брюнет дев

Már nem fáj és nem éget a hiányod, hogy már nem vagy, hogy elmentél. Emléket égettél mélyre, ami el is tűnt rögtön a semmibe a felszínről, azt sem láttad, hogy fáj, hogy fájdalmasan gyönyörű volt a kegyetlenséged tengerében a kéjmámor szigeteire vergődni a szeretetéhségtől fuldokolva.

Mire észrevettem, hogy mit jelentesz, nem tudtam elfogadni, hogy gyenge vagyok. Nem akartam elveszíteni mindazt, amiről azt hittem az enyém, és nem vettem észre, hogy közös bennünk. Túl későn láttam be, hogy ha teljesen feladom a személyiségemet a tiédért, semmit sem változnék. Most ülök az ablaknál csendben, és szinte látom, ahogy fekete, esernyős alakod távolodik az őszi esős szélviharban. Most nem fájna neked sem, szépen hazamennél, tennéd a dolgod, de megdöglenél belül attól, amit megint magaddal tettél.
Miért nem engedtél a vágyaidnak?
Miért ne engednél a vágyaidnak?
Miért?

- Szóval az egész úgy kezdődött, hogy Szabó doktort két napja senki sem látta.
- Igen.
- Előfordult már ilyen vele korábban is?
- Soha. Egész életében pedáns és példamutató életet élt, mindig megbízható volt.
- Értem. Nézze hölgyem, ön mint a felesége nyilván el tudja képzelni, hová mehetett a férje? Lehet, hogy egy barátjához ment, és lemerült a telefonja. Lehet, hogy…
- Kizárt.
- Ezért még nem feltétlen kell a rendőrséghez fordulnia. Túl sok a lehetséges indíték, a megcsalástól kezdve…
- Megcsalás?
- Amennyire mi tudjuk, nem csak a doktor tűnt el ilyen rejtélyes körülmények között. A munkahelyén, a kórházban egy fiatal gyakornoklány is eltűnt. Ön nem találja ezt furcsának?
- Lehet, hogy a két eset között összefüggés van?
- Több mint valószínű. És ez esetben nem a rendőrség hatásköréről beszélünk. Most pedig, ha megbocsátana kérem-

Ő tudja. Tudja, hogy mi következik, és az is, hogy hogyan. Akkor miért néz ugyanazokkal a szelíd barna szemeivel rám, amikkel olyan igézően mosolygott, mikor megfogta a kezem a Várnál? Szerelmes abba, amit tenni fog? Nem értem és nem érdekel. Mások nem tudják. Nem értik.

Nem értik, mit jelentett az, hogy túl sokszor jött haza apám kocsmabüdösen, piaszagúan, részegen, és vert el anyámmal és az öccseimmel együtt minden pénteken és szombaton este, miközben én túl sokszor ettem vajaskenyeret, mert a segélyből meg apám segédmunkájából a cigi meg a pia mellett ennyire futotta. Nem értik, milyen volt kivágni az öcsém cipőjének az orrát, hogy mire télen az iskolába ért, fagydaganatokat rajta láthatott először az iskolaorvos gyakornoka. Hogy milyen volt mások levetett ruhájában menni az iskolába, amíg az ember egyszer csak serdülőkorba nem ért, és a lassan nőiesedő idomait évekig nem vették észre, mert kölninek csak a nyomor szagát használhatta, amitől a tisztességesebb vagy szebb érzésű fiúk persze mind menekültek. Mikor aztán egyik este a telepen egy fiú a buszmegállóban felajánlotta, hogy hazakíséri, végül nem is ellenkezett, mikor a félhomályos lakásukban érezte a néhány kisüsti fátyolos zsongását a tagjaiban, mikor a srác ügyetlen kapkodással szabadította meg a kopottas farmerjától, és két perc kapkodó mozgás után kielégülten leszállt róla, csak annyi maradt meg igazából, hogy a srác mekkora verést kapott az apjától a kisüsti miatt, mert az apák barátok voltak, és a srác is egy magukfajta senki. És akkor az ember hiába nézte a filmeket a nagy szerelemről és testi boldogságról, mikor az apját egy szajhával látta az ember a gyerekszobában iskola után, akkor már kezdte érteni, hogy a mama egyik nap miért kezdett el kötögetni negyven évesen. A mama, akinek a kezei már nem voltak szépek a mosogatástól, akinek a bőre már nem volt olyan feszes három gyerek után, egy szép napon felkötötte magát arra a zsinórra, amiből az öccseinek készült NDK- s minta alapján a pulóver.

Mások nem értik, mit jelentett tizennégy évesnek lenni, és kézhez kapni az első személyit. Innentől az ember úgy érezte, hogy ő már valaki, valaki néz rá onnan fentről, aki munkát, tiszta, rendes otthont és kenyeret ad neki az adójáért cserébe. És akkor az ember nekiáll mindenféle munkákat elvállalni a kurválkodáson kívül, hogy legalább a két öccse ne éhezzen annyira azokon a napokon, amikor nem kell félniük az apjuktól. Az ember odaáll, hogy most az ő munkájával talpra áll, kitör a környezetéből és segíti az öccseit is, majd náluk is lesz húsleves és rántott hús vasárnapra, és a hentes nem kell, hogy a kutyáknak szánt csirkefarhátból tegyen félre pult alatt. Más persze nem látta, ahogy dolgozott- dolgozott az ember az iskola mellett és egyre inkább helyette is, sehova sem jutott, pedig ismerte már a munkát: hordott ki újságot, vásárolt be öregeknek és vigyázott mások gyerekeire. De nem, mégsem lett szalámi a vajas kenyéren, mégsem lett semmi sem másképp.

