A szisztéma

A szisztéma


A háromszintes, több száz négyzetméteres villa magasan a város felett terpeszkedett. Impozáns méretű ajtón sietett be a szobába a ház gazdája. Odalépett a csilingelő telefonhoz.
Tessék - reccsent bele a kagylóba. A durva, parancsoláshoz szokott hang szöges ellentétben állt a diszkrét környezettel.
A fiatalúr újra megjelent a kaszinóban - hallatszott a vonal másik végéről.
- Értem. A szokásos összegig elmehet. Küldöm a megbízottamat, az eljárás a megszokott - válaszolta határozottan az első hang. A túloldalon csend volt.
Van még valami? - szólt türelmetlenül.
Nem is tudom… - hallatszott tétovázva.
Ne húzza az időt - jött azonnal a válasz.
Az este nyert…
Mennyit? Bár nem érdekes. Mondtam, hogy az eljárás a megszokott - és letette a kagylót. Állt még néhány másodpercig a hatalmas mahagóni íróasztal mellett, aztán alig észrevehetően meghúzta a vállát. Másik telefont emelt fel, és beleszólt.
- Doktor? Jöjjön ide. Minél hamarább.

Galamb úgy érezte, megérdemel némi pihenőt. Ötödik órája vezetett, bár ez nem esett nehezére. A Volvo falta a kilométereket, ő pedig pihenten indult útnak. Szombaton kapta meg az útvonalat, a főnöke rábízta, hogy hogyan osztja be az idejét, a lényeg az volt, hogy kedden valamikor Bolognában legyen. Visszafelé Monacóban lesz dolga, és péntekre újra Budapesten kell lennie. Azt mondta a Főnök, nagyon fontos, hogy kedden megkapja az árut signore Fiore. A Főnök tudta, hogy benne meg lehet bízni, már harmadik éve szállít neki, mindenfelé Európában, sőt egyszer már Marokkóba is elküldte. Az első három alkalommal az a ragyás Barabás is elkísérte, aki elvárta, hogy magázza, és Barabás úrnak szólítsa. Nem elég hogy izzadság szaga volt, és szivarozott, állandóan meg kellett állni miatta, mert vagy a söre fogyott el, vagy vizelnie kellett. Most már a maga ura volt, akkor állt meg, amikor neki tetszett.

Éjfél után pár perccel indult, gyorsan kiért a városból, az M7-esen megtankolt, a kút mögött félre ált, és útitervet készített. Először is kinyitotta azt a kis utazótáskát, amibe a Mama pakolta be az Ő szerinte szükséges dolgokat. Aspirin, lázcsillapító, fájdalomcsillapító, lázmérő, sőt még egy digitális vérnyomásmérő is. Bár tízéves korában volt utoljára beteg, aminek már lassan húsz éve, a Mama ezeket mindig gondosan elhelyezte a táskában. Galamb néha egy - egy szem gyógyszert kivett a csomagból, és eldobta, azt mondta a Mamának, hogy milyen jó, hogy kéznél volt, mert fájt a feje. Had örüljön a Mama, hogy távolból is utoléri a gondoskodása. A neszesszere rendben volt, azt ő készítette be, nem felejtve el a szaruból készített fűszertartót sem, amit hosszabb útra mindig magával cipelt, gondosan feltöltve kedvenc fűszereivel. A gyógyszerek mellé oda volt helyezve a nemrég kapott termosz is - ez is a Mama ajándéka volt. Különleges többrétegű hőszigetelése biztosította, hogy még huszonnégy óra múlva is forrón tartotta a Mama finom kávéját, amit Ő szokott pörkölni és ledarálni. Ivott a rozsdamentes kupakból, és rágyújtott.

