabús maradt. Még McGalagony professzornak is feltűnt, hogy Lily ilyen bánatos, de a kislány az ő közeledését is elhárította. Reggeli után, 11 óra körül így szólt:
- Megyek, sétálok egyet.
Will felpattant.
- Veled megyek! Kérlek. – A lány bólintott, Will átölelte a vállát, és kikísérte a kastély óriási parkjába. Már a nagy tölgyfa ajtóhoz értek, mikor befutott James.
- Lily? – csak ennyit kérdezett.
Alice megütközve nézett rá, Emma pedig felvont szemöldökkel válaszolt.
- Kint. De szerintem ne menj utána. – James azonban rá se hederített, hanem ő is elszaladt a bejárati csarnok felé.
- Ma mindenki megbolondult? Hiszen Halloween van, nem április elseje!
Alice csak tanácstalanul vállat vont.

James lihegve fékezett le a kétszárnyú ajtó előtt. Több diák is sétált a tó körül, két alak azonban Hagrid kunyhója felé tartott. Az egyik sötétvörös haját borzolta a késő őszi szél. James nekiiramodott, és futni kezdett feléjük. Mikor azonban úgy húsz méterre volt tőlük, megtorpant. Lilyvel Taylor volt. Átölelte a vállát. A fiú nem hallotta mit beszélnek, de mikor Lily Will felé fordult, látta, hogy mozog a szája. James egy hirtelen ötlettől vezérelve szétnézett, megállapította, hogy senki sem figyeli, és behúzódott a Tiltott Rengeteg szélső fái közé. Majd mikor már biztos volt benne, hogy nem látják, elővette a láthatatlanná tévő köpenyét, és közelebb osont a párocskához. Will megállt, és összehúzott szemöldökkel nézett a vörös lányra. Lily megszólalt.
- Tudom, hogy azt mondtam, elmegyek veled a bálba, csak már nincs kedvem. Nem te vagy az oka, csak nem vagyok bálozós hangulatban.
- De hát tegnap még nagyon is abban voltál! Mi változott pár óra alatt?
- Nem tudom… - Lily a földet bámulta. – Fogalmam sincs.
„Haha” – gondolta James. „Biztos velem akart jönni a bálba, és azért mondott nemet, mert Will előbb hívta. Mostmár tuti!” James diadalmasan a levegőbe bokszolt, a köpeny emiatt félrecsúszott, és egy pillanatra látható volt a könyöke és az alkarja. Lily összerezzent, arrafelé nézett, ahol az előbb James pulcsiját látta.
- Will! – húzta meg a fiú talárjának ujját. – Mintha láttam volna valamit. Te nem?
- Öh… nem. Biztos képzelődtél.

Lily pár másodpercig még Jamesre bámult, aztán Willhez fordult. Ajka hangtalanul formálta a szavakat, zöld tekintete Will arcát fürkészte. Nagyon mondani akart valamit, végül rá is szánta magát.
- Csókolj meg! – suttogta.
- Mi? - súgta vissza Will elkerekedett szemmel.
Lily válasz helyett a nyaka köré fonta a karját, és szájon csókolta a fiút.
James hosszú percekig dermedve nézte a csókolódzó Lilyt és Willt. A lány a fiú göndör hajába túrt, hozzásimult.
- Ne! - suttogta James. Nem akarta elhinni, amit látott. Még mindig ölelkeztek. Mikor Will keze lejjebb csúszott Lily derekán, James a dühtől eltorzult hangon felkiáltott.
- Vedd le róla a kezed! Átka kiröppent a köpeny alól, és eltalálta a szétrebbenő pár férfitagját, aki öt métert repült, majd nagyot nyekkenve földet ért. Lily felsikoltott, és Will után rohant volna, de James megfogta a karját, és maga felé fordította.
- Mondd, hogy nem szeretsz, és már mehetsz is. – Nyugodtan nézett a lány dühösen összehúzott macskaszemébe.
- Eressz el, te mocsok… - A lány hangjában akkora volt a visszafojtott düh, hogy csak suttogni bírt.
- Mondd…
- Gyűlöllek, te álszent, te féreg, te… te… - Lil minden szavát egy-egy erős ütéssel nyomatékosította, amiket a fiú mellkasának intézett.

