Már örömet többé nem...

Én nem gyógyulok ki soha belőled!
Én nem gyógyulok ki soha belőled!
Én nem gyógyulok ki soha belőled,
Mert az élet csak veled kerek.

Nélküled a mélybe temetnének.
Nélküled a mélybe temetnének.
Nélküled a mélybe temetném el
Fehér bársonyát gyönge testemnek.

Mert megrészegít engem minden bor,
Mert új életre kelt minden csók,
Minden bornál jobb ez a szerelem,
A csókodtól megrészegedem.
A csókodtól megrészegedem.
Megrészegedem... Tőled!

Majd meghalok a vágytól, hogy lássam,
Hogy lássam, hogy tested befogadjam.
Márvány-fehér testem magadévá...
Teheted... Ha akarod... Ne várjál!

Ne várass! Mert rózsa-piros arcom
Fehérre vált, s már nem ölel karom.
S már nem ölel a jobb karom át téged,
Csak a bor marad akkor segítséged.

De a halálon túl sem hagylak el téged,
Veled leszek, nem halványul fényed.
De tudnod kell, hogy nem találsz már szépet,
Mert velem ér véget a véged...
Már örömet többé nem találsz...
Az életed monoton halál...