Egyik alkalommal Barabás meglátta, hogy mi van a táskában, és elkezdte froclizni, nem tudta hogy Galamb sok mindent eltűr, de azt nem, hogy a Mamát bántsák. Ránézett Barabásra, aki olyasmit látott Galamb szemében, hogy jobbnak látta, ha elhallgat.
A cigi után elővette azt a táskát, amiben a Főnök utasításai, és az a pénz volt, ami fedezte az útiköltséget, a szállás és az étkezés költségeit, valamint rendkívüli kiadásokra ezer euro, amihez még soha nem kellett hozzányúlnia. Csak ezzel kellett elszámolnia, a többit úgy osztotta be, ahogy neki tetszett. Egy jegyzetfüzetbe pontosan le volt írva, hogy mikor, hol, és kinek kell átadnia a csomagokat. A főnöke és családja évtizedek óta régiségekkel és numazmatikával foglalkozott. Az ő feladata volt, hogy az árverésekre időben elvigye a főnök által eladásra szánt érméket, és egyéb műtárgyakat. Az is megfordult már a fejében, hogy esetleg valamilyen illegális árut is fuvaroztatnak vele. Nem volt egy nagy észkombájn, nem izgatta magát fölöslegesen, de azért már hallott ilyet. A régi munkaadója úgy ajánlotta be a régiség kereskedőnek, hogy “megbízható, de nem egy Einstein”.

Graz magasságában haladt a sztrádán, jobbra rá lehetett látni a városra. Hatalmas tábla hívta fel az autósok figyelmét a pihenő helyre, azzal kecsegtetve az utazót, hogy itt restaurant is található. Begurult a parkolóba, úgy állt meg, hogy a vendéglőből ráláthasson az autóra. Ezt a főnök minden alkalommal a szájába rágta, hogy soha ne veszítse szem elől a kocsit, csak ha biztonságos garázsban parkolt le, ahol vigyázzák is a járművet. Nem a Volvót féltette, hanem amit szállított. A Főnök azt mondta, hogy - Galamb fiam, a Volvóra is vigyázz, de amit viszel abban az acéldobozban, annak az árából meg tudnád venni az autószalont is.
Besétált az épületbe, de nem a nagy étterembe ment, ott még csak az álmos személyzet készült az előttük lévő napra, hanem a mellette lévő kis pékséghez. Dörfisch Bäckerei - állt a cégtáblán. Úgy látszik a pékmester időben felkelt, friss sütemények illatoztak a polcon. Benyúlt a zsebébe, elővette a kabala kockáit. A három darab elefántcsont kocka nélkül soha nem tett egy lépést sem. Ha páros, akkor túrós rétest reggelizik, ha páratlan, akkor almást. Páros lett, ezért kiválasztott két hatalmas túrós rétest, és a pult szélén elfogyasztotta. Nagy bögre kávéval kínálta a pirospozsgás, jó karban levő, erős csontozatú, de formás Frau. Galamb rámosolygott, a nő viszonozta, és végignézett rajta. Egy százkilencven centi magas, kemény kötésű, megnyerő ábrázatú, kese hajú fickót láthatott maga előtt. Valószínűleg meg volt elégedve az összképpel, mert újra rávillantott egy kacér mosolyt.
- Ingrid - hallatszott az üzlet mélyéről, amire az asszony vágott egy fintort, és eltűnt a függöny mögött. Galamb ruganyos léptekkel kisétált az autóhoz, és csak a mozgás végett körbesétálta a járművet. Tett néhány torna mozdulatot, hogy ellazítsa az izmait. Vagy inkább Ingrid kedvéért, aki utána nézett az üzlet ajtóból? Ezért is, azért is - döntötte el magában.
Néhány perc múlva már úton volt. Az olasz határig megállás nélkül nyomta le a kétszáz kilométert. Tarvizionál lépett Itáliába, és újabb pihenőt szavazott meg magának. Lejjebb vette a tempót, és figyelte az útszéli táblákat. Nem hiába, pár kilométer után ki volt írva, hogy - Piccolo Ristorante - 8 Km - pont ilyet keresett. Tipikus alpesi falucska. Főterén, a postán, az apró templomon és a fogadón kívül, csak egy Garibaldit ábrázoló szobor volt. Fején kis sapkájával, épp a kardját készült kivonni. Elegánsan a kis fogadó elé kanyarodott. Bepötyögte a műszerfalra erősített szótárgépbe a leves szót, és megjegyezte.
Leült a teraszra, a kora délelőtti órán meglepődött tulaj kérdőn nézett rá.
- Minestra? - kérdezte.
- Sissignore - jött a válasz.

