Szépen berendezett szoba, középen hatalmas ággyal. Angel fekszik rajta. Épp alszik. Látszik rajta, hogy álmodik. Teste hirtelen összerándul a kéjtől. Monyk lép be a szobába izgató fekete selyemharisnya van rajta és hozzá illő csipkés selyem melltartó. Egy darabig nézi az ágyon fekvő nőt, közben finoman simogatja testét. Leül az ágy melletti székre és leveszi melltartóját. Finoman simogatja mellét és közben alig hallhatóan nyög. Angel hirtelen kinyitja szemét és észreveszi a mellette majdnem elélvező nőt, de nem szól neki, csak fekszik tovább, és úgy tesz, mintha aludna.
Közben kezével lassan benyúl a takaró alá, és csiklóját kezdi izgatni. Ujja hirtelen eltűnik duzzadt pinájában. A két nő szinte egyszerre ér fel a csúcsra. Mosolyogva egymásra néznek. Megcsókolják egymást. A két nyelv finoman izgatja a másik ajkát és nyelvét. Angel hanyatt fekszik, mire Monyk lassan elkezdi a testét csókolgatni, miközben halad egyre lejjebb. A mellbimbóját finoman dörzsöli Angel kéjtől duzzadó szeméremajkaihoz. Angel halkan nyög. Monyk finoman harapdálja Angel mellbimbóját, majd lassan elkezdi mellét Angeléhoz dörzsölni. Közben vadul csókolóznak. Most Angel következik. Végignyalja Monyk testét. Amint a csiklójához ér Monyk összerezdül. Angel nyelve lassan nyalogatni kezdi csiklóját, miközben egyik ujjával Monyk fenekét izgatja. Monyk kezd egyre vadabbul rángani, és nagyokat nyög. Angel egyre gyorsabb nyelvcsapásokkal ostromolja Monyk csiklóját. Ujja közben finoman becsúszik fenekébe. Másik kezével elkezdi Monyk mellét masszírozni, majd halad egyre lejjebb.
Angel bekapja a középső ujját, majd finoman feldugja Monyknak. A két nő a kéjtől lüktetve fekszik az ágyon. Angel kihúzza ujját Monyk pinájából és bekapja. Most már két ujjal ujjazza Monykot. Másik ujja még mindig a Monyk fenekében van. Kezdi egyre gyorsabban és egyre mélyebbre dugni. Nyelvével újra Monyk csiklóját izgatja. Monyk megadja magát és elélvez. Aranyló nedv csordogál kéjtől duzzadt pinájából. Angel lassan kihúzza ujját Monyk fenekéből és elkezdi az aranyló nedüt lenyalni kezéről. Monyk, hogy ezt meghálálja megcsókolja Angelt ezzel jelezve, hogy most ő következik. Miközben csókolóznak Angel finoman izgatja Monyk csiklóját. Monyk hanyatt dönti Angelt és vadul ráveti magát nagy melleire. Közben egyik ujját bedugja Angel szájába. Angel vad nyelvcsapásokkal nyalogatja Monyk ujját. Monyk elérte Angel punciját. Megfordítja a lányt és elkezdi Angel fenekét nyelvével izgatni. Másik ujjával a lány csiklóját dörzsöli.
Angel nagyokat nyög, majd ő is hátranyúl és két ujját saját puncijába dugja. Monyk nyelve továbbra is Angel hátsó bejáratát ostromolja. Szabad kezével elkezdi Angel popsiját paskolni. Monyk jól tudja, mi kell Angelnek és ujját hirtelen Angel fenekébe dugja, mire a lány vadul felnyög. Az idő gyorsan repül, ha két nő szeretkezik. Angel megfogja és kihúzza Monyk kezét fenekéből és megfordítja a lányt. Egymáson fekszenek, és egymás punciját nyalogatják. A két lány kezd bevadulni és egyre gyorsabban nyalják egymás duzzadt pináját. A szoba csendjét a két nő nyögése hasítja át. Monyk két ujjal ujjazza Angelt, közben nyelve Angel fenekét nyalogatja. Angel szájába veszi először egyik majd még két ujját és szép lassan majd egyre gyorsabban Monyk puncijába dugja. Angel elélvez. Monyk a csillogó nedvet gyorsan lenyalja, nehogy egy csepp is kárba vesszen.
Monyk hirtelen összerándul és az ő puncijából is aranyló folyadék bukkan elő. Angel gyorsan elkezdi Monyk punciját szívni, miközben ujjával kezdi egyre lassabban izgatni Monyk csiklóját. A kimerítő munka után édes a pihenés. Megcsókolják egymást, majd lassan elalszanak. Vagy lehet, hogy csak most ébrednek fel és az egészet csak álmodták?
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-05-14
|
Novella
Ez a történet a fantázia szüleménye. Akit az erőszak elborzaszt inkább bele se nézzen.
2025-05-10
|
Novella
Unalmas az este a szálloda recepcióján. Nem lenne muszáj itt lennem, de az ellenőrzést a hotelben...
2025-05-08
|
Novella
Ez a történet kitalált. A benne szereplő emberek és események csak az író képzeletében léteznek....
2025-05-07
|
Fantasy
fordítás .... Eredeti történet: ADD SPICE TO TASTE .... Szerző: PJRH
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-17 00:00:00
|
Történetek
A barátom aludt, mi csendben bevonultunk a kisszobába. Ott végre levetkőztük a maradék gátlásunkat és a ruháinkat is. Elővettem a vibrátoromat. A formás kerek mellek látványára a puncim egyre jobban nedvesedett. Meztelenül lefeküdtünk az ágyra és ő csókolgatni kezdte a testem. Mindenhol. Kezdte a nyakamnál és egyre lejjebb haladt...
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-13 00:00:00
|
Történetek
Mikor már teljesen megmerett, kigomboltam a nadrágját és elővettem az óriási farkát! Nyengéden elkezdtem a nyelvemmel dédelgetni. Ő közben a melleimet kezdte simogatni. Majd a makkjához érintettem a mellbimbóimat és a faszát kezdtem dögönyözni a melleim között, úgy, hogy még a golyói is összezsugorodtak a kéjtől...
Hozzászólások