Mindig meghalok kicsit

Halni látlak, mikor ébredsz
éjidőnek bársonyán,
bámulok rád, ámuldozom
gyerekesen, ostobán.
Szerelmet vallok a Holdnak,
amíg alszol csendesen,
de mikor ránk köszönt a Nap,
– könnyű volt, mégsem teszem…
Gyenge vagyok szólni hozzád,
mikor szódra hull szavad,
gyenge vagyok minden este,
hisz tudom, hogy nem szabad.
Túl soká’, hogy szólni félek
s te túl régen hagytál itt,
s bár visszajössz, azért mégis
mindig meghalok kicsit…