Kapott egy húslevest, amiben a marhahúson kívül kolbász darabkák és sonka is főtt. Külön kis tálkában reszelt parmezán sajtot hoztak, ami önmagában is kellemes illatokat árasztott, nem beszélve a húslevesről. Olyan kiadós volt, hogy lemondott a második fogásról, átballagott a postára, vett egy képeslapot a Mamának, és megírta vendéglő teraszán, hogy milyen ízletes levest fogyasztott, de óvatosan hozzátette, hogy a Mama levesénél azért nem volt jobb. Az aggódó vendéglőst biztosította, hogy nem azért maradt el a második fogás, mert az első nem ízlett, fizettet, tisztességes borravalóval megtoldva az összeget, és rákacsintott a pult mögött álló fruskára, aki zavarában visszakacsintott. Vagy nem is zavarában - futott át Galamb fején, de rögtön el is vettette a gondolatot. - jövő nyári lány - állapította meg, és ennél a verziónál maradt. Gázt adott, intett Garibaldinak, aki még mindig a kardját próbálta kivonni, és elporzott.

A kocsiban kellemes volt a szabályozott hőmérséklet. Úgy számolta, hogy még kétszáz kilométert kényelmesen levezet, és keres egy megfelelő szállást magának. Amikor még Barabással utaztak, szállodában aludtak, és csak olyanban, ahol őrzött garázsba tehették az autót. Ez alkalmanként nyolcvan - száz euroba is belekerült, ráadásul egy szobában aludtak. Ő vagy panziót választott, vagy kempingben szállt meg, ha az idő megengedte. Már pedig most megengedte, a kinti hőmérséklet harminc fok körül mozgott. Illetve nem mozgott, mert már kilenc órakor annyi volt, és semmi jel nem mutatott arra, hogy ez változna az esti órákig.

Kora délután, amikor a sztráda elhaladt Mestre városa mellett, keresett egy kijárót, és elhajtott az első kis településig. Gyorsan megtalálta, amit akart, az üzlet fölött egy háló volt kifeszítve. Kis üzletecske volt, egy fél tucat dézsában, apróra tört jégen feküdtek szép sorjában a halak. Kinézett magának egy csinos tőkehalat, és elmutogatta, hogy azt szeretné, de megtisztítva. Amíg a bogárfekete hajú tizenéves srác tisztította a halat, átballagott a szomszéd üzletbe, és vett egy darab házi vajat, amit kis műanyag dobozba csomagoltak, két fej vöröshagymát, egy üveg fehérbort, egy barna cipót, és egy hideg kólát. Kifizette a halat, amit ügyesen kifilézett a fiú, kezébe nyomta a kólát, és mutatta, hogy cserébe kér egy kis jeget a bornak. A srác beledobott néhány marék jeget egy szatyorba, Galamb pedig mellétette a bort, és kilépett a szalagfüggöny mögül a kis térre. A fiú szintén kijött az erős halszagot árasztó üzlethelységből.
- Kemping? - nézett rá Galamb, és bizonytalan mozdulatot tett a kezével arra, amerre a tengert sejtette.
- Sissignore - su quello - mutatott határozottan egy irányba,be hajtotta az üzlet ajtót, és már fel is pattant a mopedjára.

Igyekeznie kellett, hogy a moped nyomában maradjon. A fiú kivezette a faluból, és megállás nélkül robogott tovább, míg egy éles kanyar után hármas kereszteződéhez nem értek. Leállt az út szélén. Galamb kiszállt a kocsiból, és végig hallgatta a fiú magyarázatát, ami abból állt, hogy lelkesen mutogatta, csak három kilométer a “campeggio”. Elővett két darab két euros érmét, és a motorháztetőre helyezte. A srác érdeklődve nézte, hogy mit csinál. Galamb nem sietett, várta hogy követi-e valaki őket. Ha igen, most kiderül. Így nem kellett útközben állandóan a mögötte lévő forgalmat figyelnie. Barabásnak mindig a tükörben volt a szeme, és ha megálltak, úgy tekingetett szét, mint a tojógalamb. Elővette a kockákat. Ha páros, két euro, ha páratlan, négyet ad a kalauzának. A srácnak jó napja volt. Két négyest, és egy hatost dobott. A fiú elporzott a mopeddal, más nem járt az úton.

Begördült a kempingbe, mindenfelől kabócák koncertje hallatszott. Kifizetett harmincnyolc eurot egy bungalóért, amihez zuhanyzó, és főzőfülke is tartozott, és beállt a házikó mellé. Elégedetten állapította meg, hogy a kis konyhában a legszükségesebb felszerelés ott sorakozik a polcon. Megtisztította a hagymát, befűszerezte saját fűszereivel a halat, és csak azután zuhanyozott le. Mezítelenül leült a pici előtérben, nem törődve a szomszéd bungalóban lévő, roppant szeplős, feltehetően angol lányokkal, akik alig leplezett kíváncsisággal bámulták az ablakból. Felbontotta a kellően lehűlt olasz bort, töltött egy tisztának látszó üvegpohárba, és megízlelte. Meg volt elégedve, ezért meg is itta. Cheerio! - mondták kórusban a lányok, és vihogva eltűntek az ablakból.

