holdtestver beküldött történetei

Sas szárnyaim légörvényeket kavarnak. Büszkén felvetem fejem. Az árnyékom végigfut az emberek arcán. Kicsit megrémülnek, mikor közelebb repülök hozzájuk. Aztán mégis ujjonganak és tapsolnak. A gyerekeiket felemelik, hogy jobban lássanak.
De ez nem az igazság. Ők lent vannak, én fent. Félelmetes. Én félek.

Ma a Szütymütyökről fogok eszmét futtatni. A szütymütyök a pszichológia tanárom elméjében létező, az izébizék családjába tartozó micsodák. A mi érzékelésünkön kívül eső kis lények ezek, de én tudom, hogy néznek ki. Azért, mert a pszicho tanárnő olyan élethűen vetíti ki képzeletében élő lényeit, hogy azt rajta kívül csak én nem látom. Illetve látom. De más is. Mit akarok? Ja, szóval látom őket...

Hatalmas, erős, büszke kőszikla vagyok. De leválok a hegyoldaltól. Az ár hömpölyögve gurít, visz hosszú utamra. Kiemelsz a zúgó árból. Hálásan dobban kő szívem, nem kell tovább morzsolódnom. De nem bírsz el, túl nehéz vagyok. Visszadobsz a folyóba...