Körforgás

Lángoló tavasz van. Kizöldül a táj és minden szív mely fagyba volt kiolvad. Más lett a táj, átjárja a nap és felmelegedik a föld, érzem énis repülök, lelkem száll ahogy tavasz hajnalán érzem a szelet és hív kérlell, Gyere! Halgatok rá és ohh mennyi boldogság mennyi csoda mi itt vár rám , ez a kánaán. Még ki se élvezem már itt a nyár forró meleg és mind rám vár , merre leszek épp erdőn mezőn tavon, mindegy még . még készülödünk még nem mozdulunk csak, hallgatjuk a természetet lágy neszét.

Lábaink szaporán egyre nagyobbat lépve az életbe élvezzük mit elénk tett és szakajsztunk le egy nagy fáról ujra és ujra sziveket melyek a sajátjainhoz legjobban illenek. Hosszú a nyár és meleg, két szív vagy több is egymásba szeret. Nézni hogy tűnik el a nap egy nyári éjszakán, a fűbe fekve csilalgok után keresve a csilalgképeket lesve csak mi ketten. Figyeljük ahogy változik a táj ahogy beérik a termés és érzem. Hideg van, nem, nem fázom, csak érzem ahogy a madarak, más tájak várnak.

Tovább kell lépni és tovább megyek szivem felét itt hagyom neked , hogy mikorra beköszönt a tél legyen mi meleget ad mi még ég. Nézd a tájat kiahalt és csendes nem csicsereg madár , mindent a fájdalom jár át. Kietlen a tél mint néma gyilkos ,ám nézd ott igen ott azon a fán, jól látom ? Az egy remény sugár egy ujabb tavasz kezdete, kirügyezett ebbe a zord gyilkos télbe, ebből tudom nincs itt a vég, még megint újra minden szép lesz és csak arra kell figyelni, hogy ne fusson át rajtunk a tavasz és a nyár , hogy egy életen át élvezzük a nap sugarát.