ábránd beküldött történetei

Egyébként eszembe sem jutna, ha nem kapok egy nevetős fejbecsapást, „Boldog Mikulást!” felkiáltással, ahogy ezt manapság szokás, hogy a mai napban bármi különleges is van. Még csak a hó sem esett le, és az, hogy egész iskolába menet csak egyetlen, lesoványodott Télapót láttam lődörögni az út túloldalán, már meg sem érint. Lassan minden elveszíti a varázsát...

Az asztal közepén égő gyertya fénye, átvilágítva a kristálypohárba öntött vörösboron, sejtelmes fénybe vonja arcod, és mosolyod. Mosolyogsz. Én is mosolygok – vissza rád, és apró baklövésemen, hogy magamra vállaltam a vacsora elkészítését. Lehet, hogy még odaégve, és teljesen elrontva is jobb lett volna, mint ez a kínai étel. De már nem tudjuk meg...

Mosolyogtam. Végtére is, volt miért mosolyognom. Vagy legalábbis úgy tartottam akkor, hogy majd lesz miért mosolyognom – és ha már optimistán állok hozzá az elkövetkezendő dolgokhoz, talán nagyobb az esélyem, hogy azok tényleg jól végződjenek. Avagy korai örömömre a megátalkodott égiek bosszút esküdjenek? ...