Emőke napján - 2. vers

Ültünk a Sugó-parton, én hátradőltem, Te átöleltél…
Merengve néztem a nyugvó napot, elveszett idő és tér…
Az számított, hogy ott vagy, csak élveztem, hogy Veled lehetek…
Sóhajtottam boldogan, mert nem féltem, hogy elveszítelek…

Nem volt bennem semmi kétség, éreztem, tudtam jól;
Nem volt semmi, mi Téged tőlem elszakítson…
Csak Te voltál, és én, senki más, nem számított a világ,
Szívünk egyszerre dobbant, alig hittem, hogy ez valóság…

Titkon ültünk ott, csak mi ketten, de hisz szabad,
Nem létezett akkor erő, mely Tőled elválaszthatott volna…
Minden érzékemmel magamba szívtalak, s csak vártam,
Ott és akkor úgy éreztem, teljesülhet minden vágyam…