Szemfényvesztők - 6

12.

Másnapra kiderült az ég, és új napra virradtak városunk lakosai: a szocik akkorát buktak, mint a Rottenbiller. Győztek a Fideszesek. Megtörtént hát a hőn áhított kormányváltás. A szocik a lovak közé dobták a gyeplőt és futva menekültek el, a főkolomposokat már-már magalá temető súlyos gondok elől. A költségvetés romokban hevert. A nevetségbe és botrányba fulladó kontárkodásaikkal teljes közömbösségbe taszították a népfelséget. Az önkormányzatok büdzséjét annyira lefaragták, hogy még a közintézmények fűtésére sem jutott a szűk keretből. Minden elvonható forintot, a közrend fenntartását úgy-ahogy rettegve biztosítani próbáló zsaruk fizetésére kellett, költeni.

Győzött tehát a változásokat, a jólétet, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérő ellenzék. Városunkban is létrejött a Fidesz többségével bíró Testület. Megválasztották a Polgármestert és a reszortosokat. Az első testületi ülés komor hangulatban kezdődött. Bökönyi Kamilló, a levezető elnök nyitotta meg az alakuló ülést. Gondokat citáló , borúlátó felvezető szövege semmi jóval nem kecsegtetett.

– Üdvözlöm az újonnan alakult Testület reszortosait. Örömmámorra nincs sok okunk uraim. Elődeink kiseperték a kasszát. Még a páncélszekrényt is eladták kilóra, hogy a takarítónőt ki tudják fizetni. Merem remélni, hogy a nagy semmiből fel tudjuk építeni légvárunkat, és valahogy megtaláljuk a kiutat ebből a labirintusból, ahova elődeink taszítottak bennünket. Javaslom, hogy a reszortosok egy állapotfelmérő helyzetjelentéssel könnyítsék meg leendő, az ülés végén megválasztandó új Polgármesterünk dolgát. Felkérem Szőrös Borcsa Tisztifőorvost, hogy tárja elénk a város egészségügyi és higiéniai helyzetét.

Az újonnan kinevezett Tisztifőorvos pattanásait nyomkodva, serkenő szakállát simogatva rákezdte.
– Tisztelt testület! Csak annyit szeretnék felvezetésképpen megjegyezni, hogy a város a szó legnemesebb értelmében, szarban van. A szennyvíztisztó üzem felé annyi a tartozásunk, hogy, mivel az üzemeltetési költségre nincs pénzük, leálltak. Egy hete gyűlik a szennyvíz és már egy bűzös fekáliával tunkolt tóvá terebélyesedett az alsóváros határában elhelyezkedő Szárazréten. Hamarosan elönti a várost a szar!

A levezető elnök semmi jóval nem tudta kecsegtetni a lakosság higiéniájának őrét. Elodázó javaslatot tett. A jegyzőhöz fordulva így szólt hozzá.
– Jegyző úr, van valami megoldásunk, vagy alternatívánk erre az ominózus problémára? — A jegyző kezével hessegető mozdulatot téve, lemondóan válaszolt.
– Egyelőre az UNIO pályázat-elbírálására várunk. Benyújtottuk egy szelektív hulladékgyűjtő és feldolgozó vertikum tervezetét. Az előleget, hatmillió Eurót már elutaltak előlegbe.
– Értem. Akkor sínen van a dolog, és hamarosan megoldódik ez a bagatellnek látszó kisstílű ügy. Nem is értem, minek a bolhából elefántot csinálni?

Szőrös Borcsa emelkedett szólásra. Így replikázott:
— Elnök úr, a szar és a fekália egyre gyűlik. A zagy bűze az egekig ér! Várjuk, már várjuk, nagyon, sőt epekedve várjuk az új Biogáz üzem megépültét, de még csak az első kapavágáson vagyunk túl. Két éve raktuk le a létesítmény alapkövét. —A levezető elnök közbevetette.
– Na, látja, nem kell mindjárt betojni! Sínen van a dolog!
– Igaza van elnök úr: sínen van, mint szegény József Attila! Hát az óta sem történt semmi. A pénz szépen elkopott. Pártkasszákba csordogált.

