Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Albus Dumbledore elrabolja Byakuya és Hisana egyetlen gyermekét. Bleach/Harry Potter crossover....
Többet megtudhatunk a Small fiúk múltjáról.
Képzelj el egy jövőt ahol minden csúcstechnológiás. Az embereknek semmi gondjuk sincs az...
Itt olyan békés minden. Nem érzed a magnetofon lágy sercegését, tölcséréből kiszabaduló, öblös...
Újra a napköziben, az emeleten egy osztályban, ablak mellett nézek ki a tájra, piros-kék ceruza<br...
Friss hozzászólások
69Monica: Szia Kezdő prostituált vagyok...
2021-04-15 15:13
69Monica: Szia Kezdő prostituált vagyok...
2021-04-15 15:13
91esfiu: Jó volt ez, egy ilyen éjjel 5-...
2021-04-15 07:46
eliksz13: Hát ebben a részben ömlesztve...
2021-04-14 22:40
69Monica: A szenvedélyes kurva szexuális...
2021-04-12 20:34
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Angol porcelán

- Igazán gyönyörű vagy, drágám.
- Talpig fehérben fogok esküdni, pont mint Viktória királynő! - Eloise körbefordult a fehér selyemruhában, hogy minden oldalról lássam. Németes szőkeségéhez jobban illett volna a kék, de az a bánat színe, így azt én terveztem viselni az esküvőn.
- Mi a baj, Sylvia, miért sírsz?
- Nem sírok drága, ezek örömkönnyek, hogy végre te is megtaláltad a boldogságodat.
Hogy is ronthatnám el a szerelmem örömét olyan apróságokkal, minthogy én akarom az oltár elé kísérni, azt a fajankót meg legszívesebben miszlikbe vágnám, aki el merte jegyezni? Nem, a legjobb barátnő nem tesz ilyet, a legjobb barátnő hallgat, ahogy eddig is tette és megkeresi a maga boldogságát máshol. 
 
Kislány korunk óta ismertük egymást. A szüleink egyformán az angol arisztokráciához tartoztak és régi barátok voltak, így a nyarakat együtt töltöttük, hol az egyikünk, hol a másikunk családjának birtokán. Eloise mindig kalandvágyó volt, a nevelőinknek ha nem a fáról, akkor a patakból kellett kimentenie, térde örökké le volt nyúzva, szőke haja zabolátlanul szállt a szélben. Eleinte nem igazán törődtem vele. Én, ha rajtam múlt, mesekönyveim és babáim között töltöttem az időt, kitartóan gyötörtem a zongorát és a zenetanárt, hogy nehány év kemény gyakorlás után egy esten elő tudjam adni Beethowen Holdfény szonátáját. Akkor édesapám félrehívott és nagyon komolyan felmentett a zenetanulás minden további gyötrelme alól, én pedig beláttam, hogy ugyan első látásra beleszerettem a hatalmas hangszerbe, érzéseimet sajnos a billentyűk nem viszonozták.
Figyelmem ekkor a tíz esztendős Elois felé fordult. Én tizenkettő voltam, érett gondolkodású felnőtt nőnek éreztem magam és a korkülönbségre hivatkozva egzecíroztattam szegény lányt. A játékban hol hűséges vadászkutyámnak, hol elrabolt királylánynak, hol legyőzendő indián harcosnak kellett lennie. Eloise rövid idő után fellázadt zsarnokságom ellen, őt a valódi fák és valódi bogarak érdekelték: végül kiegyeztünk a felfedezősdiben, és Verne hőseikénk hódítottuk meg a birtokot.
Azt hiszem, ettől kezdve lettünk elválaszthatatlan barátok.
Hogy mást is érzek felé, mint barátságot, jónéhány évvel később fedeztem fel. Eloise tizenhárom esztendős lehetett, én tizenöt amikor duzzadni kezdtek a keblei, és este büszkén mutatta nekem a hálóingét felhúzva, mennyivel nagyobbak már most, mint az enyémek. Kettesben voltunk a közös hálónkban, ott ültünk Elois baldachinos ágyán, és nekem csak hitetlenség és irígység vezette a kezemet, amikor megérintettem. Először csak egy ujjal, óvatosan, aztán alá raktam a tenyerem, a tapintását és a súlyát méregettem. Fehér volt, mint a tej, makulátlan és csodálatosan puha.
- Boszorkányság. Szinte mint egy felnőtté.
