Fakó fohász

te páncélozott biztonságod mélyéről mosolyogsz
másra,kit jobban kegyelt a világtalan Fortuna
míg nekem legyek döglődnek ablakom belsején
a kezdődő tél halványlila hidegétől,...és nem,
nem szólnak sem üstdobok sem furulyák többé
se ütem,se szikrázó dallam nem feszít vitorlát,
de még a gályarabok is hánynak evezés helyett,
és nem vágtatnak frakkos lovasok lendületével
felém a mindennapok nyálasan forró csodái.
csak a fehérre meszelt falakon lógó sivár képek
fekete vonalai másznak csigaként és laposra nyűtt
lelkembe megzavaró ákombákomot húznak... és
hiába már a fohász,csukló hangom el sem ér.
üvöltenék,de az oly banális,hogy hajamnál fogva
rántsd fejem magadhoz!.... hisz te távolba veszőn
ballagsz,rojtos kendőd fakó folt már csak az ég
tengerén,lépteid porát a szél söpri,vadrózsák
lángoló szirmai villannak ki a kerítésrácsok mögül,
és keserű homokszemek csikordulnak fogaim alatt