– Mit szól ehhez Jegyző úr? – nézett a levezető elnök a jegyzőre. A jegyző laposakat pislogva gondterhelt arccal szólalt meg.
– Az, az igazság, hogy nyolc hónapja nem tudunk fizetni a Szenyvíztisztitó Műveknek. Ezáltal csődközeli helyzetben vannak, és hétfőtől leállítják a szivattyúkat.
– Mit jelent ez számunkra?– kérdezett a Köjálosra és a Jegyzőre tekintő levezető elnök.
– Ez annyit jelent uram, hogy visszaáramlik a szennycsatornákon a lakásokba a fekália és elönt bennünket a szar.

– Nem lehetne ideiglenes zagytározót kialakítani a Kádárvölgyben és odavezetni a szennyvizet?
– Pár hét alatt megtelik az is uram.
– Van valami alternatíva? Hogy áll a Biohumusz telep és Biogiliszta tenyésztő népélelmezési projekt uraim? Úgy tudom négymillió Eurót nyertünk az Uniós pályázaton e célra.
– Hát az áll… akarom mondani sehogy sem áll – emelkedett szólásra Csipás Margit a népélelmezési csoport vezetője.

– Miért és hol akadt el a beruházás?
– Az óragyár épületét már kisajátítottuk, de a berendezéseket nem tudtuk megvásárolni pénz híján.
– De, hát négymillió Euróval rendelkeztek? Mire költötték ezt a töménytelen összeget?
– Elment a szakértőkre, a kisajátításra meg miegymásra.
– Erre mondják, hogy adtak a szarnak egy pofont!–vetette közbe Pálinkás a rendőrparancsnok.

Csipás Margit, védekező állásba szorulva kaffogott
– Többek között a rendőrség is kapott egy új járőr kocsit. A Polgármesteri Hivatal négy Mercedest és sorolhatnám még mire ment a pénz legjava.
– De, sebaj, mert megpályáztunk egy újabb lehetőséget. Ezt már Biogáz és Biodízel Üzem létesítésére szól. Természetesen összekötnénk a kellemeset a hasznossal és a biogilisztákkal zabáltatnánk fel a fekáliát, amiből ez által nagy mennyiségű gáz szabadulna fel melléktermékként.

– És mi legyen a töménytelen gilisztával?–kérdezte a megrökönyödött polgármester. Csipás Margit rendíthetetlen nyugalommal gombolyította megkezdett beszéde fonalát.
– Semmi gond uraim: a biogiliszta minőségi fehérjét tartalmaz. Népélelmezési célra fogjuk felhasználni a későbbiekben felállítandó ingyen konyhákon. Tehát megvalósul a tökéletes recilkuláció. A lakosság befalja a biogilisztákat, aztán kikakálja. A kakát felfalják a bio giliszták és amint méretesre, növekednek, felzabáltatjuk a néppel. Ez a recirkuláció lényege.

Az újsütetű Tisztiorvos - Köjálos Szőrös Borcsa aggodalmának adott kifejezést mikor közbevetette.
– Gondoljátok, hogy lesz ember, aki a gusztustalan gilisztákat megeszi. Akinek beveszi a gyomra okádás nélkül?
– Borika, ezt bízza a mesterszakácsainkra. Kitűnően ízesített diétás ételeket lehet ezekből a férgekből készíteni egy kis ízesítéssel. Bízzuk rájuk. Ők értik ennek a módját. A tanétteremben Sipőcz kartárs nemzetközi díjas mesterszakácsunk vezetésével már máglyarakásokat, bolognai metéltet, paradicsomos húsgombócokat és gilisztaleveseket készítenek. Aki egyszer ezeket megkóstolja, soha nem kér a rágós, mócsingos disznópörköltből.

