Kegyetlen élet

Kegyetlen az élet,
Mert elvett tőlünk téged.
Aki csak ismert, szeretett,
Mert bíztál magadban, s hitted az életet.
Nem voltak nagyra törő vágyaid,
De voltak, számodra boldogságot hozó álmaid,
Melyek melegséggel töltötték el szívedet,
Ha gondolataid feléjük eveztek.
Hogy elreppent múlt, jelen, s jövő.
Lelked immár szárnyal az örökkévalóságban,
De minket itt hagytál, e kegyetlen világban.
Visszagondolva az elmúlt évekre,
Millió gondolatok telepedett elmémre.
Emlékezve a vidám, és boldog percekre,
Avagy a szomorkásabb időkre,
Összeszorul a szívem, s a keserűség súlyt lelkemre
Akkor fogom fel igazán, hogy te nem vagy, elmentél örökre.
S hát eljött az a pillanat, melytől mindenki rettegett,
Mert mindenki attól fél, hogy elveszít valakit, akit szeret.
De, e kegyetlen, igazságtalan világon át,
Tovább élsz a szívemben egy életen át…