Villamosok kattognak, s elnémulnak lassan
De szenvedély nem tűnt el kerekeik alatt.
Nagyszakállal, őszen, remegő kezekkel
Napok s holdak millióit festem,
Pirkadattól pirkadatig vívom a magam harcát,
De közben nem tudom, gondolsz majd rám.
S ha kinyitja hűs ablakod az a szelíd este
Hangjaim apró rózsaszirmait elküldhetem
S nézed ahogy a sárguló őszben elalél,
Könnycseppjeid mellé egy mosolyt kér.
Erkélyed alatt ők zizegnek helyettem
S egy pillanatra ott voltam, s leszek,
Rácsaim mögül majd égre lehelek,
S felhőkből szerelmet rajzolok neked.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Friss hozzászólások
Szakállas:
Jól összefoglaltad egyfajta ki...
2025-04-03 08:07
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-16 00:00:00
|
Szerelmes
Valamikor réges-rég,
összejöttünk te meg én.
A csillagfényű éjjelen,
meglágyult irántad a szívem...
összejöttünk te meg én.
A csillagfényű éjjelen,
meglágyult irántad a szívem...
Nézem az arcod,
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?