És akkor látott egy embert, amikor a kórházba ment a beteg öccsével. Szolid férfi volt, határozott léptekkel suhant be előttük a kapun, közben egy futó pillantást vetett a testvérekre. Fél óra múlva ő vizsgálta a beteget, és előtte valahogyan nem volt szégyen sírni, sírni, amit már ki tudja, mikor csinált utoljára. Az orvos hozatott neki egy teát egy nővérrel, amitől egy kellemes meleg áradt szét a bensőjében azon a fázós, téli reggelen. A doktor gyengéden magához húzta mikor sírt, és csendesen, nyugodtan arról beszélt neki, hogy ő egy rendes lány, és még bármire viheti, ha igazán elszánt. Bármire viheti, ő. Képes mindarra, amiről addig csak álmodott, és ahogy ez az ember erről beszélt, egyszerre ezek valósággá váltak.

Innentől kezdve megváltoztak a napjai. A szakmunkásképzőt otthagyta, és beiratkozott egy gimnáziumba, ahol kitűnő eredménnyel tanult. Az új iskolába menet borzasztóan félt, hogy mi lesz, ha elfogy a pénze, vagy ha az apja megtudja, hogy mégsem varrónőnek ment… és akkor megtörtént. Az utolsó pénzéből vett egy csinos felsőt, amiben már jól látszottak a mellei. Aztán elhívták először egy randevúra, ahol életében először ivott kávét, majd… ki tudja, mikor feküdt le az első fiúval a pénzéért. Mert közben rájött, hogy ennél jobb nincs is: egyre több pénzből egyre csinosabb lett, egyre jobb, módosabb társaságokba járt, és persze már nem aggódott amiatt sem, hogy az öccsei mit fognak enni. Olykor azonban több fiút is kellett tartania egyszerre, hogy pénzénél legyen. De végül színjelesre érettségizett, és felvették az orvosegyetemre.

Itt változott meg igazán a helyzet. Hol a gyakorlatvezetőkkel feküdt le, hol az idősebb tanárokkal, hol pedig különféle pasasokkal, akik hajlandóak voltak rá, hogy odaköltözzön hozzájuk, és az ő pénzükből főzhessen kettejükre.

Az egyik, valami külföldi közgazdász még egy albérletet is fizetett neki, hogy tudjanak hol találkozni, mikor Magyarországon jár. Amikor a nyári gyakorlatát szervezte, eszébe jutott mindaz, hogy mi juttatta őt ide, és amellett a kórház mellett döntött, amelybe annak idején a kisöccsét vitte.

Mindig megszerezte, amit akart, és most azt az orvost akarta, vagy legalábbis azt, amit a szemében ő képviselt. Az élet megtanította rá, hogy a szükség nem ismer más törvényt a győzelmen kívül, és ő az orvost mindenestül be akarta kebelezni.

Mások ezt nem értik.

Most vajon mire gondol, amikor olyan révedezően áll, és tudja, hogy mi jön? Pont olyan réveteg, mint amikor azon az estén elkísértem munka után, és harmincöt év házasság után először csókoltam más nőt. Vajon mire gondolt, amikor bezártuk a lakásajtót? Mire gondolt, amikor…

Szerotonint tettem a koffeinoldatába, ennyi a trükkje. Érdemes volt figyelni az órákon, könyvtárazni egész évben, tanulni mint a güzü.

A falon lóg a naptár, az első öt nap átikszelve pirossal. Lassan ketyeg az óra, mindjárt magához tér. Már fő a bal kézfej, lassan megehetjük.

Miért hagytam? Minden ébredésnél kevesebb vagyok, és azt várom, hogy végül fogyjak el. Mindenestül azzá akarok lenni, akivé csak ez a doktor tehet…

A második hét vége, ilyenkor nem az igazi a rendőrség sem. Amúgy sincs egyelőre semmi baj, senki sem tudja, hogy itt vagyunk. A jobb vádlija igazán nagy darab, tepsiben tálalom szalonnával, hagymával tűzdelve, drága fehérborral átpuhítva. Remélem ízleni fog mindkettőnknek. Egyre nehezebb a szeretkezés.

- Nézze, nyomozó úr, két hét telt el, a férjem sehol. Csináljanak már valamit!
- Maga nagyon erőszakos, és nem hiszem, hogy igaza van. Azért leadhatunk egy körözést az elveszett férjére.
- Nagyon köszönöm.
- Maga nem úgy fest pedig, mint aki nagyon szeretné. Miért érdekli ennyire?
- Mindig jó férjem volt. Egyébként a hagyatéka érdekel.

Mennyivel igazabb, tisztább ez így, mint azzal a sok fiúval, ügyetlen kamasszal, férfiakkal, férjekkel… utoljára szeretkezem az életben, és több kötésem is átvérzett. Egy néma fátyolos hörgés hagyta el torkomat, mikor utoljára éreztem szétáradni a csiklómból a kéjt, ami végigsöpört a maradék testemen. Olyan jó volt látni, ahogyan etet. Ahogyan a végtagjaim húsával etet az ember, aki virággal lépett be ezen az ajtón. Gondomat viseli és jó hozzám. Csak adjon még a drogból...

Az utolsó szeretkezésnél jutott eszembe, hogy milyen jól is tettem, amit tettem. Véres vagyok, mégsem mosdom meg. Csak két iksz hiányzik.

Valahol egy felhőt láttam a kristálytiszta kék égen szállni, lepelszerű fehérségben az elérhetetlen távolban, valahol…. fentről…

Az utolsó pillantása már nem ennek a világnak szólt. Végül megettem a fejét is, az arcát soha többé nem látja senki. Nem fog kísérteni – rémálmaimban.