A tehetetlenség könnyei
szemeimet marják,
eluralkodott rajtam
a tanácstalanság.
Mit csináljak, hogy ne rontsam el?
Hogy beszélgetés kezdeményezésem
ne nyomulásként vagy
támadásként könyvelje el?
Tudom én nagyon jól,
hogy Ő most mit él át,
rohadt pocsék dolog a szakítás
és még nehezebb a beletörődés,
az elfogadás: vége,
már nem tudsz mit tenni ellene.
De édes istenem, könyörgöm,
mi módon értessem meg vele?
nem akarom letámadni,
nem akarok rosszat neki.
Csak szeretném megismerni
beszélgetni vele,
és hagyni a dolgokat
lassan kialakulni.
Aztán majd kiderül, hogy
lesz e belőle valami vagy sem.
De ehhez idő kell,
nem történik meg csakúgy,
mivel idegenek vagyunk
még egymás számára.
Hogy adjam ezt a tudtára?
Annyira félek.
Én is meg vagyok törve.
a szívem meg van repedve,
a sok csalódás tette tönkre.
Volt már részem benne.
Köszönöm szépen, elégszer bőven.
Nincs szükségem újboli
darabokra hullásra.
Nem bírnám elviselni,
magamat megint összeszedni,
már nem lennék képes
Nem tudom mit tegyek.
Rettegés fojtogatja lelkemet.
Nagyon szeretném őt megismerni,
mert egy belső hang azt súgja,
szinte már ordítja:
Ne hagyd elszaladni
Ő valahogy más, mint a többi férfi
mellette talán ha úgy alakul
lesz esélyed végre
igazán boldognak lenni.
De hogyan szakítsam át a falat,
ami elválaszt tőle?
Hogy ne ijedjen meg tőlem,
és lássa, hogy nem akarom bántani?
Hogy tudnám ezt elmondani neki?
Tetszett!