Álom 7/3

A fiú teljesen leblokkolt. Hadbíróság, futkosó, a lányt is meghurcolják, ősz nagyapóként fog leszerelni. Cikáztak a gondolatai, miközben bénultan ült. A lány eszmélt hamarabb. Összekapkodta a ruháit, és csupaszon, kezében a ruhacsomóval, tétován nézett körül. A sok, polcos, fiókos szekrényke között egyetlen ajtóval csukódó volt, így nem volt nehéz a választás. Odalépett, és a legnagyobb fakk-ból egy dobozt kikapva, félretéve, maga alá gyűrve a ruhacsomót, bekucorodott, és magára húzta az ajtót. A fiú tágra nyílt szemekkel, döbbenten nézett. Mi lesz itt?
A dörömböléshez képest, viszonylag nyugodt arccal lépett fel a főhadnagy.
- Tüntesse el ezeket, és öltözzön fel, aztán indítsuk be ezt a ketyerét! – Fáradtan ült le a monitor elé, és halántékát dörzsölve, csukott szemekkel várta a rendszer beindulását.
A fiú, még mindig pánikban, rohanvást hurcolta a fekhelyét alkotó matracot, plédet, takarót, a lokátor melletti bunker egyik száraz tiszta helyiségébe. Dobogó szívvel tért vissza a kabinba, de csak a bóbiskoló főnökét látta. Egyébként csend, rend, fegyelem.

Remegő lábakkal ült a helyére, a szekrényke mellé. Félve nyitotta résnyire az ajtót, és kukkantott be, a meztelenül ücsörgő lányra. Szerencse, hogy a hűtő ventillátorok zúgtak, így nem hallatszott a lány halk kuncogása, amint a fiú rémült arcát meglátta az ajtónyílásban. Ellenállhatatlan vigyorgási kényszer fogta el, olyan mulatságosnak találta a fiú ijedtségét. Maga a riadó végül alig néhány percig tartott. A fiú, még mindig falfehér arccal köszönt el a főnökétől, aki a kabin előtt beszélgetni kezdett egyik kollégájával. Hogy jobban lássa őket az ablakon át, óvatlanul a szekrényke elé lépett. Mint a Rendőrakadémia című filmek egyikében, kinyúlt két kéz, és lerántotta a nadrág sliccét, villámgyorsan előkapta a fiú fütykösét. Mire észbekapott volna, már cuppant is a lány ajka, az ijedtségtől meglehetősen kornyadt szerszámon. Ijedtség ide, vagy oda, az eszköz igen rövid idő alatt beledagadt a lány markába, aki megsejtve a fiú tartózkodását, bőszen szopni, nyalni, szívni kezdte az egyre inkább hadra fogható szerszámot. A fiú, minden önfegyelmét összeszedve rezzenéstelen arccal állt, így is, úgy is. A másik szájának, ajkainak, bőrének finomsága, a bőven termelt nyál, a cikázó, makkját masszírozó nyelv…

Minden erejére szüksége volt, hogy kívülről ne látsszon rajta semmi. A beszélgetők elindultak végre. Még a távolban mozgott a sziluettjük, de a srác ezt már nem látta. Csak a lány pajkos szemeit, saját falloszát, amint eltűnik a lány szájában, majd csillogva előbújik, a hetykén rengő kebleket, a lejjebb néha felsejlő sötét pamacsot látta. Lassan az idegesség, átadta a helyét a kéjnek. Egyik kezével a műszerfalba kapaszkodva, másikkal a lány fejét, haját simogatva, mintegy kisérve a bólogató mozdulatokat, ágyékát előre tolva állt. Nem látta, a settenkedő őrt, aki a főnökség távoztával, vizet inni érkezett. A fegyveres bekukkantott a nyitott kabin ajtón, és eltátotta száját a látványon. A lokátorkezelő a nyitott szekrénybe maszturbál. Tapintatos ember lévén, elfordult, és tovább ment a vízcsaphoz. Ekkor vette észre a fiú. Ám, az orgazmusa már elindult, feltartóztathatatlanul hömpölygött végig a testén. Az őr a korty víz után újra benézett. A látvány csak annyiban változott, hogy most, a lokátoros kölyök teljes testében vonaglott, remegett, láthatóan most élvezett el. Azt nem látta, hogy a lány, csillogó szemmel, fuldoklás nélkül nyeli a spermát, és a fiú tenyerétől vezérelve bólogat. A fiú, orgazmusa csendesültével, képes volt megszólalni, miután elengedte a lány fejét, és kicuppant a szájából.