– Én maradok a csülökpörköltnél–zárta le a vitát Pálinkás.
– Jól van Pálinkás elvtárs, azaz úr, de azért a népélelmezésre is gondolni kell. Egyre több az utcákon ődöngő, kukázó hajléktalan. Nyitunk nekik ingyenkonyhákat és aki hadra fogható közülük azokat közmunkára, elhelyezzük a biogáz üzemben.– nyugtatta meg a főrendőrt a jegyző, majd újabb aggodalomnak adott kifejezést.

– Mindez nagyon szépen hangzik uraim, de miből és honnan szerezzük be a gilisztaosztályzó, tisztító, feldolgozó gépsorokat? – tette fel a költői kérdést a Jegyző. Erre is megkapta a választ Csipás Margittól, aki a Biogiliszta üzem igazgatói székére aspirált. Szerette volna a népjóléti tárcát gazdaságilag is megalapozni.
– Jegyző úr, amíg megérkezik az újabb Uniós pályázati pénz, addig élnünk kellene egy Bangladesi ajánlattal. A minap emailban megkeresett a Bangladesbe szakadt 56-os ellenforradalmár, pardon, bocsánat: most már forradalmár hazánkfia, Hakapeszik János úr.

– Halljuk, mi az ajánlata!
– Koncessziót kér a város giliszta élelmezésének megszervezésére. Ő adja a gépeket és hozza a frensájt, mi pedig 10 évre elengendjük neki cserébe az iparűzési adót.
– Eszméletlen. Mi hajtja ezt az embert, hogy csak úgy kihúzzon bennünket a bajból?
– A hazaszeretet és a nosztalgia fűti uram.
– Mit tudna előállítani azokból a gilisztákból?

– Elsősorban dús, fehérjetartalmú gilisztalisztet, amiből pizzát, makarónit, spagettit, sőt burgonyaszirom utánzatokat is tudnánk készíteni. Nem lennénk ráutalva az egyre dráguló búzalisztre. Még kenyeret is lehetne sütni belőle, ha jól meggondoljuk…
– Jól van, szünet után szavazunk az ajánlat elfogadásáról.–mondta a levezető elnök és órájára pislantott.
– Hű az árgyélusát, de elszaladt az idő! Van még valami uraim? — A Szőrös Borcsa emelkedett szólásra.
– Polgártársak, megoldást kellene találnunk a leülepedő bűzös fekete iszap és visszamaradó zagy semlegesítésére. Hamarosan nagyobb hegy emelkedik már belőle, mint a Himalája! Félő, hogy elönt bennünket a szar, akarom mondani, a zagy. — Szita, a helyi kirurgus, az Egészségügyi reszort várományosa Roskánéra a város rangidős bábájára tekintve imígyen szólt.

– Roskáné, emlékszik még Viktus nénénkre, a világhíres dömöckölő asszonyra? –Roskáné kivörösödött orcával hörkent fel.
– Emlékszem hát! Nem vagyok én hüje, azért hogy egy kicsit feledékeny vagyok. Pont én ne emlékeznék: Viktus a feketeiszappal gyógyított annakidején az átkosban! Avval dömöckölte, gyúrta az ízületes, reumás betegeket.

Szita tovább fűzte gondolatait. Félhangosan, mintegy maga elé merengve mondogatta, hogy azért mindenki jól hallja.
– Kialakíthatnánk a volt Kenderfonó épületegyüttesében, csarnokaiban egy balneo terápiai intézetet. A hatalmas kenderáztató medencékbe átszivattyúznánk a fekáliától megtisztított fekete iszapot. Ezzel a gyógyiszappal gyorstalpalón kiképzett masszőrökkel gyúratnánk a mozgásszervi megbetegedésben szenvedő betegeket. Jól beszélek uraim? – Fejezte be Szita. Roskáné kért szót.

