Bolyongó

Csendben,
A holdfénybenben ül egy lány.
Hosszú haját lengeti a szél..
S egy fuvallattal egy lélek visszatér.
Ezt érzi a tünde, s így kiált:
Szerelmem!
Miért hagytál el ily korán?
Szerettelek, szerettél..
Mégis elmentél..
Elhagytál.
S érzem, itt bolyongsz most,
Mint falevél az ősi erdőben.
De ne emészd magad...
Hisz megbocsátok.
Megbocsátok, ha megbánod bűnödet.
Én tudom..már bánod.
A lány egy utolsó, gyémánt könnycseppet ejt,
S visszamegy az erdőbe, tünde népéhez.
Nem is tudja tán,
A szerelme a túlvilágon vár reá.
Vár..az örökkévalóságig.
S nem felejti el,
Megbocsátotta bűnét, nyugalomra lel.