Eldöntötte a kockákkal, hogy kit hívjon föl előbb. A kockák mindig jó tanácsot adnak, könyvelte el magában, és tárcsázta a Főnököt. Néhány szóban elmondta, hogy minden rendben van, félúton van, és semmi rendkívülit nem észlelt. Csak azt hallgatta el, hogy nem szállodában lakik. Bár lehet, hogy a Főnök megértené, hogy az áru legalább akkora biztonságban van, mintha garázsban lenne, de félt, hogy akkor kevesebb útiköltséget kapna. Márpedig ebből nagyon jó kis zsebpénzre tett szert. A MasterCard kártyáján már több mint négyezerötszáz euro gyűlt össze, és ezt mind a bőkezű útiköltségből tette félre. A Mama szinte azonnal felvette a kagylót, biztosan ott ült már a telefon mellett. Elmondta neki, hogy mit fog vacsorázni, a Mama ellátta jó tanácsokkal, hogy hogyan készítse el a halat.
Tett egy sétát, a recepcióssal megbeszélte, hogy korán szeretne indulni, elintézték a papírmunkát, és visszatért a halaihoz.
Vajat olvasztott, rávágta a hagymát, és amikor kellően üveges lett, rátette a filéket, és kevés fehérbort öntött alá. A halakra csavart egy fél citromot, és gyorsan átpárolta az ízletes mártásban. Vacsora után tett még egy sétát, elutasította az angol lányok invitálását, akik sörrel kínálták, ellenőrizte a csomagtartót, ami külön riasztóval volt felszerelve, és lefeküdt.

Frissen ébredt. Körbejárta a kocsit, tíz percet tornászott, hideg vízben letusolt, a vacsorából megmaradt haldarabot megette egy szelet kenyérrel. A maradék kenyeret letakarta egy tiszta konyharuhával, és az asztalon hagyta. A Mama mindig azt mondta, hogy isten ellen való vétek a kenyeret kidobni. A takarító személyzet még hasznát veheti.
A kempingből kiérve ugyanazon az úton ment a sztrádához, mint idefelé. A falu főterén a kora reggeli óra ellenére csoportosulást látott. Lassan haladt, és a nyitott ablakon át megérezte a frissen pörkölt kávé illatát. Munkába induló halászok itták kávéjukat, és valószínű, hogy nem csak azt. Megállt, és megkérdezte a szótárgépet, hogyan kell jó reggelt kívánni olaszul. Gyorsan kiszállt, míg el nem felejti.
- Buona mattina! - mondta hangosan, amit viszonoztak.

Széttárt karral szippantotta be a finom illatot, amire utat nyitottak, hogy a pulthoz férjen. A kis boltocskában, idős, feketébe öltözött nő állt, aki nyílt lángon, nyeles vasedényben pörkölte a kávét. Boszorkányos gyorsasággal végezte a műveletet, amikor a kávészemek elérték a megfelelően sötét színt, kézzel jeges vizet fröcskölt rá, és beleöntötte a darálóba. Kellemetlen, éles hangot adott a daráló, de annál kellemesebb illatokat. Megkóstolta a kávét, ami tűz forró volt, sziszegve szívta be a levegőt. A halászok mosolyogtak, és az egyikük laposüvegből kevés grappát, olasz törkölypálinkát öntött a csészéjébe. Nagyon finom volt, viszonzás képen körbekínálta a cigarettáját.

Kiérve a sztrádára kényelmes tempóban haladt, és nyolc óra előtt leparkolt Bologna belvárosában, egy árkádsor mellett. Elővette a Főnök jegyzetfüzetét, és megnézte az idevágó utasításokat. Föl kell hívnia a Főnököt, beolvasni az utca nevét, és a főnök odaküldi a Bolognai emberét az áruért. Így nem kell őrizetlenül hagynia az autót. Ezt tette, és egy félóra múlva a Főnök már vissza is hívta, és elmondta, hogy ki a kapcsolat. Ismerős volt a pasasnak a neve, a szeme előtt megjelent egy százhúsz kilós, kopasz ember. Újabb félóra múlva be is kanyarodott az utcába egy ugyan olyan Volvo, mint amiben ő ült. Különösebb lelkesedés nélkül üdvözölték egymást, Galamb átadta az acéldobozt, és mindketten mentek az útjukra.