- És most lássuk a tiédet! - és már húzta is le rólam a hálóinget, és nekem borzongás futott végig a testemen. Anatómia könyvekből már rég tudtam, mit tesz egy férfi és egy nő, amikor a Biblia szerint "megismeri egymást", sőt, az egyik cselédet láttam is a vízhordó fiúval "ismerkedni" a szénakazalban. Ahogy Eloise húzta le rólam a hálóingemet, eszembe jutott mindez, és hogy vajon két lány is megismerheti-e a másik testét. Megmarkolta a bal mellemet, durván és fiúsan, és nekem libabőr futott végig a karomon.
- Nahát, Sylvia, milyen kemény lett a mellbimbód! Nézd, az enyém egészen másmilyen, nagyobb és teljesen puha.
- Eloise, nem helyes, amit teszünk...
- Miért? Hisz máskor is láttuk már egymást meztelenül!
- Igen, de az más volt... most... - magam sem tudtam, mit teszek. Bizsergett a testem, az ágyékom, átfogtam a derekát és meg akartam csókolni.
- Mit csinálsz, Sylvia?
- Semmit. - elfordultam, felöltöztem és mélyen megszégyenülve éreztem magamat. - Ostobán és gyerekesen viselkedsz. Ezért büntetésül nem alszom itt veled, kint fogok éjszakázni a nyárilakban.
Nem aludtam. Eloisra gondoltam, a kezét éreztem a mellemen, küszködtem, de még nem tudtam, mit simogassak magamon és hogyan, hogy megnyugvást találjak.
Olvastam már ilyesmiről, elferdült hajlamokról, és ez aggályokkal töltött el. Figyelni kezdtem a nőket. A férfiakat. A testemet, és a válaszokat, amiket a testem ad, ha egy férfi közeledik. Hosszú éjszakákat töltöttem a nyárilakban, feltérképezve és megismerve magamat és az érintéseket, amik vágyat és kielégülést hoznak. Természettudományos pontossággal állapítottam meg, hogy nyoma sincs bennem vágynak, ha férfiak közelednek hozzám. A kísérletnek már csak egy fázisa volt hátra: mi történik, ha egy nő közelít? 
Késő ősz volt, és a családjaink visszaköltöztek a Londoni rezidenciájukba, hogy felkészüljenek a báli szezonra, ahol a szüleim idén engem is bemutatnak. Elois majd' kibújt a bőréből, mert apám és az ő szülei megengedték, hogy néhány alkalommal elkísérjen. Izgatottan ecsetelte a báli ruhát, amit az édesanyja varrat neki, hogy ő is valódi, acélmerevítős fűzővel lesz befűzve, milyen méltóságok fordulnak meg egy ilyen estélyen, és kislányos álmokat szőtt egy ismeretlen hercegről, aki majd beleszeret és elveszi feleségül.
Lenyűgözött a lelkesedése, amit a szoknyák, fűzők, walzerek és hercegek iránt érzett, de nekem valami egészen mást kellett előkészítenem, ezért a bál jóformán hidegen hagyott. 
Jó időbe és fáradtságba tellett, mire elég aprópénzt megfelelő ruhát lopkodtam össze magamnak a tervhez. Az inasunkat loptam meg egy inggel, egy nadrággal és egy kabáttal, ő elég kistermetű volt ahhoz, hogy a ruhái ne lógjanak rajtam - annyira. Éjjel egy óra múlt, amikor minden elhallgatott a házban, és ki tudtam osonni a cselédajtón. Nyirkos köd volt, és én reszkető térdekkel futottam utcáról utcára. Egy térképről addig bifláztam a kerületeket, amíg meg nem tanultam, merre van a piros lámpás negyed. Valamiért egy bordélyházat tisztábbnak és biztonságosabbnak tartottam, mintha csak az utcán megszólítanék egy prostituáltat.
Bementem az első ajtón, ami fölött vörös lámpa égett. Odabent meleg volt, meztelen izzadó testek szaga, és én izgalmamban se nem láttam, se nem hallottam semmit.
- Hallod, kölyök, mi kéne? - A madám sokadjára tehette fel a kérdést, mert már dühös volt és türelmetlen.
