Egy fantasztikus vasárnap

Álmodtam valami fantasztikusat, de sajnos fel kellett ébrednem. Álmos vasárnap délelőtt semmi kedvesség nem lógott a levegőben, borús volt az ég is. Valami készült...
Utazás előtt álltam, várt a fősuli és a kolesz, a barátok. Ilyenkor mindig nagyon nyűgös vagyok, utálok tömegközlekedni.
A húgom barátja nálunk aludt. A nagypapám 10 óra felé érkezett meg a szokásos napi vizitjére: "megnézni, hogy felkeltünk-e már". Egyszerűen megfojtanak a nagyszüleim a gondoskodásukkal. A csöngetés pillanatában tudtam, hogy lebuktunk. Ottó, a testvérem barátja nyugodtan nézte tovább a tévét, mi sem sejtettünk semmit. Majd mikor kiderült, hogy a srác nálunk aludt, kirobbant a balhé. A Papa szó szerint elküldte Őt, és lehordta a sárga földig, hogy nem szégyelli magát. Én ott álltam fehér arccal, éppen arcmaszkot tettem fel, marha vicces lehettem. Képzeld csak el!
Aztán el kezdtem mondani a magamét a Papának, öt hét feszültségét adtam ki magamból, a "beszélgetést" ezzel a mondattal zártam le: na húzz innen a pi--ába! És mindezt fehér maszkkal az arcomon, annyira ironikus!
Pár perc múlva felhívtam a Mamát, hogy legyenek szívesek hagyjanak békén minket! Nem tudom, mennyi maradt meg nekik, egyszer már megkértem őket erre. Hátha most használt!
Átadta a kagylót a kedves Papinak, aki egy perc után letette.
Így indult a nap...
Közben jöttek a fantasztikus hírek a barátnőimtől, szakítás, reménytelenség, pasik és stb...Szóval kritikus lett a helyzet.
Végülis lehetne rosszabb ...
Estére egész jól éreztem magam, felvidítottak a barátaim, akikre mindig lehet számítani. Jobban számíthatok rájuk, mint a családomra; nekik fontosabb az, hogy jól érezzem magam, mint hogy ki mit mond. A látszatvilág nem az én világom, én csak MAGAM akarok lenni, de ki is vagyok én?