James megfogta a lány ökleit, és általuk magához húzta tulajdonosukat. Lily próbált kiszabadulni, de a fiú túl erős volt. James átölelte a lányt és ajkait az övéire tapasztotta. Lily azonnal visszacsókolta, hozzábújt, szorosan ölelte. Számukra megszűnt a világ, csak ők léteztek. Lily úgy érezte, egész életében erre a csókra várt. És milyen természetes hogy ő és James most így ölelik egymást! Lily fejébe ekkor egy gondolat fészkelte be magát. Látta maga előtt a szenvedélyesen ölelkező Jamest… de nem ő, nem Lily volt az, akit ölelt. A fiú karjaiban Lindsay volt. És ennyi elég volt, hogy a pillanat védőbuborékja kipukkanjon. Lily mérgesen ellökte magától, és lekevert neki egy hatalmas pofont.
- Hogy képzeled ezt, Potter? Mégis mit gondolsz?! Megátkozod a barátomat, azzal, hogy vegye le rólam a mancsát, hogy aztán te folytasd? Menj vissza Gallegherhez, őt bármikor tapizhatod! – Lily magából kikelve kiabált a fiúval. – Most pedig, ha megengeded, megnézem, hogy él-e még! – A lány még vetett Jamesre egy gyűlölködő pillantást, majd elrohant a barátjához.

James nem akarta felfogni, hogy mi volt ez az egész. Az lehetetlen, hogy Lily nem őt szereti! Kizárt, hogy ebbe a nyápic, nevetséges srácba szerelmes! Ebbe a Taylorba, vagy kibe… De akkor meg mi baja? Hiszen az összes lány bárhol, bármikor megengedné, hogy ő, James Potter, megcsókolja. Ki van csukva, hogy tényleg az a baja, amit mondott. Oké, lehet, hogy nem volt szép tőle, hogy megátkozta azt a srácot, de féltékeny volt, világos? És az is lehet, hogy várnia kellett volna, meg bocsánatot kérni… a lányok minden ilyesmit felfújnak. A Gallegher - dolog viszont fájt neki. Az rosszul esett. Habár... Nagyon tetszett neki a lány. És ha Evans nem is őt szereti (talán nem is kedveli), akkor mi értelme kideríteni, hogy ő szerelmes-e Lilybe, vagy nem?

Lily óvatosan megrázta Will vállát, de az nem reagált. Potter alighanem elkábította. Elmotyogta a feloldó bűbájt, majd pálcája intésére a fiú felsóhajtott, és megmozdult.
- Huhh… - fejére szorította a kezét. – Ez kiütött, Lily. Mit csinált?
- Elkábított.
- Azt akarta, hogy levegyem rólad a mancsom? – A fiú hangja furcsán halk volt.
- Igen… de…
- Lily, te is szerelmes vagy belé?
- Hogyhogy is?
- Nyilvánvaló. Teljesen belédzúgott.
- Jaj, Will, dehogy. Utálom, és… és csak… a tulajdonának tekint, Will! – fakadt ki Lily. – Azt hiszi, hogyha nem mondok neki igent, ha mindig visszautasítom, akkor muszáj megszereznie. Nem viseli el, hogy van lány, aki nem olvad el tőle. – Hazugsáááág! Hazugság! Lily tudta, hogy nem jobb, mint a többi, hogy ő is ugyanúgy beleszeretett, mint a többi liba, akiket valaha úgy megvetett. Annyi viszont igaz volt, hogy James kihívásnak vette őt, ugyanakkor saját, személyes tárgyának tekintette. Ez pedig fájt. Tudta, hogy nem szereti, talán sose tudná szeretni, de a szívében mintha jeges tőrt forgattak volna. Ha Will-lel volt, az segített egy kicsit, mert a jég a tőrön olvadozott, de nem vált vízzé… sose lett volna képes úgy szeretni a fiút, ahogy Jamest.

James a Nagyterem bejárata előtt állt, és idegesen toporgott. Randira akarta hívni Lindsay Galleghert, ahogy Lily mondta. Biztos volt benne, hogy ki tudja engesztelni a lányt.
És íme, jött is, barátnői kíséretében. James gyűlölte az éppen kiszemelt áldozat csacsogó-vihogó barátnőit. Mindig megnehezítették a dolgát. Bűnbánó mosolyt erőltetett az arcára, és félrebillentett fejjel, zsebredugott kézzel igyekezett a nőneműek felé. Azok, jöttét figyelve, kacagásban törtek ki, és pusmogni kezdtek. Lindsay elpirult. James is elpirult. A lány hátrarázta világosbarna sörényét, és suttogva elküldte a többieket. A lányok a röhögéstől botladozva indultak a márványlépcső felé, és hátra-hátrapillantgattak.
- Szóval… - kezdte James. Lindsay lassan visszanyerte eredeti színét, és most a melle előtt összefont karral, kicsit szemrehányóan nézett a hebegő fiúra. James rögtön magához tért. Nagyon jól játszotta a megbánást, és számtalanszor volt már hasonló helyzetben. A leányzó már cseppet sem haragudott rá, de azért sértődöttséget mímelt. Könnyű lesz – szinte túl könnyű.
- Lindsay – csábító mosoly – annyira sajnálom. Nem is tudom, mi ütött belém. Izé, úgy összezavart, hogy Li… mármint Evans arra jött. Tudod, tetszett nekem, de az már a múlté. Te minden más lány kitöröltél a fejemből… - A fiú az utolsó mondatot már csak súgva mondta, egészen közel hajolva a lányhoz. Lindsay sóhajtott.
- Haragudnom kéne.
- Meg is lenne rá az okod. Kérlek, adj még egy esélyt. – Lindsay szűkülő szemmel nézett vissza rá. James átölelte a derekát, és magához húzta. Átölelte.
- Csak egy esélyt – zümmögte a lány hajába. Lily járt a fejében. És az, hogy mit mondott Taylornak...
- Csókolj meg.
Lindsay nem tétovázott, tenyerébe fogta a fiú arcát, és csókot lehelt a szájára. James visszacsókolt, és ajkuk összeforrt. James várta, várta a repülést, a pillanatot, amit egy másik lánnyal, nem sokkal korábban érzett…
De hiába várt. A csók finom volt, és Lindsay odaadóan ölelte őt, jól esett. Mégis… valami hiányzott.

