Miért irom le amire gondolok

Egyébként meg csak jönnek úgy mint ahogy az emberből a szavak és csak írom mi épp eszembe jut, sajnos gépelve nem írok jól messze van az í és előbb leér néha egy egy ujjam... de mikor serceg a papír a szívem rímekbe sír és sose lesz ki legépeli tán, mert a ceruza elkopik a pappír oldalán, és mikor évek múlva nézem a kis cetlit, csak annyit látsz te is, hogy valaki egyszer valamit ráírt.
            
Egyszer valaki fontosat akart közölni vagy jegyzetelt, csak épp vagy kisírta lelkét már, sosem tudhatjuk meg, de olyan jó hallani, ahogy a grafit tapad a pappírra, ahogy a kedves szavak alakot kapnak, ahogy húzom az ívet és kanyarítom az a-t, ahogy leírom mindazt mit takargatok és titkolok mások elöl, mert féltem e kincsem félek, hogy csak nekem érték, más meg kinevetné.

Elkopok, mint a hegyes ceruza, és már nem írok olyan sorokat már nem érzem, hogy éreznem kelljen, hogy érezzek iránta bármiféle rímet, már csak írom a szavakat egymásután tagolva. S ha rájövök mit írtam, eltüntetem őket szépen sorba.