anno beküldött történetei

Hah bezártak ide, ők kik vakok és nem látják az igazságot. Bezártak ide, ahol bolondok motyognak magukban és minden éjjel a sikolyaikra, ébredek. De én nem vagyok ilyen, mégis gyógyszerekkel tömnek. Bár ezek sem segítenek így is, látom őket.
Ó nem, nehogy azt hidd, hogy szellemek, ó nem ezek nem visszatérő lelkek, nem ezek rosszabbak náluk...

Mindennap ugyanarra mentem haza. Egy hajnalig nyitva tartó kiskocsmában dolgoztam. Nagy szerencsém volt hozzánk főleg művészlelkek jártak, mivel a közelben volt a művészeti főiskola.
Az a nap is olyan volt, mint a többi. Tudom, tudom ez elcsépelt szöveg, de tényleg az volt.
Mire végeztem szokás szerint elment már az utolsó villamos is, így kénytelen voltam lesétálni a szomszédos kerületbe. Nem volt hosszú a lakásom és a vendéglő között az út és imádtam éjszaka a kihalt városban...

De ennek már vége volt. Észre sem vetted, hogy kezedet ökölbe szorítottad, a körmeiddel felsértve ezzel a tenyered és a véred a csupasz, fagyott földre hullott.
Azt gondoltad, hogy észre kellett volna vegyed. De te behunyt szemekkel jártál és észre sem vetted azt, ami a felszín alatt volt...