- Egy... egy lány és egy szoba... néhány órára. - kikotortam a zsebemből a pénzt, és úgy nyújtottam a madám felé, lesunyt fejjel, mintha koldulnék. Nem mertem felnézni, biztos voltam benne, hogy a hangom így is elárult. A nő nevetett, intett az egyik lánynak, alig lehetett nálam idősebb, fekete volt a haja, mint nekem, de  a bőre kreol, kézen fogott és egy szobához vitt.
Akkor mertem először körülnézni. A lepedő meglepően tiszta volt. A lányon köntös volt, alatta fűző, alsószoknyával és fekete harisnya. Bort töltött, én pedig megráztam a fejem, nem kérek. Leült az ágyra, és közelebb intett magához.
- Te nem fiú vagy, hanem leány, ugye? - kérdezte, miután alaposan megnézte az arcomat.
- Hát aztán. A pénzünk ugyanolyan, nem?
- Jobb szeretem az olyanokat, mint te. Ti sosem bántok velünk durván. Gyere közelebb, ne félj. Szűz vagy? - felnevetett - Igen, tudtam, hogy szűz vagy! Jó az illatod. - megfogta a kezemet és megsimogatta. - És finom a tenyered. Te gazdag vagy. Akkor neked még férjhez kell menned. Ne félj, vigyázni fogok rád. Gyere, ülj le.
Megsimította az arcomat és megcsókolt. Le akartam nyomni az ágyra, ahogy a vízhordó fiútól láttam, de megállított.
- Nem, nem, várj még. Te nem vagy férfi. Nem is kell úgy viselkedned. Tetszik, ahogy megcsókollak?
- Igen.
- Akkor most csókolj meg te is engem. A szerelmet nem kell tanítani, de elő kell csalogatni. Nem jön, ha először összetörik durvasággal.
Óvatosan hozzáérintettem az ajkamat az övéhez. Haloványan megcsókoltam. Aztán erősebben. A kezemet a derekára tettem, és átdugtam a nyelvemet a szájába. Visszacsókolt, átkarolta a nyakamat és egészen felém fordult.
- Jól van. Most...
Be sem fejezte, én már a fűzőjét bontogattam. Azt hiszem akkor gyűlöltem meg szívemből azt a ruhadarabot. A nyakát csókolgattam. Beleszagoltam a hajába. Édeskés, méz és kenyér illata volt. Végre megszabadítottam a fűzőjétől, a mellei inkább hetykék voltak, mint nagyok, feszesek és kissé csúcsosak. Először csak egy ujjal értem hozzá. Aztán végigsimítottam tenyérrel finoman.
- Próbáld meg a száddal.
- Tessék?
- Várj. Megmutatom.
Levette az ingemet. Megcsókolt, megcsókolta a nyakam, aztán a szájába vette a mellbimbómat és körözni kezdett a nyelvével az egyre keményedő csúcs körül. Felnyögtem, a kéj végigbizsergett a gerincemen. Ez jobb volt, mint eddig bármi, amit a testemmel csináltam. A kezem megindult az ölem felé, kereste a megszokott helyét, de ő megállított. Hamiskás mosollyal felnézett rám, a hátamra fektetett, és lehúzta a nadrágomat. A két lábam közé kuporodott, és tovább csókolgatta a melleimet. Aztán lassan végigsimított a hasamon, és én újra felnyögtem, akartam, kívántam, hogy megérintsen, lejjebb, még lejjebb, az ágyékomon, ahol összesűrűsödött bennem a vágy és a kéj, de ő kivárt. Az orrával megcirógatta a combom belső oldalát, és szelíden megsimította a szeméremszőrzetem, épp csak annyira, hogy a szálak megborzongjanak. Én már remegtem a vágyakozástól, mire hirtelen végignyalta az ágyékom, hevesen és erősen, kétszer, háromszor, majd a szájával a csúcsára tapadt és körözni kezdett a nyelvével, ahogy a melleimen is tette nem sokkal előtte. A testem remegett a gyönyörtől, magam előtt is idegen, magas hangon nyöszörögtem, és egyszerre kívántam hogy érjek minél előbb a csúcsra, és hogy a lány sose hagyja abba amit csinál. Eloise jutott eszembe, ahogy lehúzza rólam a hálóruhát, ahogy megmarkolja a mellemet, és már azt láttam magam előtt, hogy nem is ez a lány hajol az ölem fölé, hanem a szőke Eloise, a tejfehér, hibátlan bőrével, puha kebleivel, és nemsokára én csókolhatom meg az ő aranyszínű szemérmét. Hirtelen beletúrtam a lány hajába, az ágyékomra szorítottam a fejét, a testem megfeszült, többször összerándult, hideg és forróság egyszerre cikázott végig rajtam, aztán elernyedtem. 
