Könnyektől fátyolos a szemem,
üvöltenék, de nem tehetem.
Így kiadom magamból
sírva csendesen,
azt a fájdalmat,
ami leláncolja lelkem.
Párnámba temetem arcom,
álomba sírom magam.
Reggeltől már minden
rutinszerűen megy.
Mosolygós álarcom
magam elé tartom,
minden nap ezt
a szerepet játszom,
hogy ne lássa senki,
ahogy a magány kínoz.
Boldogságról álmodom,
de a valóságban
nap mint nap
csak kínlódom.
Vajon meddig tart ez még?
Ez az egyedüllét?
Mikor tudok már végre
őszintén mosolyogni,
az örömtől ragyogni?
Mindig ugyanezek a kérdések,
de választ nem ad senki sem.
Kezdek már belefáradni,
talán jobb lenne feladni.
Nem kéne kergetnem
a boldogságot,
csak hagyni, hogy
egyszer csak rám találjon.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-10-27
|
Horror
A fiú egy durva rántással felhúzta az anyagot, és a nő mellei szabadon lendültek elő. Erik...
2025-10-19
|
Novella
Jánosnak az orgazdának egy rendkívül esemény megváltoztatja addigi bűnös életét.
2025-10-15
|
Merengő
Gyülekeztek a fellegek mint a B közép a focimeccs előtt. Egy villám belecsapott egy kiskutyába....
2025-09-29
|
Novella
Isabelle az egykori sztriptíztáncosnő zsaroló levelet kap.A zsaroló azt követeli egy éjszakát...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Nézem az arcod,
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Mi a fájdalom s a bánat mikor szeretsz?
Hozzászólások
Tetszett a versed.