Butaságom története

Egyszer volt hol nem volt, az ország két távoli pontján, élt két magányos ember, kiket egyszer összehozott… valami.
Kapaszkodót találtak egymásban, mindkettő azt hitte talán barátra is lelt. Sűrű "beszélgetésbe "kezdtek, végre volt a napban valami izgi, várták a választ, várták a másiktól a levelet. A férfi nagyon tudta mi kell egy elhanyagolt, árva nőnek, jöttek a szép versek, bókok, még senkivel, örökké, csak veled... Balga nő hitt neki, mert hinni akart, pedig az esze figyelmeztette, s nem csak az esze. Jöttek sorban az intő jelek, amit ha hideg fejjel képes észlelni, felfogni, azonnal menekülőre fogja, vissza se néz, s megmentette volna magát rengeteg fájdalomtól. De persze nem tette, ott volt minden este a gép előtt, újra és újra.
Milyen buta az ember, hányszor, de hányszor takarja szemét valami fátyol, ami ha lehull, el sem hiszi, hogy így volt, ő volt.
Sok idő, túl sok idő kellett mire rájött, hogy a lovag soha nem volt lovag, vagy ha igen, akkor nem az övé. Soha nem is akart az lenni, csak irtó jólesett neki, hogy valaki vár rá, hálásan fogadja minden kedves szavát. Álmodtak, de az álom véget ért, a férfinak már rég, a nőnek nemrég.

Tanulság, soha ne nyomd el magadban a belső hangot, akkor sem, ha a másiké hangosabb!