Végső állomás

Kisiklott a lelkem, mint egy rossz
vonat.
Szívemben zakatol a gondolat,hömpölygő
felhők szállnak, a szemem lassan kiszárad.
Édes az álom, de jövője nincs, pedig te
voltál nekem a legnagyobb kincs.

Rozsdás körülöttünk minden oly’ régen
siratjuk az emlékeket, az elmúlt, talán nem
számító éveket.
Érzékeny lelkeink elszállnak és a sors
átveszi ismét.
Lehet kegyetlenül szétszedi és végighallgatjuk
a gyászmisét.

A jövővel szembenézni nem tudok, elfordítom
a fejem és a magányra gondolok.
Kezünk összefonódott és együtt mondtuk
az imát, de most nem értjük a mát.
Szaladok már messze vagyok tőled,
de még mindig gondolok Rád.