–Kérem szépen át kell venni a Viktus módszerét! A betegeket először nyakig be kell ásni a szarba. Mikor már alaposan átjárta őket a delej, akkor be kell kenni őket fekete iszappal, és alaposan átgyúrni ványadt testüket.– a jegyző emelkedett szólásra és aggodalmát fejezte ki a visszamaradó zütymővel kapcsolatban.
– Mit kellene tennünk a visszamaradó, hatását vesztett rengeteg csontkeményé száradó fekete iszappal. Tulajdonképpen semmire se jó, mivel a biogázt, gyógy anyagokat kivonták belőle. A zagytározók csurig teltek fekáliával. Oda nem tudjuk elhelyezni.– Kutyaházi Edömér a műszaki osztály vezetője állt most elő egy korszakalkotó ötlettel.

– Mi lenne, ha téglákat vettetnénk a vályogvető cigányok szakértése mellett a gyáraink bezárása után munkanélkülivé vált, céltalanul ődöngő volt melósokkal, és éhenkórász cigányokkal? Ezzel két legyet is üthetnénk egy csapásra. Adnák egy pofont a munkanélküliségnek és kifognánk a cigányok kunyerálásból a szelet. Megszüntetnénk a segélyeket, és felélesztenénk a kommunisták bevált szólamát: „… aki nem dolgozik, az ne is egyék!” Úgy, mint valamikor az ókori Egyiptomban a napon kiszárítva bio házakat építenénk ezekből a bio téglákból?

– Grandiózus ötlet Ede! – lelkendezett a levezető elnök. Ha nem röstellném, akkor kezet csókolnék neked ezért az a korszakalkotó ötletért. Azon gondolkodom, hogy mi lenne, ha látványfürdővel egybekötött gyógyszállódat építtetnénk meg ezekből a téglákból? Özönlene a sok beteg ember az egész Unióból!

– Befektető kellene erre, is mint a többi grandiózus ötletre. Ugyan ki jön ide ebbe a kisvárosba befektetni? –aggodalmaskodott a jegyző, de Szita leintette.– aki keres, az talál. Meglátják uraim egyszercsak, hipp-hopp beesik ide egy gazdag milliomos, aki nem tud mit kezdeni a pénzével.
– Jól van, ez megoldódni látszik, de mi legyen a rengeteg, hektószám keletkező bűzfelhőt árasztó vizelettel? – vetette közbe Szőrös Borcsa, a Köjál vezetője.

– Uraim – szólalt meg félénken Roskáné– én még emlékszem arra, hogy fiatal koromban a vizeletemmel mosakodtam, attól ilyen rózsás még most is az arcom. Sőt, a vizeletterápia sok mindenre jó. A legtöbb akut betegségre gyógyír. Fel kellene építenünk egy vizeletpalackozó és kiszerelő gyógyszergyárat!
– Roskáné azt hiszem elvetette a sulykot.–intette le a levezető elnök–, honnan vegyünk a beruházásra pénzt?
– Aki keres, az talál–, megemeljük az iparűzési adót. Ház, kémény, ablakadót vetünk ki. Megsarcoljuk a lakosságot. Hiszen nekik hozza majd a hasznot az új létesítmény!

–Igaza van – kiáltották innen is, onnan is. – A levezető elnök emelkedett szólásra.
– Hölgyeim és uraim: ezennel szünetet rendelek el. A félórás szünetben rendelkezésükre áll az ingyenes büfé Sipőcz úr és tanítványai szendvicseivel, pizzáival és mindenféle bio gilisztából készített ínyencségekkel. Ez már a huszonegyedik század! Fogyasszák egészséggel a finom falatokat, hogy aztán újult erővel szavazzunk a napirendi pontokról és végül, de nem utolsósorban meg kell választanunk az új Polgármestert és Jegyzőt.