Újra úton volt, már Genova közeledett. Az út a tengerpart fölött vezetett, nagy volt a forgalom, sok lakóautóval, és lakókocsis járművel. Meleg volt, csak úgy szikrázott a napfény. Úgy döntött, pihen valamennyit, aztán vezet, amíg fáradtnak nem érzi magát. Talált egy pihenőt, ahol be tudott állni néhány fa alá, és mélyen aludt másfél órát. Frissen ébredt, letusolt a parkoló automata vizesblokkjánál, és tiszta ruhát vett. Tovább autózott, hőség csak nem akart csökkeni. Felhúzott ablakokkal azért elviselhető volt a légkondi jóvoltából. Kora délutánra járt, kezdett ismerős lenni a terep, ahogy Monaco közelébe ért. Már harmadszor járt itt, most is ugyan az a dolga, mint az előző két alkalommal. Legelőször elkövette azt a hibát, hogy a parti utat választotta a sztráda helyett, és alig negyven kilométert több mint két óra alatt tett meg. Leparkolt a városban, egy méregdrága mélygarázsban, de innen közel volt az Egzotikus kert, ahol találkája volt. Keskeny ösvényeken, hidakon, és alagutakon kellett megközelíteni a találka helyét, Galamb nemigen értette minek ez a felhajtás, de biztosan jó oka volt a sunyi képű kis ürgének, akivel itt volt randevúja. Leült egy kőpadra, és élvezte a kilátást Monaco sziklájára, és az egész kis hercegségre. Sirályok repkedtek a feje fölött, turisták etették őket, olyan bátrak voltak a madarak, hogy még kézből is elvették az élelmet. Az egyik szárnyas meg is jutalmazott egy tarka ruhába öltözött kövér hölgyet, egy jó adag ürülékkel. Nem tett jót a ruházatának, még tarkább lett tőle.

Megérkezett a kis pasas, zihált, folyt a víz róla, Galamb nem tudta hogy az idegességtől-e, vagy a sietéstől. Sűrűn pislogott a háta mögé, de senki sem törődött vele. Átadott egy kis csomagot, és már el is tűnt egy hatalmas kaktusz mögött, amit egy tízéves forma kis srác tesztelt, hogy valóban szúr-e. A kaktusz jó formában lehetett, mert a fiúcska hangosan méltatlankodott. A húga nem hitt a testvérének. Egy perccel később már ketten bömböltek. Galamb visszasétált a parkolóba, a lenyűgözően tiszta utcákon. Kellemes esti szellő tette elviselhetőbbé a sikátorokból áramló forróságot. Kinézett magának egy kerthelyiséget. A fehér zúzott kő rejtélyes módon csodálatosan tisztán volt tartva. Ez elnyerte a bizalmát, és leült egy hatalmas napernyő alá, ami alatt szinte sötét volt. A kert egyik oldalát középkori fal övezte, vadszőlő volt rá felfuttatva. Még nem kezdődött el a nagy esti forgalom, a pincér azonnal ott termett. Mivel nem volt nála szótár, találomra rámutatott egy étel névre a leveseknél, a főételeknél, és valamire, amit desszertnek vélt. Kapott egy nagyon finom hagymalevest, ami bőségesen meg volt szórva sajttal, egy húsételt, amit borjúnak gondolt, és az is volt. A pincér végül hozott valamit, Ginanak nevezte, ami úgy remegett a tányér közepén, mint aki fél, hogy beleharapnak. Nem volt oka a félelemre, nem kóstolta meg. Nem eszik meg olyasmit, aminek női neve van, és kacsingat rá.

