Letti

Légy átkozott, Ámor!

Hazudott a leány, hazudott a fiú,
Megszűnt köztük a háború.
A fiú volt a bolond, leány volt Letti,
Történetüket kezem versbe szedi:

Bolond hívta Lettit magához,
És ő szívesen jött házhoz,
Szívesen jött oda,
Mint leány a fiúhoz.

Hírhozó volt ő is,
Hírt adott egy más leányról,
Bolond fővel a bolond írt neki,
S ez hozta a végzetet ki.

Írt neki, s kért valamit,
Ám ők ettőlfogva nem beszéltek,
Letti meg hazugságot vélt ebben,
S el is tűnt abban a percben.

Mondjátok hát meg, ti, kik olvassátok:
Az, ha egy lánytól valamit kérek,
S azután vele többet nem beszélek,
S így utalok arra vissza: régóta,
Az miért hazugság volna?

Légy átkozott, Ámor uram,
Lantom húrjai néked pengtek,
És elátkoztak többször téged,
S a sírhalmon mindig nőtt virág,
Mindig legyőzte az élet a halált.

Most is le fogja, tudom már jól,
De most nehezebb lesz, mint máskor:
Egy arculcsapást még kibírok,
De ez már ostor, nekem sok.