Tavaszi szellő

Táncra hívja léptünk hűs tavaszi szellő,
Cikázva, suhanván, mint tengeri sellő,
Játékosan, s csintalan’ szólít száguldásra,
Hűvös ujjai szelíden simítják orcánkat.
Érzed e szelet? Hallod suttogását,
Csendes énekét, sürgető hívását?
Halld üzenetét, melyben a szabadság
Himnusza zendül; figyelj és hallgasd hát!
Nyergeld lovad, jó katona, kedvesem, 
Indulj útnak e hajnalon sebesen,
Száguldjon a mén, széllel versengve,
Vágtasson, míg el nem jő az este!
Csatába rohansz, szép daliám,
Ellenség hada, haramiák
Várnak reád, s fenyegetnek,
Vérben hagynak elesettet.
Harcolj szabadságodért; harcolj értem,
Küzdj kettőnk jövőjéért, álmodj vélem,
Emlékezz tavaszi szellő üzenetére,
Emlékezz, s én is emlékszem véled!
Gondolatban rád talál a szívem,
Oly régóta nem érkezett híred,
Dicsőn mentél el, ám visszatérsz-e,
Ó, kedves daliám, hazaérsz-e?
Visszatérsz-e hozzám fényes hajnalon,
Eljössz-e egy csodás tavaszi napon?
Látlak-e még valaha, édes rózsám, téged,
Hallhatom-e szavaid, kedves becézésed?
Hozz hírt kedvesemről, tavaszi szellő,
Hozz vidám napsütést, fúdd el a felhőt,
Ragyogjon tündöklő kéken az ég,
Én bús szívemről tűnjön a sötét!
Ezernyi csillag szikrázzon az éjben,
Fekete sötétség, olyan, mint az ében;
Bár rálelne lelkem a fényre,
Bár rátalálnék a reményre!
Szívem akkor lelhet csak békét,
Ha visszatér hozzám a legény,
Ki a haza szolgálatában
Indult fegyverrel a halálba.
De én nem hiszem, hogy utolérte veszte,
Vitéz bátorsága párját sose lelte;
Nem hiszem, hogy kard vagy nyíl életét vette,
Vagy ellenfél vad harcban vérét követelte.
Emlékszel-e, rózsám, szél suttogására,
Búcsúzó szavunkra, szerelmünk tavaszára?
Ugye, nem feleded a leányt,
Ki hűen várakozik reád?
Új nap virradt fel, azután még egy,
Keservesen telt az idő nélküled,
Ám következő estén reményem
Fellángolt, és erős, új fényt nyert.
Alkonyi fényben érkezett meg az ifjú végre,
Elhozta a lemenő nap utolsó derengése,
Felém lovagolt, fáradtan, ám büszkén,
Hej, hogy örvendtem én a hazatértén!
Leugrott a nyeregből, karjaiba kapott, 
Lélegzetem ekkor egy ütemet kihagyott,
Szorítottam, mintha életem múlna rajta,
El nem engedtem volna, de ő nem is hagyta.
Szabadságot nyertünk, a harc ideje leáldozott,
Az élet nekünk ismét áldott békét hozott;
Kicsiny falunkban éltük életünket ezután,
Nyugalomban, szeretetben, szabadon a pusztán.