Mire kiért a városból, már sötét volt. Úgy gondolta, megiszik egy-két kávét, és vezet, amíg el nem álmosodik. Behajtott egy panorámaparkolóba, ahol a késői időpont ellenére is tucatnyi autó, és egy luxus turistabusz parkolt. Hangosan cseverésző Japán turisták szállingóztak ki az étteremből, annak ellenére, hogy sötét volt, mindegyiknek lógott a nyakában legalább egy fényképezőgép. Az étterem egybe volt nyitva a terasszal, csak nagy fadézsákba ültetett törpepálmák választották el egymástól a két helyiséget. A pultnál álldogáló pincértől kért egy kévét, jelezve, hogy erőset kér, és meglátva egy hatalmas Martell-reklám palackot, abból is kért egy pohárkával. Hátra ballagott a terem végébe, és leült egy kényelmetlennek tűnő székre.

A kávénak jó illata volt, a cigarettás dobozát elővéve, miután a kérdő pillantást vettet a pincérre, aki nem tett kifogást, rágyújtott. A finom konyakot kortyolgatta, amikor a teraszon megjelent négy férfi. Az elől jövő kettő valószínűleg testőr szerepet tölthetett be. Fürkésző tekintetük bejárta a terepet, és miután egyetlen atombombát, vagy effélét sem találtak, intettek a másik két figurának. Rossz munkát végeztek, gondolta Galamb. Látványosnak látványos volt, de nem alapos. Észre kellett volna venni, hogy ő ott ücsörög a pálma alatt, ha még a másik oldalon is. Kritikus szemmel nézve, azt állapította meg, hogy közelharcban sem érnének sokat. Feszes öltöny, amiben szemmel láthatólag nem érezték jól magukat, nem tette alkalmassá őket, hogy komolyan tudjanak harcolni, ha szükség lenne rá. Leültek egy asztalhoz, ahol szintén nem voltak jó pozícióban, mert csak a bejáratot tudták szemmel tartani. A másik két ürge ahhoz az asztalhoz ült, aminek a túloldalán Galamb volt. Az idősebb úr választékosan volt öltözve, semmi kihívó, de ami rajta volt, azt természetes eleganciával viselte. A másikról már nem lehetett ugyanezt elmondani. Amit viselt, látszott, hogy méregdrága, de ebben a környezetben kirívó. A hagyományosan fekete szmoking, pliszírozott fehér inggel, elegáns kézelőgombokkal és inggombokkal tökéletes megjelenést biztosított volna egy fogadáson, ha nem rontja el vastag, kissé nőies karkötő, és egy hatalmas karóra, amiről föltehetőleg kétszáz méteres víz alatti mélységben is a világ összes nagyvárosának a pontos idejét le lehetett olvasni. Az idősebb úrból nyugalom áradt, bár érezni lehetett az alárendelt szerepet a fiatalabbal szemben, aki körül szinte vibrált a levegő, az egyik keze dobolt az asztalon, a másik kezében Galamb meglepetten vette észre, hogy három dobókockát rázogat, amit időnként az asztalra terített. Irigyen állapította meg, hogy valószínűleg aranyból vannak.
- Higgye el, Doktor, ez most biztos szisztéma. A hajón kipróbáltam. Bejött volna. Soha nem hagyják, hogy végig csináljam. Magának több esze lehetne, mint az apámnak. Akkor ráncigált el az asztaltól, amikor már másadszor teszteltem - hallatszott a fiatalabb embertől. Megtettem, amit legutóbb kértek, csak kis tétekkel próbáltam ki - mondta panaszosan.
Nincs rá szüksége, fiatalúr, hogy így szerezzen pénzt magának. Az apja mindent megad, amire szüksége van - hallatszott az idősebb hangja. Olyan hanghordozással beszélt, mint amikor ahhoz a gyermekéhez beszél az anyja, aki már másadszor járja a harmadik osztályt. Vagy harmadszor a másodikat.
- Mindenbe beleszólnak. Maga is, és az apám is - a hangja egyre emelkedett, kezdett hisztissé válni. Nem vagyok már gyerek.
-Persze hogy nem - válaszolt a Doktor. Ez ismerős volt Galambnak. Közte, és az anyja között sokszor elhangzott már ez a párbeszéd. - Enne valamit? - kérdezte, próbálva elterelni a figyelmét az idősebb.
- Nem akarok enni! Be akarom fejezni, amit elkezdtem. Vigyen vissza! A szisztémám jó! Ha kijön a piros tizenkettes, és utána a nulla, már sima a folytatás. Kétszer fekete, kétszer piros, kétszer fekete, és újra jön a tizenkettes, végül a zöld nulla. Ezzel bankot lehet robbantani! - szinte már visított.

