Mancsaimra hajtom fejem,
harmatszagú réten fekszem,
Agyamba fészkeli magát egy kellemes érzés,
vadászat után megérdemelt pihenés.
Arany-pink árnyak táncolnak mellettem,
lemenő nap varázslatos fényében.
Erdő felé veszem utam, táncosok hiába hívnak,
élő testet árnylényükkel úgysem bírnak.
A mezőt épphogy elnyelik a fák, lassan baktatok.
Olyannyi társ közül csak magamra hallgatok.
Átlépek öreg, mozdulatlan farkastesten,
megnézem; talán még ismertem.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-02-10
|
Merengő
Gini, a vörös, rövid hajú matektanárnő becsukta az osztálykönyvet, majd kinyitotta az ablakot....
2026-02-08
|
Novella
Régi betyárok ról mende mondák alapján iródot a nevek meg változtásával.
2026-01-20
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Ezer seb, mi ezerszer kifakadt,
Ezer szó, mi ezerszer elmaradt.
Múló idő és múló fájdalom...
Ezer szó, mi ezerszer elmaradt.
Múló idő és múló fájdalom...
Beküldte: Anonymous ,
2002-02-20 00:00:00
|
Versek
Bízd a végzetre mindened,
mert a léleknek...
mert a léleknek...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?