bogu kaland: Zimbabwe

A középkorban bantuk éltek a területén, ők építették a ma csak romokban látható, és a Nagy Zimbabwe várának neveznek. Megszervezték a Monomotapa államot, amely az Indiai-óceán partvidékére aranyat és elefántcsontot szállított. Ott pedig textíliát és üvegárut vásároltak. Ezt a kereskedelmet a portugálok megjelenése tette tönkre. A bantu népvándorlás folytatódott. A mai Zimbabwe népei a 19. században foglalták el mostani lakhelyüket.
Cecil Rhodes 1888-ban kötötte meg az első szerződését a mai Zimbabwe területén: bányászati jogot szerzett a Ndebele nép főnökétől. Erre hivatkozva elérte a brit kormánynál, hogy az általa vezetett gazdasági társaság (British South Africa Company) államot szervezhessen. Az első szerződést több hasonló követte. 1898-ban szervezték meg a társaság gyarmatát. 1923-ban lett a brit kormány gyarmata. A kezdeti időkben - amikor a bennszülöttek felfogták, hogy elvesztették országukat - lázadások sorát verte le a társaság. A helyzet konszolidálódása után viszonylag sok fehér telepedett le és árutermelő ültetvényes gazdálkodásba kezdtek.

***

1994. június közepén indultunk vadlessel és vízesést néző szafarikkal egybekötött Zimbabwei túránkra. Indulás előtt pár nappal kaptam egy boszorkánylövést (lumbágó), amitől alig bírtam menni. Az iszonyú fájdalmaimat kataflánnal próbáltam meg tompítani. Több doboz kataflánnal, és két üveg konyakkal felszerelkezve mégiscsak belevágtam a nagy utazásba. Ugyanis találkozásom volt a varázslóval, amit filmre is vettünk és több TV-adókon le is ment ez a műsor. Bíztam benne, hogy a varázsló kihúzza belőlem a rossz bajt.
Első nap ebédidőre érkeztünk a szállodánkba. A verőfényes, őszies (harminc fok körüli) időben úgy döntöttünk, hogy sétát teszünk a belvárosban és váltunk zimbabwei dollárt is. A sétánk majdnem végzetesnek bizonyult szobatársamra és rám nézve. Már sorban álltunk a Bankban pénváltásra várva, amikor Péter-a szobatársam- kihívott, hogy itt egy néger, aki tud egy zug beváltót, aki magasabb árfolyamon vált, mint a hivatalos. Vesztére hallgattam rá.

Otthagyva társainkat követtük a négert. Mikor már a tizedik kapualjba, és utcába csalt bennünket, akkor én lemaradtam és videóra vettem a csalogatását. Biztos, ami biztos alapon. Aztán egy nagy szuvenír boltnál megelégeltem a sétafikálást és azt mondtam Péternek: menjünk be, hagyjuk a négert a fenébe. Így is tettünk. Vettem benn két gyönyörű maszkot, és betettem a hátizsákomba. Péter javaslatára kimentünk a virágpiacra videózgatni. Nála volt újonnan vásárolt mini videója, nálam az én automata készülékem.
A virágpiacról elindultunk a sétáló utcába. Ott eszébe jutott, hogy mégegyszer menjünk be a műanyagboltba-ugyanis fröccsöntödéje volt-, mert még akar valamilyen konyhai műanyag edényt venni mintának. Mondtam neki, hogy én nem megyek, hanem leülök a padra, és addig videózgatok még benn lesz. Tényként elmondanám, hogy tőlem ötven méterre volt a rendőrség kihelyezett járőrosztagának a vezéri sátra. Másik ötven méterre egy teraszon söröztek a társaink. Tehát teljesen biztonságban éreztem magamat.
Péter vesztére az út túloldaláról vissza szaladt hozzám és a padra helyezte videokameráját, s rá tette a szalmakalapját. Besétált a boltba. Már jó ideje benn volt, s kezdtem ideges lenni, mert négerek ólálkodtak körülöttem. Aztán egy nagydarab néger elkezdte fogdosni a kamerámat, amit megszokásból mindig a nyakamon keresztül tekerve áthurkolok, biztos-ami biztos alapon. Mikor már egyre szemtelenebb lett, rászóltam, hogy takarodjék. S elrántottam tőle a kamerát. Ez volt a csel. Elterelték a figyelmemet, s a mögöttem lévők kikapták Péter videóját a kalap alól, a kalapot ügyesen visszahelyezték és kereket oldottak. Ekkor jelent meg Péter a túloldalon. Ösztönösen felemeltem a kalapot, nincs alatta semmi. Elkiáltottam magamat `ott viszik a kamerádat!` Péter utánuk eredt, de azok már el is tűntek a kanyarban.

