Hiába más az utad, hiába

Hiába más az utad, hiába mind ó hang, csak a tied hallom, az éjjel velem beszélsz.
Talán nem is létezem nélküled, ha egy álmos reggelen, ott leszel mellettem, mikor véget ér mindkettőnk útja már.
Talán végleg itt a helyed.
Talán egy rövid percre tán, belül a világ megáll, ha a hangod hallom, most csak nekem beszélsz. Úgy elmerülnék szemeidben, nem keresek tovább, valami magától magára talál, nincs múltból élő szellem, csak egy tiszta érzés bennem.
Becsukom szemem, és már lassan elhiszem, hogy így lesz valamikor, becsukom szemem így majdnem valóság, így lesz valamikor. Érzem, valaki átkarol, gyengéden felém hajol, becsukom szemem és már lassan elhiszem, hogy így lesz valamikor.
Lassan elhiszem…