A Doktor intett a két gorillának, és elővarázsolt egy injekciós tűt egy dobozkából. Mielőtt lefogták volna, megadóan tartotta oda a karját a fiatal pasas.
- Nem hisznek nekem - mondta, és Galamb meglepetten vette észre, hogy könny csillog a szemében. A hangoskodásra megjelenő pincérrel váltott pár szót a Doktor, és elmentek.
Galamb izgatottan fészkelődött a széken. Piros tizenkettes, nulla, kétszer fekete, kétszer piros, kétszer fekete, és újra jön a tizenkettes és a nulla - mondogatta magában. Türelmetlenül gyújtott rá, pedig a Mama azt mondta, hogy a kávézás közben csak egy cigarettát szabad elszívnia. Még rá is tett egy lapáttal, mert kifelé menet kért még egy konyakot. Beült a kocsiba, és próbált gondolkodni. Majdnem huszonnégy szabad óra áll a rendelkezésére, a Balatonnál akarta eltölteni, annál a Fonyódi vendéglőnél, ahol olyan jó halászlét főznek, és ott van az a kedves pincérnő is, a Magdika a hatalmas cicijeivel. Mindig olyan kedves hozzá, és hasonlít a Mamára. Majdnem olyan finom kávét tud főzni, mint a Mama, és ágyba is bújik vele. Elővette a kockáit. Ők mindig jó tanácsot adnak. Ha páros, megy Magdikához, ha páratlan, visszamegy Monacóba. Páratlant dobott.
Még éjfél sem volt, amikor leparkolt abban a mélygarázsban, ahol előzőleg volt. Taxit hívott, és annyit mondott a sofőrnek, hogy szmoking, és kaszinó. Az öreg taxis tudta a dolgát, és elvitte a non-stop ruhakölcsönzőbe, ahol átcserélte ruházatát, és kedvtelve nézegette magát a hatalmas tükörben.

Flancos sportkocsikkal, és Rollsokkal akkor érkeztek azok a kőgazdag szivarok, akik úgy érezték, hogy éjfél előtt illetlenség megjelenni ilyen helyen, azokkal a nőkkel, akiknek meggyőződésük volt, jót tesz nekik és a bankszámlájuknak, ha ilyen gazdag emberekkel mutatkoznak.
Ami pénz volt a bankkártyáján, mind átváltotta zsetonra, valamivel több, mint ötezer dollárt ért. Kiválasztott egy olyan asztalt, ahol két nagyon öreg, nagyon gazdagnak látszó, és nagyon ráncos idős hölgy játszott, elég unottan, de soha nem mulasztották el, hogy pörgetéskor ne tegyenek néhány zsetont. Velük szemben egy ideges pasas ült, amíg forgott a kerék, rágta a nagyujján a körmét. Minden alkalommal ötszáz dollárt tett a fekete huszonkilencesre. Körülbelül ennyi idősnek is látszott. Ha így folytatja tovább, harminc már nem lesz - gondolta Galamb. A körömrágós mellett egy középkorú nő trónolt, merev tartással, merev arccal, valószínűleg csontrészeg volt. A karján annyi arany volt, hogy Galamb elcsodálkozott, hogyan tudja felemelni az asztalról. Az arcán mogyorónyi bibircsókok, anyajegyek, a boszorkány konferencián ő ülhetett volna a főhelyen. Azt a pénzt, amit eljátszott, inkább plasztikai műtétre kellene költenie. A mögötte álló szépfiút nem zavarták a bibircsókok, igaz most nem is látta. Minden negyedórában elment, és hozott a boszinak egy nagypohár pezsgőt. A nő egy hajtásra megitta, és hátra nyújtotta a dzsigolónak a kiürült poharat. Alkalmanként kiment a vécére, ilyenkor a szépfiú az asztalon maradt zsetonokból zsebre tett pár darabot. A krupié mindig félre nézett, az öreglányok pedig elnéző mosollyal vették tudomásul. Ők tudják miért. Eltelt egy óra, aztán még egy. A körömrágónak fogyott a pénze, és lassan már az ujja is. A szimpatikus, öreg hölgyek körülbelül pénzüknél lehettek, az arannyal leterhelt nő még véletlenül sem talált el egyetlen számot sem, már sokadszor váltott zsetont. Egyedül a dzsigoló gazdagodott, de ő, meg is érdemelte, a nőt elnézve.

