Álom...

Mikor valóságba hulló gondolataid álomként élnek.
Mikor az álom fényes szinét valóságként érzed.
Tehetetlen magányod görcsösen ránt vissza.
Szerelemed sivatagában egy csepp eső sincs ma.
Eleged volt mindörökre a szédülő látványból.
Olthatatlan szived a viz alatt is lángol.
Letaposott lelked él még, de fuldoklik.
A fájdalom pengéje a sziveddel játszik.
Keress meg hát engem, te sosem volt szépség.
Nélküled lelkemben a sötét az úr mindig.