Kopogtatásomra egy középkorú férfi nyitott ajtót és kísért be. A férfin kívül még öten voltak benn a szobában. Megkérdezték hajlandó vagyok-e rabszolga módjára minden parancsukat teljesíteni. Bólintottam, de szinte rögtön meg is bántam, mivel tudtam már csak a "könyörületességükben" bízhatok.
A kérdésemre miszerint hányan vesznek részt a játékban, csak sunyi vigyorgás volt a válasz.
- Vetkőzz le! -szólt az első parancs.
Mikor a tangám is lekerült rólam, igyekeztem takargatni a nunusom, de megtiltották. Az egyikük kivitte s ruháim a szobából, egy másik letakart egy lepedővel. Lekísértek egy az utcán álló minibuszhoz. Mikor beültünk (én két férfi közé kerültem) levették rólam a lepedőt. Ujjal mutogattak rám és amellett, hogy nagyon megalázó volt valahol... mélyen... izgató is! Megálltunk, rámterítették a lepedőt, és bevezettek az épületbe, felkisértek egy tornaszőnyegre és letépték a lepedőt.
Most vettem csak észre, hogy a hat kísérő mellet még hat férfi várakozik. Szinte lyukat égettek a bőrömbe pillantásaikkal. Egyikük elmondta, hogy birkózni fognak velem és nekik minden eszköz megengedett, mert jól akarnak mulatni. Én meg csak álltam tizenkét férfi gyűrűjében. És már jött is az első versenyző:
Egyik kezével a mellem fogta meg, másikkal a nunusom felé nyúlt. Én kidugott fenékkel hátráltam, ezzel teljes bepillantást engedve lyukaimra (persze nem direkt) és szégyelletem, hogy nem tudok védekezni és közben ő folyton a hasam alá nyúlkált. Egyikük mögém lopózott, megfogta popóm egyik félgömbét, a másik kezével pedig benyúlt a nunámba. Felsikoltottam. Ez csak még jobban tüzelte őket. Nemhogy a hátulról támadót nem tudtam leszerelni, még az első is benyúlt. Próbáltam védekezni, de a földre zuhantam, és ők csikiztek, fogdostak, markolásztak, sőt segglyukamba is be akarták dugni ostromló ujjaikat!
A körben állok csak jelre vártak, hogy tapizhassanak. Próbáltam menekülni de a begerjedt nézők közül még kettő rám ugrott, és szétfeszítették a lábaim, eddigi ellenfeleim pedig melleim markolászták, csiklóm morzsolgatták, és feszítették szét a seggem. Nem tudtam védekezni két kézzel négy kéz ellen. Teljesen elvesztem, mikor még ketten odajöttek és lefogták a kezeim. Hatan gyötörtek ezért csak vonaglani és sikítozni tudtam. Erre még jobban bevadultak, ezért nevetve, sikítva, rángatózva mentem el. Erre minden oldalról rám vetették magukat és gyötörték a seggem, mellem, nunusom. Nem tudom meddig tartott ez, mert hirtelen elsötétült a világ...
Legnagyobb döbbenetemre, a szivacson tértem magamhoz meztelenül, "kiterítve" egy iskolányi férfi tekintetének tüzében.
Remélem, nem veszed sértésnek, hogy átalakítottam a story-d, kedves Mazotto! Írj légyszi mailt:
mimimimi@citromail-.hu
MiMiMiMi
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-31

Sci-fi
A bázison a szolgálat nem jelentett jelentős kihívást , és egy űrhajósnak a magányt is el...
2026-05-27

Merengő
Irodalmi felmérő szórakoztató regényíróknak.

1. Szükséges – e szórakoztató...
2026-05-25

Sci-fi
– Béla, mit tapasztalt?

– Éjjel mentem hazafelé a kocsmából és az út mellett láttam...
2026-05-22

Történetek
Olyan vadul kezdett rajtam ugrálni, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a...
2026-05-07

Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23

Egyéb
Barbara, Kedves!

A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Be nem teljesült álom - egy kicsit másképp
Beküldte: Anonymous,
2005-01-25 00:00:00

Gruppen
Hozzászólások