Búcsú

Hogy nem fáj a semmit
most újra fogni fel
Mert minden is ebből lesz
és végül így vesz el

Hogy nem fáj a gúny
mi fakad rossz ajkakon
Mert írni csak úgy tud,
ha valami fáj nagyon

Hogy hazudni rózsát,
csillagot, vad vihart
Mert Önnön magad vagy
mindez s mi felkavart

Mit egyik szó kimond
azt másik majd elveti
És mindehhez mosoly
mi arcodat szépíti

És harag, düh, átok
ajkamon nem remeg
Ha tehetném biz tenném
s ott lennék tenveled

Hogy mondjam szemedbe
viseld te e kőt
És sírj te is mindig
ha látsz ily szenvedőt

És érezz, de ne csak illatot
és félj, hogy elveszítheted
Hogy fájjon, szorítson,
és tépje szét szívedet.