Írásaim

Továbbaludt vasárnap
Elnyújtott mozdulatok
Hajadonfőtt rántotta
És álmodozva sót szórtál a teámba...

Egyszer csak arra ébredtem, hogy valami elrepül fölöttünk. Kinéztem az ablakon, és három helikoptert láttam elrepülni felettünk. Az oldalukra vörös csillag volt festve. A busz másik oldalán lévő ablakból láttam, hogy megfordulnak. Akkor nagyon rossz érzésem támadt. Felébresztettem Pétert. Robbanásokat halottam. Felrobbant pár kocsi előttünk. A buszsofőr félrerántott a korányt. Az egész busz ledőlt a mellettünk lévő lejtőre. A mellettem lévő ablak kitört, és egy nagyobb sziklánk egy mély...

De mégis, most hogy ott van a halál torkában, van valami, ami meggátolja abban, hogy meghúzza a ravaszt. Ezért szenved már egy órája a padlón. Aztán behunyta a szemét, már csípte a könny és az izzadság sós elegye. Szíve gyorsabban vert, egyre görcsösebben markolta a fegyvert, és gyorsabban szívta be a levegőt...

Azt mondják, mi nem szeretünk. Képesek azt állítani, hogy szív nélküli lények vagyunk, és önzőn elveszük azt, amit akarunk. Így tartotta a régi kor, s nem tudom, hogy a mostani mit gondol. Őrültnek tart, átnéz rajtam, mert olyanban hiszek, amiben ők képtelenek.
Hiszek a szerelembe, a boldogságba, abba hogy mindenki megérdemli az élet ezernyi szépségét. Látniuk kéne az embereknek mindazt, amit nekem...

Ki is vagyok, miért születtem?
Miért gyötrődtem, miért élhettem?
Emberként éltem, ha tehettem...