Az öreg vándor

Egy távoli tájon,
túl ezer mesén,
A fantázia mezején,
Egy vándor mendegél.

A múlt országából érkezett,
A jövő városába tart,
Szíve fájdalommal telve,
Már nem keresi a bajt.

Régen volt, mikor
Hősies tettre vágyott,
S hogy bátorságát meglelje,
Bejárta az egész világot.

Hatalmas háborúkban harcolt,
Védtelen városokat védett,
De hogy miért tette,
Ez az, mit ő sem értett.

Sok hűséges barátra akadt,
Aranyszívű testvérekre,
Kik az életüket,
Feltétel nélkül odaadták érte.

Most múltja elől menekül,
S a kérdésre keres választ,
Hogy mért ő maradt egyedül,
Mikor a halál elrabolt több százat?

Talán a sors nagyobb
Tettekre teremtette?
Vagy csak véletlen,
Egyszerű, vak szerencse?

A magányos, öreg vándor
Hiszen már régóta kutat,
Most megpihen,
Félbehagyja az utat.

Mikor szemét lehunyja,
Abban a pillanatban,
Végre megért mindent,
S szíve megáll, többé nem dobban.

/2004. november 22./