A kiabálásra odajöttek a többi útitársaink, és a vezetőnk Árpi, mondta, hogy menjünk a rendőrsátorba jegyzőkönyvet felvetetni, majd a biztosító kifizeti, ha hazaérünk. Így is történt. Péter kamera nélkül maradt, és mint eddig minden utunkon, az én vágott, szerkesztett anyagomat vittem el neki miután hazatértünk. Innentől már gyanakodva figyeltem minden négert. Péter szomorkodott, de hamar túltette magát a veszteségen.
Másnap megejtettük a városnézést és harmadik nap két Landrowert kölcsönözve egynapos túrára indultunk a Nagy Zimbabwe várának megtekintésére és a varázslóval való találkozóra. A hatszáz méteres domb tetején magasló, fekete gránitkövekből rakott kör alakú vár büszkén uralta a környéket. Élmény volt a keskeny körkörös csigahéjszerű folyosókon felfelé araszolni. Fenn párszáz négyzetméteres területen voltak a vár helységeinek maradványai. Középen egy áldozati oltár talpazata és néhány jellegzetesen Zibnabwei alakot ábrázoló sztélék álltak.
Letekintve gyönyörű panorámát láttunk. A vár alatt közvetlenül óriási kiterjedésben maradtak fenn az eredeti várfalak. Mind körkörösen épült. Olyanok voltak, mint a hagyma héjai. Mikor leértünk, akkor egy kilencven centiméter szélességű nyíláson lehetett a vár területére jutni. Ez azért volt így, hogy az ellenség ne tudja rohammal bevenni a várat és a várfalakkal védett várost. A várfalak malter nélkül, illesztéssel készültek. Tökéletesen illeszkedtek egymáshoz a gránitkockák.

A váron belül voltak a kézműves műhelyek, és lakóépületek. Most minden olyan mintha élne, és skanzenszerűen van elkészítve és makettek, s bábuk vannak felöltöztetve élethűen. A vár megtekintése után kilépve végtelen kukoricaföldek által körülvett falura bukkantunk. Ez volt a varázsló faluja. A varázsló már várt bennünket. Hatalmas bivalyszarv tülkével üdvözölt bennünket. Mikor abbahagyta a fülsiketítő tutulást, kezet fogtam vele és bemutatkoztam. Árpiék felállították a statívot és filmre vették a találkozásunkat és a kunyhóban történteket.
A kunyhó közepén égett a tűz. Először eloltotta a tüzet és elkotorta a parazsat. Csak a hamu maradt a földön. Fogott egy marék csontot, feldobta a levegőbe, és amikor leestek, elkezdte mondani a jóslatot. Azzal kezdte, hogy fájnak a lábaim, de mire végez, elmúlik a betegségem. Aztán mindenféle tollak voltak felfűzve és a levegőben pörgetve, hirtelen elengedte őket és amint földet értek azokból jósolt.
Árpi tolmácsolt, ő kérdezgetett, én válaszoltam. Végighúzta a tenyerét a gerincemen, és megszünt a fájdalom. Soha nem jött elő többé a hexencsúzom. A jóslás után beszélgettünk, majd adtam neki tíz dollárt, amit megköszönt. Majd fokost ragadva eljártam vele a vitustáncot. Igencsak viharosra sikeredett a párducbőrbe burkolt néger varázsló és a rövidnadrágos, pacskeres europer harcitánca.

A produkció után elbúcsúztunk és elindultunk a szállodánkba. Útközben többször is megálltunk és az út menti kirakodó szuvenírvásárban vásárolgattunk tőlük, mindenféle kiboxolt faragásokat. Azt vettük csak észre, hogy a szobrok feketítésére használt boksz megfogta a kezünket, ha sokáig tartottuk kézben: megolvadt a tenyerünk melegétől. A szállodában lefürödtünk, majd vacsora. Reggel pedig nekivágtunk a nemzeti parkoknak. Az első táborhelyünk a Hwange nemzeti park volt. Kétszemélyes bugalowkban helyeztek el bennünket. Volt a tábor központjában egy nagyszerű uszoda. A központi épületben pedig étterem és szuvenírboltok. Itt három napot időztünk. Oroszlánokat, Elefántokat, apró gyöngytyúkokat, majmokat, és bivalyokat lestünk, meg s kaptunk lencsevégre. Szóval a három nap elég is volt ebből.

Innen a negyedik nap reggelén átmentünk a többszáz kilométerre lévő Chitiwango nemzeti parkba. Itt is három napot időztünk. Láttunk zebracsordákat, zsiráfokat, és mindenféle antilopokat. Kezdtem beleunni már a sok vadlesbe. A legjobbak voltak az eredeti burung és bantu négerek táncelőadási. Egyik este kisiskolások bájos táncos produkciója varázsolta elénk Afrika másik arcát.
Az étkezés a szokásos rostélyon sült bifsztek, és finom vadpecsenyék kavalkádjából állt, bőséges gyümölccsel kiegészítve. Én a negyedével is jóllaktam abból, amit elém raktak. Egy-egy szelet húst elcsentem és a bungalowba beszoktatott macskának hordtam. Másnap már négyen voltak, utolsó este pedig egy egész macskacsapat leste jótevőjét. Péter irtózott a macskáktól. Már első este megtréfáltam, mert míg zuhanyozott addig becsaltam a hatalmas macsekot ráfektettem az ágya közepére. Meztelen kijőve annyira megriadt a tigriscsíkos hatalmas kandúrtól, hogy kirohant a szabadba.

