A részeg világ földi porában

A részeg világ földi porában,
Tüzes pompában reszket egy angyal,
Lehajtott fejjel magába szívja
A ködös élet átható szennyét,
S dúdol dallamos hanggal.
Kesereg tán méltatlan vágyán,
Még a szavak ki nem múlnak
bűntelen száján addig
ringatózva halnak imái
Védtelen, fátylas szárnyán-
Melyek remegve borulnak zúzott
kis testére, és hófehér valójukba
szenvedéllyel csordul bele minden
gyöngyöző csepp vére.
A szívébe szorult fennkölt csodát
félelem mérgezi, és gyilkos közöny
járja át - vészesen kifosztott reménytelen
bánatát.
Hitetlen szeretete azonban magával rántja,
S ösztönösen kényszeríti vissza a világba.
Meleg tekintete a távolba réved,
Áthatóan néz … pogány könnycsepp
Téved huncut kis arcára,
s érdes csókja feloldozása
megöli őt gondolni tovább
a hangos tettek kábult harcára.

Lángoló lelkére dühös gyűlölet támad,
s mélységébe hatolva átkozott kétséget
árasztva árad, nem ölelve, fojtva,
mit a lélek-tünemények a végtelenbe
tártak, miközben a szabadságért cserébe
oltalmat vártak.

Kisemmizett alakja meztelen feszül
a méltóság hajnalának udvarán,
tudva tán, hogy nem csak nézett,
hanem hittel látott,
érezve tán, hogy mire vágyott
az nem tévedés volt, hanem maga az élet,
mit nem élhet az, ki értelmet nem keres,
mert ki nem keres az nem is talál,
pedig lüktet a bizonyosság:
először a halált kell átélned,
hogy aztán életet találj.

2007. március 30.