Lily még sokáig sétálgatott kéz a kézben Will-lel, beszélgettek és csókolóztak. Mikor a nagy roxforti óratorony tizenkettőt ütött, Lily hirtelen bejelentette, hogy ő éhes. Persze, hogy nem volt az. Alig két órája reggelizett. Ez a hazudozás kezdte megrémíteni. Most apróságokat füllent, de aztán jöhetnek a nagy hazugságok. Lily nem akart hazudni, de azt mégsem mondhatta Willnek, (aki immár a pasija volt), hogy azért akar bemenni, hogy láthassa James Pottert. Aki egyébként undorítóan viselkedett vele, és elkábította a barátját… és ezek mit sem változtattak az érzésein, amit ő sajnált a legjobban. Hah, újabb hazugság. Miért, miért nem képes elfelejteni?!
„Úgy megbántott. Ez igazán elég lehetne. És haragszom rá. Vagyis haragudtam. Will! Willre kell gondolnom. Ő az, aki mellettem áll, miközben Potter alighanem Gallegherrel smárol. Iggen… biztos ezt teszik. Verd ki őt a fejedből, Lily!”

Lily sejtése beigazolódott. Amikor a barátjával kézenfogva belépett a Nagyterembe, hallotta, ahogy barátai és a Tekergők elcsendesedtek a Griffendél asztalánál. James és Lindsay azonban továbbra is az asztal mellett csókolóztak, észre se vették őket. Lily feszengett, vonzotta a tekintetét a pár. Will, hogy megnyugtassa, karjára tette a kezét. Sirius oldalba bökte barátját, aki nagy nehezen elszakadt barátnőjétől. Mikor kérdőre vonta volna Tapmancsot, hogy miért kellett megszakítania kellemes elfoglaltságát, Sirius Lilyék felé bökött a fejével. James épp egy falat spagettit vett a szájába, de a lány láttán azonnal félrenyelt. Lindsay, nem éppen gyengéden, hátbavágta, és kissé féltékenyen méregette Lilyt.
- Evans! – köhögte a fiú. – Öh… szia.
Lily inkább Lindsaytől, mint Jamestől kérdezett.
- Beszélhetek vele?
- Jó ötlet ez? – gyanakodott Will.
Lily bólintott. Lindsay elhúzta a száját, és az ajtó felé bökött.
- Menjetek… - nyögte kelletlenül.
Lily karon fogta az értetlenkedő Jamest, és húzni kezdte magával, nem törődve Will aggódó pillantásaival.
- Szóval… mit is akarsz? – A fiú próbálta kitalálni, mit szeretne Lily, de egyetlen ötlete sem volt.
- Potter, megcsókoltál. Nem akarom, hogy Will megtudja.
- Ja, a papucs? – Lily dühösen villantotta rá zöld szemét. – Jól van, na. Akkor Taylor… eszem ágában sem volt megmondani neki.
- Rendben. Csak ennyit akartam – Lily ment volna, de James elkapta a karját.
- Lily… milyen érzés volt… milyen volt a csókunk? – James mellkasa gyorsan emelkedett-süllyedt, furcsán nézett a lányra kerek szemüvege mögül. Lilyt elsodorta a szerelem heve, lángoló tekintettel nézett a fiúra, rá, aki a legjobb, legcsodásabb volt számára. Olyan szépen fénylett a fekete keretek mögött mogyorószínű szeme, a magasan járó nap meleg fénybe vonta arcát, mindig kócos haját. Legszívesebben a karjaiba vetette volna magát. De nem tette. Hah, Lily Evans nagy önuralma! Mi lett belőle… epekedik egy fiúért, akit sose kaphat meg.
- Csodálatos. Leírhatatlan… - lehelte.
- Lily, én…
- Kérlek, ne mondd ki. Ne mondd, hogy sajnálod, mert nem igaz, és mert rosszul esne. Ahogy az is, hogy azzal akarsz megbántani, hogy összejössz Lindsay-vel. – Lily szavai ostorként csattantak a roppant előcsarnok csendjében. James elszégyellte magát kissé, de állta a tekintetét. Milyen furcsa, hogy a zöld íriszek, melyek az előbb szeretettől? szerelemtől? vagy csupán a csalóka napfénytől? csillogtak, most átható, izzó gyűlölettel mérgeződtek meg. Lily haragudott rá, amiért Lindsay lett a barátnője. Talán azt érezte, mint ő, mikor látta Will-lel csókolózni? Azt az ostoba féltékenységet, egy olyan ember miatt, aki sose volt az övé? Biztos nem. Lily sose szerette őt, és az se derülhetett ki, hogy ő szerette-e Lilyt.
- Nem azért jöttem össze Lindsay-vel, hogy bántsalak, Lily. – Sose tennék ilyet, akarta még mondani, de nem jött ki hang a torkán. Lily kicsit megilletődve nézett rá, jól estek neki a fiú szavai. De ha nem ezért, akkor…
- Akkor miért?
James nagyon mélyet sóhajtott.
- Lily, azt hiszem, szerelmes vagyok belé. Sajnálom.