- Mi van? – nyögte ki nagy nehezen.
- Legalább az ajtót csuknád be! – méltatlankodott az őr.
- Csukom, csukom! – morogta, és tisztára, fényesre nyalt falloszát, egy mozdulattal a nadrágjába rántotta.
A lány érezte, hogy nem nagy a probléma, de azért nyugton maradt láthatatlanul, a szekrénykében.
Az ajtó csukódása után kezdett kikászálódni a helyéről, farral előre. Ekkor ért oda a fiú, akit a kifelé álló farpofák, a szétnyílt ajkak, a lehetetlen póz a végletekig felajzott. Közelebb lépett, és olyan lendülettel hatolt be, egyetlen rohammal, hogy az ágyéka a lány fenekén csattant. Beleadta minden dühét, az ostoba riadóért, az izgalomért, és állati erővel pumpálta a másikat. A lány kétségbe esve próbált kapaszkodót találni a szekrényben, végül megadóan kitámasztotta magát a karjaival, hogy állni tudja a támadást, de a feje még így is neki-nekikoccant a polcoknak. Nem sokáig tudta türtőztetni magát, térdei hamarosan rogyadozni kezdtek, amint érezni vélte a zsibbadást, először az ujjaiban, majd a végtagjaiban, ahogy száguldott a kéj az ágyéka felé. Mire az izmai önálló életre keltek, a fiú már alá nyúlt, és magára emelte. Itt már nem számított semmi, sem a döngő szekrény, sem a sikolyok, sem az artikuláció nélküli ordítás, az utolsó döféseknél már csak két ösztönlény volt, akik egyesülni igyekeztek.

A fiú, remegő lábakkal, a lányt még mindig magára feszítve, felnyársalva, hanyatt dőlt a mögötte lévő székre, ezzel szinte kirántva a másikat a búvóhelyéről. A lány hüvelyizmai még mindig dolgoztak. A fiú, két karjával oldalról megtámasztotta a másik testét, tenyereit pedig a mellekre illesztette, lágyan a mellbimbókat morzsolgatva. A lány háta ívbe feszült, hüvelyizmai hevesebb rángásba kezdtek, sípolva, össze-vissza kapkodva vette a levegőt. A fiú kicsusszant a meleg lüktető kehelyből. Mint egy nagy babát, az egyik karjára, és a combjaira fektette a lányt, akinek keze, lába, feje lógott már, és ráhajolva a mellbimbóit kezdte szopogatni, másik keze ujjaival, hol a csiklóját birizgálta, hol két-három ujjal megujjazta a lányt. Meglepve érezte, hogy az izmok továbbra is erősen szorítanak, elengednek odabent. Valami forró árasztotta el a punciban turkáló kezét. Csodálkozva nézett oda. Partnere lepisilte!