Innen is odábbállva elmentünk az Okowangó Nemzeti parkba. Ott az Okowangó folyónak egy itatójánál volt a táborunk. Jó hetven méter magasan, mellvéd mögül figyeltük, ahogy szigorú rituáléval megkomponálva először az elefántok ittak, majd jöttek a bivalyok, aztán a kisebb gazellák, antilopok, és végül a majmok. Itt is három napot időztünk. Rengeteg videózni való téma akadt. Végre láttunk dögkesülyüket is, amint egy dögön lakmároztak. Aztán termeszvárakhoz vitt vezetőnk. Rengeteg vadmadarat láttunk és fényképeztünk le. Reggelnet, mivel korán kelő vagyok, mindig belebotlottam a kukázó mongúzokba. Levideóztam őket, hogy lássák a többiek, mert mire ők felkeltek már a mongúzok jóllakottan odébbálltak.
A hatalmas parkon öt órás úttal keresztülvágva elérkeztünk a fő attrakció színhelyére: Viktória Folls nemzeti parkba. Itt már szállodában laktunk. Első nap este kétórás igazi zulukaffer népi táncokat adtak elő profi néptáncosok. Óriási előadás volt. Lefilmeztük. A vacsora fenséges volt. Rántott krokodilfaroktól kezdve gyöngytyúklevesig volt ott minden. Másnap reggel elindultunk megtekinteni a Liwingston szobrát, aki felfedezte a vizesést és a Viktória nevet adta neki.

A Viktória-vízesés 1708 méter széles és ezzel a legszélesebb vízesés a világon. Magassága 61-108 méter között van. Az Angola, Zimbabwe, Namíbia, Zambia és Mozambik területén keresztül folyó Zambézi folyam - amelyik a vízesést táplálja- Afrika déli részének legnagyobb folyama. 2736 kilométeres hosszú Föld folyói közt a 39. Afrikában a Nílus, a Kongó és a Niger után a negyedik leghosszabb. Vízgyűjtő területe 1,33. millió négyzetkilométer, átlagos vízmennyisége a vízesésnél 1400 m3 másodpercenként, de esős évszakban eléri az 5000 m3-t másodpercenként. A felfelé meredő sziklák és a kiemelkedő szigetek öt nagyobb zuhatagra osztják a vízesést: Ördög vízesése, Fő-zuhatag, Lópatkó-zuhatag, Szivárvány-zuhatag és Keleti-zuhatag . A Viktória-vízesés alatt a víz 25-75 méter széles szakadékba jut, innen egy erre merőleges, 65. méter széles és 120. méter hosszú csatornán áramlik ki, amely a Fortyogó Üst nevű katlanba torkollik. Ennek mélysége száraz időszakban 17 méter, esős időszakban a dupláját is elérheti - ilyenkor a vízsebesség eléri a 150 km/órát. A Viktória-vízesés az átfolyt vízmennyiség tekintetében a világon, a tizenegyedik helyen áll.
Két napig jártuk végig a hatalmas kiterjedésű vízesést. Olyan pára volt, hogy csak néha pillantottuk, meg a szivárvány koszorúzta eget. Egyik nap a Zambézi folyót átszelő híd közepén lévő határőrségnél egynapos vízum bepecsételésével átmentünk a vízesés Zambiai oldalára. Itt volt mit filmezni. Zambiában ebédeltünk. Semmi afrikai, tökéletes bifsztekes angol kaja. Viszont jó volt a sörük. Harmadnap tettünk egy hajóutat a Zambézin.
A hajóút alkonyatig tartott. A vízparton kétoldalt láttunk mindenféle afrikai állatokat. Estefelé pedig az itatásra vonuló szökkelő gazellákban,a kocogó zebrákban, a méltóságosan lépkedő zsiráfokban és a trombitáló elefántokban gyönyörködtünk. A sétahajón díszegyenruhás pincérek szolgálták fel a hűtött italokat és kitűnő rák, hal, és kagyló ételeket. Pompásra sikeredett a búcsú napja.

Másnap a vezetőnk hármunkat, akik nem fizettek be a sátras vadlesbe kétheti tartózkodás után kivitt a reptérre és magunkra hagyott. A veterán útitárs házaspár barátaim és jómagam annyit tudtunk angolul, mint egy kisiskolás. Azért nem vesztünk el. A hatalmas Heathrow repülőteret jól ismertük Ausztráliai és Indonéziai útjain átszállásai alapján. Kiszállva a gépből felültünk az Európai reptérre vivő buszba és másfélórás buszozás után máris a tranzitban találtuk magunkat. Megkerestük a Frankfurti kaput és mikor beszállásra szólt a hangszóró bementünk a belső tranzitba. Kétóra múlva Frankfurtban voltunk. Onnan már csak egy macskaugrás Budapest.