- Tetszett? - kérdezte a lány, de a mosolyából következett, hogy nem vár választ. - Akkor most megtanítalak rá, hogy te is csinálhasd a lánynak, akit szeretsz. 
 
A lánynak, akit szeretek. Végül sosem csókoltam meg a lányt, akit szeretek, sehol, legfeljebb a homlokán, akkor is csak testvérien. Ann-hez, a sötét hajú, félvér örömlányhoz visszajártam, de Eloise-t sosem csókoltam meg. Szerelmet vallottam neki egyszer, de kinevetett. Szerelmes verset írtam, megdícsérte a formáját, de nem jött rá - vagy nem akart rájönni - hogy neki szól. Egyszer nagyon komolyan megemlítettem neki a nők közötti szerelmet, és ő elmondta, egyáltalán nem vonzza az ilyesmi, és két jóbarát közt egy ilyen viszony csak megrontaná a barátságot.
- Hisz udvarlók jönnek, udvarlók mennek, de mi mindig itt leszünk egymásnak, Sylvia.
Nem maradt más, minthogy igyekeztem leplezni őrült féltékenységemet, elűzni az udvarlóit, és közben olyan cselédlányokat felhajtani, akik hajlandóak is, és a szájuk sem jár.
Tizenhét esztendős voltam, amikor a szüleim - talán megsejtve valamit valódi természetemből - sürgősen férjhez adtak. A férjem, Samuel tetszetős fiatalember volt, afféle keskeny vállú, törékeny, finom ember, pontosan olyan, mint a porcelán, amivel a családja kereskedett. Az eljegyzésig nem találkoztam vele, aztán utána se igazán, egészen az esküvőnkig, ami egy kifejezetten kudarcos és kínos nászéjszakában csúcsosodott ki. Nem tisztem besározni a férjem becsületét, de férfiassága olyan volt, mint a kókadt hajókötél: húzni azt lehetett, de tolni nemigen. Talán az én hibám is, nem voltan mestere annak, hogyan izgassam fel szegényt. Néhány hónap sikertelen próbálkozás után rajtakaptam az istállóban a lovaszunkkal. Úgy nyöszörgött a kemény kötésű walesi fiú alatt, ahogy nekem kellett volna alatta a nászéjszakánkon. Samuel sírva vetette térdre magát előttem, és könyörgött, hogy el ne áruljam senkinek, ha ezt bárki megtudja, törvény szerint a család vagyonát elkobozzák, őt börtönbe vetik, a walesi fiút talán fel is akasztják.
- Szép páros vagyunk mi ketten Samuel! - nevettem - Talán a legszebbek a földön! Ne aggódj, nem szólok senkinek, de aztán te se csodálkozz, ha hajnalban cselédlányokat látsz kisurranni a hálószobámból!
Időbe tellett neki, mire megértette, mit mondtam, annyira meg volt rémülve. A vacsoránál merte csak szóba hozni, hogy ha így állunk, ő nem erőltetné többé a hálószobám látogatását. És így, hogy nem állt közénk semmilyen kínos kötelesség, mi valóban olyanok lettünk, mint a két jóbarát, akit Eloise  emlegetett: ha megpróbálnánk ágyba bújni egymással, az csak elrontana mindent. 
 
Aztán megjelent Matthew, a tengernagy, és Eloise beleszeretett, ahogy a hercegbe beleszeret a mesében a hercegnő. Matthew pedig viszontszerette. Megkérte a kezét, boldog volt hát Eloise, Matthew, mindkettejük családja, London közvéleménye, mindenki - csak én nem. Mégse tehettem tönkre az esküvőt azzal, hogy távol maradok, megsértődöm vagy jelenetet rendezek. Jobban szerettem Eloise-t annál. Így ott ültem szodomita férjemmel a birtokon álló kis kápolnában, a másokdik sorban, és vártam a szertartást.
- Maguk szégyentelenek, hogy van merszük megjelenni Isten házában... - sziszegte felénk Anderson tiszteletes és már tovább is ment, hogy elfoglalja a helyét az oltárnál.
- Nocsak. Csak nem sejt valamit? - kérdeztem, de Samuel összeszűkülő szeméből és vékony mosolyából már szinte tudtam a választ.
