Úgyis mindegy

Ennyi volt, ennyi lett mi maradt.
Nem kértünk semmit, jött a szó, mi akadt.
Csúnyát mondtunk, rosszat és bántót,
szerettünk azt mondtuk, hazudtunk fájót.

Nehéz volt, de elengedtük egymás kezét,
Elengedtük a szót, a szeretetet, a reményt.
Bolyongunk, már magunk sem tudjuk hova tovább,
az idő a felejtésre ilyenkor mindig lomhább.

Hogy neked fáj? Azt nem tudom, nem is fogom.
Emléked szívemben soha többé nem hagyom.
Élek úgy, mint azelőtt, mindent elfeledve,
A bánatot, ha maradt, mélyen szívembe rejtve.

Ígér a jövő valamit, talán végre jót,
vidámságot, örömöt, valami maradandót.
Onnan visszanézve sem szeretnélek látni már,
szíved ha még akkor is keresne, rám már hiába vár.