Udinász folytatta a halpucolást. Visszagondolt saját szavaira. Elesettek.
"Vajon ki követi lépteinket? Ki követ minket, az elfeledetteket, értékteleneket, mellőzötteket? Amikor az út bukáshoz vezet, senki sem lép rá szívesen. Az elesettek. Miért zokog értük a szívem? Nem is értük, hanem értünk, hiszen bizonyos, hogy én is közéjük tartozom. Rabszolgák, jobbágyok, névtelen földművesek és munkások, elmosódó arcok a tömegben - csak egy maszatfolt az emlékezeten, csosszanások a történelem lapjainak margóján.
Meg lehet állni, meg lehet fordulni, és lehet a homályt fürkészni? Lehet látni az elesetteket? Lehet valaha látni is az elesetteket? S ha igen, milyen érzelem születik abban a pillanatban?"
Arván könnyek csordultak végig, lecsepegtek koszos kezére. Tudta a választ a kérdésre, éles késként hasított belé a válasz... a felismerés.
Steven Erikson - Éjsötét áradat
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
brtAnna:
Sajnos nem találtam hozzád más...
2025-07-08 00:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló idézetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-07-17 00:00:00
|
Egyéb
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?