- Sejteni sokmindent sejthet, mert ragaszkodtam hozzá, hogy a bűneimet a hálószobámban valljam meg neki. - sóhajtott - Az ellenállása már rég nem valódi, persze nem akarja, hogy könnyűvérűnek higgyem. Ha engem kérdez, Darling, ő az a fajta, akire a felháborodás ajzószerként hat. Megpróbálok a szertartás után kettesben maradni vele az altemplomban. Megteszi, hogy kiment a társaság előtt?
A férjemre pillantottam. Ott ült ez a finom ember, két kezével a sétapálcájára támaszkodva a templomi padban, elegánsan és nagyvonalúan, mint maga az ördög, és arra készült, hogy elcsábítsa a párt összeeskető papot. Hol volt már az az esküdöző, rémült és síró kisfiú, aki térdre vetette magát előttem, csak el ne áruljam senkinek, hogy a lovaszunkkal hentereg?
- Szegény jó Anderson tiszteletes. - sóhajtott Samuel. - Mióta csak kikerült az internátusból, forgolódik a nadrágok után. Gyűlöli magát érte, de újra, meg újra bűnbe esik, aztán újra meg újra vezekel. Pedig ő is csak a szerelmet keresi, mint mindenki más. S hogy azt Krisztus helyett egy másik férfiban találta meg? Vannak félresikerült házasságok az egyházon kívül is, ettől még igazán nem kellene boldogtalanságra kárhoztatnia magát. Mert mindannyian ugyanazt akarjuk: szerelmet és boldogságot, de a társadalom, a származás, a rang, a jog vagy ezek mind együtt általában a boldogulásunk útjában állnak. Mi ketten szerencsések vagyunk, Sylvia, mert a házasságunk két hasonló hajlamú ember viszonyán alapul, tartjuk a másiknak a hátunkat, amíg az a maga örömét keresi, de vajon hányan ilyen szerencsések még? Nézze, Darling, mennyi de mennyi, potenciálisan boldogtalan ember. És akkor ott van az ön Eloise-a. Gyönyörű menyasszony, odaadó vőlegénnyel... 
Elhallgatott és lopva rám pillantott. Nekem megint hideg görcsbe rándult a gyomrom a gondolatra, hogy egy érdemtelen, bárgyú tiszt fog nemsokára a gyönyörű Eloise, az én gyönyörű Eloise-om fölött fújtatni, eltorzult arccal a kéjtől.
- Maga bölcs és erős asszony, Darling, ki fogja bírni. - mondta és megszorította a kezem.
- Mondja csak ki nyugotan, mire gondol.
- Még az éjjel megvígasztalódik a kurváival.
- Udvaroljon inkább Anderson tiszteletesnek, az jobban áll magának.
- Sajnos most nem lehet, nagyon elfoglalt.
Bevonult a vőlegény, és nem sokkal utána a menyasszony is. A legjobb barátnő pozíciójához szerencsére illett, hogy a könnyeimet nyeltem, miközben a férjem támogatóan szorongatta a kezem. Semmire sem emlékszem a szertartásból. A násznéppel együtt átvonultunk a kápolnából Eloise-ék udvarházába, a helyre, ahol gyerekkorunk nyarait töltöttük. Beszéd beszédet, pezsgő pezsgőt követett, és én nem bírtam elviselni tovább az embereket magam körül. Egy üres szobát kerestem, egy csendes zugot. Amikor benyitottam az egyik vendégszobába, azt hittem, Eloise áll ott. Pedig csak a menyasszonyi ruha lógott ott, üresen.
- Asszonyom. - egy cseléd állt a hátam mögött, a szobába tartott, az útjában voltam. Beljebb léptem, és leraktam a pezsgős poharat. A cseléd kinyitott egy szekrényt. Én megbabonázva néztem a selyemruhát, ami nemrég még Eloise-on volt, és el akartam űzni a képet a fejemből, amiért most nincs rajta.
- Vedd fel.
- Parancsol, asszonyom?
- Vetkőzz le és vedd fel azt a fehér ruhát.
- De...
Bezártam az ajtót magam mögött.
- Gyerünk.
