csámcsogás egy néhai esemesre

Távolban egy fekete tivornya éjféli fényben feldereng.
Sóhajok hídján ücsörög a néma, gyönyörű szörny
s mereng.
Verseket sóhajt,
mert baszni óhajt
Ő, a gyáva, (írott)szóban bátor szerzetes.
A mű csak képletes,
tudása enyésző láng,
tanítani jött, látod világ?

Üvölt benne a düh, mert nem.

Csak a lyuk szája tátva
A csodaszép, rímtelen sorok
bére
egy orgazmusnyi öröm
Torok, konok, morog…sok –og…(van)
A test elfogy ott.
Hajnali sort messzázs
parasztosan,
rövid szöveges üzenet az éteren át,
egy másik lelkivilág
kapja.
Ajándék egy nedves,
költői dugás után.
Eszembe jutott a lány…

Tűz és víz vagyunk mi.
Vagymi.

Egy idézet, egy üzenet.
Vicc a vécében,
(Legyen rím!)
s nevet.

(El)vesződő zsenikém, ezt neked.

Hogy:
és


a középső ujj, mily kecses…