Könnyektől fátyolos a szemem,
üvöltenék, de nem tehetem.
Így kiadom magamból
sírva csendesen,
azt a fájdalmat,
ami leláncolja lelkem.
Párnámba temetem arcom,
álomba sírom magam.
Reggeltől már minden
rutinszerűen megy.
Mosolygós álarcom
magam elé tartom,
minden nap ezt
a szerepet játszom,
hogy ne lássa senki,
ahogy a magány kínoz.
Boldogságról álmodom,
de a valóságban
nap mint nap
csak kínlódom.
Vajon meddig tart ez még?
Ez az egyedüllét?
Mikor tudok már végre
őszintén mosolyogni,
az örömtől ragyogni?
Mindig ugyanezek a kérdések,
de választ nem ad senki sem.
Kezdek már belefáradni,
talán jobb lenne feladni.
Nem kéne kergetnem
a boldogságot,
csak hagyni, hogy
egyszer csak rám találjon.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-02-08
|
Novella
Régi betyárok ról mende mondák alapján iródot a nevek meg változtásával.
2026-01-20
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-12-08
|
Merengő
A végtelen univerzumban nehéz megtalálni a körömlakkot, Gininek azonban sikerült. A vörös,...
2025-12-04
|
Fantasy
A Magyar One Piece egy melléktörténet, amely hűen illeszkedik az eredeti One Piece univerzumhoz...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-16 00:00:00
|
Szerelmes
Valamikor réges-rég,
összejöttünk te meg én.
A csillagfényű éjjelen,
meglágyult irántad a szívem...
összejöttünk te meg én.
A csillagfényű éjjelen,
meglágyult irántad a szívem...
Nehéz dolog, hogy ne szeress,
Hozzászólások
Tetszett a versed.