Már két alkalommal is megállt a golyó a tizenkettesen, de utána nem jött a nulla. Galamb türelmesen várt, bízott a kockáiban. Néhányszor eszébe jutott a Mama, mit szólna a dologhoz, de úgy gondolta, jobb, ha most ezzel nem foglalkozik. Az asztalnál kezdett elfogyni az ülőhely, és addig akart leülni, amíg az öreglányok mellett van szabad szék. A két matróna rámosolygott, a vele szemben ülő, piás nőnek, már erre nemigen volt energiája, elég volt neki az aranyait cipelni. Ekkor ált meg a golyó újra a tizenkettesen. Aztán a nullán. Kiszámolt ötezer dollárnyi zsetont, és rátette a feketére. Fekete lett. Hagyta a pénzét, és a krupié által odatolt zsetonokat is mellé tette. Újra fekete. Tudja az a golyó, hogy mit csináljon.

Azután, mint a mesében, kétszer piros. Az asztal körül egyre többen lettek. Összes pénzét áttette a feketére. Még kétszer állt meg feketén az a nagyon szimpatikus golyó. A körömrágós fogta a zsetonjait, ami még volt, és izgatottan nézte, hogy mire készül. Ez lehetett neki az utolsó szalmaszál. Galamb a krupiénak jelezte, hogy mindet felteszi a piros tizenkettesre. A zsibogás elhalkult. Naná, azért ez már 320 000 dolcsi. A krupié odapislantott egy, a háttérben diszkréten megjelenő úriemberre, aki a kérdő tekintetre magabiztosan rábólintott. Ez lehet a teremfőnök - gondolta Galamb. Az arannyal terhelt nő, mintha feléledni látszott volna, végre valami izgalom az életében. Arról azért nem feledkezett meg, hogy az aktuális pezsgőjét ne igya meg, amit a tátott szájú szépfiú a kezében szorongatott.

A mellette ülő két öreglány ránézett Galambra, hogy, tehetik-e a tétjeiket az övé mellé. Biztatóan rájuk mosolygott. A rulett golyó közben járta fáradhatatlanul, a számára kijelölt utat, beleesett a fekete huszonnégyesbe, aztán gondolt egyet, legyen ennek a Galambnak jó napja, megállt a piros tizenkettesen. Legelőször a sápadt teremfőnök mozdult meg, de nem gratulálni ment. Valahová máshová, ami az öltözője lehetett. Helyette megjelent egy másik úr, aki még inkább teremfőnöknek nézett ki. Ugyan mennyi lehet ezekből? - futott át Galamb agyán, és csak most kezdte kapizsgálni, hogy mennyit is nyert. Bár, hirtelen nem tudta a pontos számot, de, ez már tízmillión felül lehet. Dollárban. Most kellene jönnie a zöld nullának. Újra csend lett, várták hogy mit lép. Na, nem, ehhez ő már kevés. Majd a kockák. Ha a Mama nem volt a közelben, mindig a kockáitól kért segítséget. Elővette őket. Megbűvölve bámulták, hogy mit csinál. A krupié már másadszor szólította fel a játékosokat, hogy tegyék meg tétjeiket. Senki sem mozdult. Kezében voltak a kockák. Ha páros, legyen, aminek lennie kell. Páros lett. Galamb fogott egy egydolláros zsetont, és rátette a nullára. Aztán, amíg pörgött golyó, a tálcára rakott nyereményével kiballagott a pénztárhoz.

Útban hazafelé, megállt Magdikánál Fonyódon. Evett egy halászlét, és egyúttal meg is vette a vendéglőt. A Mamának nem is kell tudnia, hogy megvásárolta, csak felizgatná vele. A Mama nem szereti a változásokat.

Epilógus:
Csörgött a telefon. A Doktor vette föl.
- Igen?
- Hogy van a fiam?
- Azt hiszem, uram, hogy rendben lesz minden. A vizsgálatok jó eredményt mutatnak. Ne aggódjon.
- Ne aggódjak? Minden félévben elő áll a fiam ezzel a szisztéma marhasággal. És maga azt mondja, hogy ne aggódjak?
- Minden rendben lesz uram. Egy új, hipnózisos gyógymódot alkalmazunk. Azt hiszem, hogy jó eredménnyel.
- Ajánlom, hogy alkalmazza, méghozzá eredményesen. Egy hét múlva jelentkezzen.-reccsent a hang, és lette a telefont.

Vége