Aggódva pillantott a lány arcára, és rémülten szorította magához a teljesen ernyedt testet. A szemek kifordulva, száj elnyílva, tudat semmi! Kisimította az arcából a haját, szólongatta. Már nyúlt volna a telefon után, hogy föladva magát, orvost hívat, amikor eszébe jutott, valahol hallott, olvasott ilyesmiről, hogy akadnak, akik kiakadnak az erősebb ingerektől. Eldobált ruháit egyenletesen elrugdosva lefektette a lányt, feltörölte a tócsát, megmosakodott, és elrobogott az „ágyneműért”. Átgörgette a lányt a lepedőre, és örömmel állapította meg, hogy lassan rendeződik a légzése. Melléfeküdt, és várt. Őszintén szólva, már félálomban volt, amikor érezte, a lány megmozdul, hozzábújik, és átöleli.
A fiú teljesen leblokkolt. Hadbíróság, futkosó, a lányt is meghurcolják, ősz nagyapóként fog leszerelni. Cikáztak a gondolatai, miközben bénultan ült. A lány eszmélt hamarabb. Összekapkodta a ruháit, és csupaszon, kezében a ruhacsomóval, tétován nézett körül. A sok, polcos, fiókos szekrényke között egyetlen ajtóval csukódó volt, így nem volt nehéz a választás. Odalépett, és a legnagyobb fakk-ból egy dobozt kikapva, félretéve, maga alá gyűrve a ruhacsomót, bekucorodott, és magára húzta az ajtót. A fiú tágra nyílt szemekkel, döbbenten nézett. Mi lesz itt?
A dörömböléshez képest, viszonylag nyugodt arccal lépett fel a főhadnagy.
- Tüntesse el ezeket, és öltözzön fel, aztán indítsuk be ezt a ketyerét! – Fáradtan ült le a monitor elé, és halántékát dörzsölve, csukott szemekkel várta a rendszer beindulását.
A fiú, még mindig pánikban, rohanvást hurcolta a fekhelyét alkotó matracot, plédet, takarót, a lokátor melletti bunker egyik száraz tiszta helyiségébe. Dobogó szívvel tért vissza a kabinba, de csak a bóbiskoló főnökét látta. Egyébként csend, rend, fegyelem.

Remegő lábakkal ült a helyére, a szekrényke mellé. Félve nyitotta résnyire az ajtót, és kukkantott be, a meztelenül ücsörgő lányra. Szerencse, hogy a hűtő ventillátorok zúgtak, így nem hallatszott a lány halk kuncogása, amint a fiú rémült arcát meglátta az ajtónyílásban. Ellenállhatatlan vigyorgási kényszer fogta el, olyan mulatságosnak találta a fiú ijedtségét. Maga a riadó végül alig néhány percig tartott. A fiú, még mindig falfehér arccal köszönt el a főnökétől, aki a kabin előtt beszélgetni kezdett egyik kollégájával. Hogy jobban lássa őket az ablakon át, óvatlanul a szekrényke elé lépett. Mint a Rendőrakadémia című filmek egyikében, kinyúlt két kéz, és lerántotta a nadrág sliccét, villámgyorsan előkapta a fiú fütykösét. Mire észbekapott volna, már cuppant is a lány ajka, az ijedtségtől meglehetősen kornyadt szerszámon. Ijedtség ide, vagy oda, az eszköz igen rövid idő alatt beledagadt a lány markába, aki megsejtve a fiú tartózkodását, bőszen szopni, nyalni, szívni kezdte az egyre inkább hadra fogható szerszámot. A fiú, minden önfegyelmét összeszedve rezzenéstelen arccal állt, így is, úgy is. A másik szájának, ajkainak, bőrének finomsága, a bőven termelt nyál, a cikázó, makkját masszírozó nyelv…

Minden erejére szüksége volt, hogy kívülről ne látsszon rajta semmi. A beszélgetők elindultak végre. Még a távolban mozgott a sziluettjük, de a srác ezt már nem látta. Csak a lány pajkos szemeit, saját falloszát, amint eltűnik a lány szájában, majd csillogva előbújik, a hetykén rengő kebleket, a lejjebb néha felsejlő sötét pamacsot látta. Lassan az idegesség, átadta a helyét a kéjnek. Egyik kezével a műszerfalba kapaszkodva, másikkal a lány fejét, haját simogatva, mintegy kisérve a bólogató mozdulatokat, ágyékát előre tolva állt. Nem látta, a settenkedő őrt, aki a főnökség távoztával, vizet inni érkezett. A fegyveres bekukkantott a nyitott kabin ajtón, és eltátotta száját a látványon. A lokátorkezelő a nyitott szekrénybe maszturbál. Tapintatos ember lévén, elfordult, és tovább ment a vízcsaphoz. Ekkor vette észre a fiú. Ám, az orgazmusa már elindult, feltartóztathatatlanul hömpölygött végig a testén. Az őr a korty víz után újra benézett. A látvány csak annyiban változott, hogy most, a lokátoros kölyök teljes testében vonaglott, remegett, láthatóan most élvezett el. Azt nem látta, hogy a lány, csillogó szemmel, fuldoklás nélkül nyeli a spermát, és a fiú tenyerétől vezérelve bólogat. A fiú, orgazmusa csendesültével, képes volt megszólalni, miután elengedte a lány fejét, és kicuppant a szájából.

