Egy zenész szonettjei II.

Ha volnál most, kései órán,
s én nem volnék, csak faldarab,
őriznélek. Rengés, se orkán
nem volna nálam szabadabb.
Dühöngök én magányos órán,
s repesek, mikor jár szavad,
de őrzöm mindig csendek ajkán
hajad lebbenését, magad.
Ha itt volnál, lennél a végzet,
vagy csöndes szavú pusztulás,
ha itt volnál, tán lenne élet.
– Hogy most mi van? Csak dobbanás.
Csak dobbanás van, gyönge fényű,
s e dobbanásban tartalak.