Séta

Sétálunk a Duna parton
Egy gyönyörű tavaszi napon,
Veled, egy verőfényes úton.
Évődünk, játszunk, a szél szemünkbe fúj.

Szaladunk és futunk, néha visszafordulunk,
Arcod vidám, kacagsz, örülsz nagyon!
Ifjúság, bolondság, most a kor sem számít,
A távolban egy villamos körvonala látszik.

Kócos hajad táncol, lobog,
Szemed pajkosan hunyorog,
Kacéran rám kacsint: jer közelebb,
S én gyengéden magamhoz ölellek.

Csodálkozó járókelők, sietnek,
Egyesek nehéz terhet cipelnek.
Hánynak adatott meg a szerencse,
Hogy ily tündéri lányt szeressen?

Fogom a kezed és elengedem,
Te nyújtod felém újra kedvesen:
Ez a tavasz csak a miénk,
Külön, külön semmit sem ér!

Közbe, közbe meg, meg állunk,
Hogy egymással csókot váltsunk!
Rózsás ajkad mosolyából
Hő szerelem lehelete árad.

Mámorító gyönyörűség,
A múlt és jövő mával keveredik.
Ha az egész élet ilyen lenne,
A mennyországgal vetélkedne!