- Mi van? – nyögte ki nagy nehezen.
- Legalább az ajtót csuknád be! – méltatlankodott az őr.
- Csukom, csukom! – morogta, és tisztára, fényesre nyalt falloszát, egy mozdulattal a nadrágjába rántotta.
A lány érezte, hogy nem nagy a probléma, de azért nyugton maradt láthatatlanul, a szekrénykében.
Az ajtó csukódása után kezdett kikászálódni a helyéről, farral előre. Ekkor ért oda a fiú, akit a kifelé álló farpofák, a szétnyílt ajkak, a lehetetlen póz a végletekig felajzott. Közelebb lépett, és olyan lendülettel hatolt be, egyetlen rohammal, hogy az ágyéka a lány fenekén csattant. Beleadta minden dühét, az ostoba riadóért, az izgalomért, és állati erővel pumpálta a másikat. A lány kétségbe esve próbált kapaszkodót találni a szekrényben, végül megadóan kitámasztotta magát a karjaival, hogy állni tudja a támadást, de a feje még így is neki-nekikoccant a polcoknak. Nem sokáig tudta türtőztetni magát, térdei hamarosan rogyadozni kezdtek, amint érezni vélte a zsibbadást, először az ujjaiban, majd a végtagjaiban, ahogy száguldott a kéj az ágyéka felé. Mire az izmai önálló életre keltek, a fiú már alá nyúlt, és magára emelte. Itt már nem számított semmi, sem a döngő szekrény, sem a sikolyok, sem az artikuláció nélküli ordítás, az utolsó döféseknél már csak két ösztönlény volt, akik egyesülni igyekeztek.

A fiú, remegő lábakkal, a lányt még mindig magára feszítve, felnyársalva, hanyatt dőlt a mögötte lévő székre, ezzel szinte kirántva a másikat a búvóhelyéről. A lány hüvelyizmai még mindig dolgoztak. A fiú, két karjával oldalról megtámasztotta a másik testét, tenyereit pedig a mellekre illesztette, lágyan a mellbimbókat morzsolgatva. A lány háta ívbe feszült, hüvelyizmai hevesebb rángásba kezdtek, sípolva, össze-vissza kapkodva vette a levegőt. A fiú kicsusszant a meleg lüktető kehelyből. Mint egy nagy babát, az egyik karjára, és a combjaira fektette a lányt, akinek keze, lába, feje lógott már, és ráhajolva a mellbimbóit kezdte szopogatni, másik keze ujjaival, hol a csiklóját birizgálta, hol két-három ujjal megujjazta a lányt. Meglepve érezte, hogy az izmok továbbra is erősen szorítanak, elengednek odabent. Valami forró árasztotta el a punciban turkáló kezét. Csodálkozva nézett oda. Partnere lepisilte!

Aggódva pillantott a lány arcára, és rémülten szorította magához a teljesen ernyedt testet. A szemek kifordulva, száj elnyílva, tudat semmi! Kisimította az arcából a haját, szólongatta. Már nyúlt volna a telefon után, hogy föladva magát, orvost hívat, amikor eszébe jutott, valahol hallott, olvasott ilyesmiről, hogy akadnak, akik kiakadnak az erősebb ingerektől. Eldobált ruháit egyenletesen elrugdosva lefektette a lányt, feltörölte a tócsát, megmosakodott, és elrobogott az „ágyneműért”. Átgörgette a lányt a lepedőre, és örömmel állapította meg, hogy lassan rendeződik a légzése. Melléfeküdt, és várt. Őszintén szólva, már félálomban volt, amikor érezte, a lány megmozdul, hozzábújik, és átöleli.