A cseléd rémülten nézett hol rám, hol a ruhára. Nem tudom, mitől félt jobban: tőlem, vagy attól, ami akkor következik, ha belebújik az asszonya ruhájába. Végül sietve leoldotta a kötényét. Kibújt a blúzból, a szoknyából, mindent automatikusan összehajtott és a kis asztalra tett. Egy pillanatot vacilált, mielőtt belebújt volna a fehér selyemruhába. Nagy volt rá, főleg a melleinél horpand üresen az anyag. A gombok hátul voltak, nem érte el kézzel, segélykérőn nézett rám. Odaléptem, begomboltam. Még így is nagy volt rá, de nekem megfelelt. Belemarkoltam a hajába, hátrahúztam a fejét és belecsókoltam a nyakába.
- Nem kellettem neked, ugye?
- A... asszonyom?...
- Csendet. Te ne válaszolj.
Megmarkoltam a melleit és ruhán keresztül masszírozni kezdtem. Szegény cselédlány megpróbált menekülni, de keményen tartottam. A nyakába haraptam. Felszisszent, de nem mert kiáltani. A ruhán keresztül simogatni kezdtem az ágyékát. Éreztem, ahogy a mellbimbója megkeményedik a selyem alatt.
- Szeretlek, akármit teszel, akármit mondasz, akkor is szeretlek... - tovább csókoltam a nyakát, az ágyéka kezdte átnedvesíteni a szoknyát. - bebizonyítom neked, hogy érek annyit, mint bármelyik lovagod...
A lány hirtelen megfordult, átkarolta a nyakamat és megcsókolt. Felraktam az asztalra, lesöpörve a gondosan összehajtott ruhákat, befurakodtam a lábai közé, ágyékomat az övének szorítottam, és mintha csak egy férfi lennék, elkezdtem mozgatni a csípőmet. Szemérmünk a ruhákon keresztül összedörzsölődött, láttan a szemén, hogy a félelem átadja a helyét a gyönyörnek, felhúzta a szoknyáját és rám kulcsolta a lábát, hogy jobban hozzá férjek. Én is felhúztam a szoknyámat, kéjtől nedves szemérmeink minden akadály nélkül csúszkáltak egymáson síkosan, magához szorított, és én közvetlenül mielőtt a csúcsra ért volna abbahagytam. Csalódottan felkiáltott, majd közvetlenül utána kélyes sikkantás hagyta el a száját, mert egyszerre három ujjammal hatoltam belé. Továbbra is úgy mozgattam a csípőmet, mintha az ujjaim onnét nőttek volna ki, és valójában egészen más testrészeim volnának. Kitapintottam a hasfal felé álló apró redőt, és a kis izomcsomót, aminek a meglelése annyi örömet okozott nekem és a szeretőimnek. Idővel a lány remegni kezdett, és hangosan, vékony hangon felkiálott többször, gyűrűje ritmikusan rázárult az ujjamra, aztán elernyedt. Így maradtunk egy ideig, átölelve tartottam, közben a haját simogattam, ami inkább volt vörösnek mondható, mint szőkének, az arcát csókolgattam, a homlokát, és ahogy múlt a pezsgő adta bátorságom, kezdtem szégyelni magam azért, amit tettem.
- Megbocsátasz?
Felnézett rám, nem tudta eldönteni, most szólhat-e, vagy ez kérdés még nem az övé.
- Tőled kérdezem. Megbocsátasz?
A lány elnézett valahova a távolba, aztán bólogatott.
- Ha bármivel ki tudlak engesztelni ezért, kérlek keress fel.
Óvatosan talpra állítottam. Elkezdtem kigombolni a ruha hátát.
- Jó volt. - mondta halkan. - Ahogy rám parancsolt. Ahogy lefogott. És amit a kezével csinált utána. Tetszett. - a kigombolt ruhával takarta apró melleit, ahogy hátranézett rám: - Ezért bűnös lélek vagyok?
Eszembe jutott, amit Samuel mondott a kápolnában a boldogságról, a szerelemről, és ezek sokféleségéről.
- Nem. Amíg örömöd leled benne, addig nem. Akkor mást mondok: ha bármikor azt akarod, hogy így banjanak veled, keress fel. Vigyázni fogok rád. Megígérem.
Hozzászólások
mozgi ·
Van benne egy-két elütés, de a történet maga jó.

vikvik1 ·
Tetszett! Remélem lesz folytatása. Kíváncsi vagyok milyen irányt vesznek az események ;)

69Monica ·
A szenvedélyes kurva szexuális partnereket keres. Elsősorban (bármilyen életkorú) férfiakat keresek. Ha érdekli, írj nekem. - http://69sexual.site

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: