Vágány

Ez a vonat is befutott.
Arra a vágányra ami soha
nem fog kitörlődni az emlékezetemből.
Ez az a hely,ahol utoljára látlak,
ahol egymástól hűvös csókunk elválaszt.
És én hagyom,hogy elmenj,
Hagyom hogy itthaggy,talán örökre.
A remény halvány szikrája egyre
gyengébben pislákol bennem.
És most,ahogy fellépsz a vonatra,
egy bánatos könnycsepp csordul le arcomon.
Keményen küzdök,de hiába.
Az érzelmeim erősebbek.
Feltörnek az emlékeim,és az a titkos szál,
ami összetartott minket,most elszakadt.
Zokogok,üvölteni lenne kedvem.
MIÉRT?! MIÉRT PONT TE?!
Azzal hogy elmész,az ígyis sebes
szívemet töröd össze.
Összerogyok,és érzem az esőtől átázott
járda jóleső érintését.
Gondolkoznék,de nem tudok tisztán.
Már csak azt érzem,
amint a hideg szél
az arcomba csap,és én rohanok...
Nem tudom merre,miért,nem érdekel semmi.
Hangos kiabálás mindenfelől,de én ezeket
csak halk suttogásnak hallom.
Sötétség.Az első dolog ami megnyugvással tölt el.
Hirtelen éles fény világít az arcomba.
És tudom,ez az amit mindig is akartam,
amivel már annyiszor próbálkoztam,
de sosem sikerült.
Testileg,lelkileg.
Meghaltam.