Encsi5 beküldött történetei

Hazaértem. Első dolgom az volt, mint mindig az elmúlt egy hétben, hogy megnézzem, hogy van a cica. Rosszul volt. Csak feküdt, mint aki nem érzékeli a külvilágot. Feküdt, mint aki egy belső harctól mozdulni sem bír. Benyúltam hozzá a kosarába, megsimogattam. Nem dorombolt, mint ahogy szokott. Szokott? Ezt is az elmúlt két napban tanulta meg.

Ott állok, és kattogtatok, közben szétárad bennem a pozitív energia. Úgy érzem, bármire képes lennék. Egy kivételesen gyönyörű pej csődör rohan felém. Ilyen szép jószágot még életemben nem láttam. Patái belevágódnak a földbe, porfelhő követi útján. Ránézek, és látom, ahogy dolgoznak izmai. Ez az állat nem más, mint az elemi erő, amit sugároz magából...

„Zárkózott vagyok. Sajnálom. Tényleg. Nem tudok mit tenni ellene, nem változhatok meg akárki vagy mindenki kedvéért.”
Ez a mondat egyszerű megoldás egy bonyolult problémára. Vagyis ez az egyszerű mondat nem megoldás a viszonylag bonyolult problémára.
Játék a szavakkal. Erről is ugyanúgy le kéne szoknom, mint a félmegoldás-szerű egyszerű mondatokról. Nem írom a gondolat végére ezt: „Na, mindegy.” Ez is rossz szokás.
Visszatérve az előbbi problémához (tudom, a szóismétlésről...