Lily úgy érezte valami eltört benne. Valami nagyon fontos. Még el sem tudta sírni magát.
- Nincs mit sajnálnod, James. Ebbe nekem nincs beleszólásom. Soha nem is volt – felelte színtelen hangon. Jamesnek jobban fájt ez a géphang, mint az, amit mondott, mint az, hogy igaza volt.
- Remélem, boldog leszel vele. – Tizenöt évesen ilyet mond élete szerelmének?! Ilyen hülye még ő se lehet. Nem házasok, az istenért! És Jamest ismerve… de ez most nem nyújtott vigaszt. Minden szót komolyan gondolt, amit Lindsayről mondott. És mégsem érzett semmit. De nem is merte remélni, hogy nem is fog… a fájdalom majd később jön. Az biztos, hogy eljön.
- Lily…
- Semmi gond. – Még mindig a szürke hangnem. Hol a szép, színes, bársonyos hangja?! – Azt hiszem, most visszamegyek kajálni.
- De…
- És lehet, hogy egy ideig nem kéne beszélgetnünk. Van egy olyan érzésem, hogy a barátnőd nem csíp engem. – Már volt némi irónia a megjegyzésében. Egyre jobb: ahogy visszatér a régi, csípős Lily, egyre rosszabb állapotban vannak az érzelmei. Nem akarta tovább feszíteni a húrt, és belefojtva Jamesbe egy ideges választ, visszaballagott Willhez, a hapsijához, hogy befejezze az ebédet. James még tétovázott egy kicsit, azután követte a lányt. Idő kellett, hogy felfogja: ezentúl még csak szólnia sem érdemes a lányhoz.

- Mi baj? Bántott? – Will hiába kérdezgette barátnőjét, az egy szót sem szólt, csak nemet intett. Így volt ez már egy félórája. Lily csak ült, fehér arccal, és turkálta a spagettijét. James is spagettit evett… Lily lerakta a villát, és Willre nézett. Végre, hát mégis magánál van.
- Felmegyek a klubhelyiségbe. Tegnap nem volt időm tanulni, és átváltoztatástanból maradt egy kis házi. Még van húsz centi az animágiás dolgozatomból.
Elutasította Will kérdését, miszerint felkíséri, barátnőit azonban nem tudta lerázni. Vele mentek, egyenesen az ágyáig, ahol elővett egy félig teleírt pergament, és egy fehér lúdtollpennát. Alice és Emma várakozva néztek rá. Lily elkezdett körmölni, Emma pedig nem bírta tovább.

- Ki vele, anyukám, mi történt? Mikor visszajöttél, olyan voltál, mint egy kísértet.
Lily nem szólt, fel sem nézett. Pár pillanat múlva ezüstösen fénylő, sós vízcsepp koppant a pergamenen, amely rögtön magába szívta a parányi nedűt.
- Jaj, Lily! Mégis mi történt? – kiáltott fel Alice, félresöpörte a papírt, és leült barátnője mellé. Lily első könnyét rengeteg másik követte. Emma a másik oldalára telepedett le, és átölelte a síró lányt. Lily válla egyre erőteljesebben rázkódott: a pityergés zokogásba csapott át.
- Szeretem őt, Alice. Szerelmes vagyok belé, és ez semmit sem számít.
Lily a párnába fúrta arcát, két legjobb barátnője pedig értetlenül nézett össze.