Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Egy egyetemista srác egy pletykának akar utána járni, viszont arra nem számít mi minden fog...
kortárs, epika, kispróza, próza, novella, elbeszélés
Lola fiatal egyetemista irigylésre méltó élettel. Ám találkozik valakivel aki teljesen felborítja/felboríthatja...
kortárs, epika, kispróza, próza, elbeszélés, novella
kortárs, kisepika, epika, próza, elbeszélés, novella
Friss hozzászólások
beny30: Szia!Ez a torteneted is nagyon...
2019-04-21 14:46
jólélek: Csöpp-csöpp. :) Nem rég volt k...
2019-04-20 15:54
peti7711: Segítsetek nekem légyszíves. M...
2019-04-17 08:25
peti7711: Sziasztok. Meg tudná nekem val...
2019-04-16 10:37
peti7711: Sziasztok. Én még új vagyok it...
2019-04-15 14:51
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Romantika a vörös sárkányban

 
ROMANTIKA A VÖRÖS SÁRKÁNYBAN
(V. K.-nak szeretettel)
 
 
Én húszéves lehettem, és az alkonyodó ég alatt amely olyan volt, mint egy jól megtervezett vulkánkitörés, amely mint Cupido szerelmes nyila belém akart volna hasítani hogy egy csapásra rabja
legyek a visszavonhatatlan, s egyszersmind meghatározó, halhatatlan élményszeruségnek A szerelem kicsorduló, és megababonázó tárgykörének, egy tőlem egy évvel fiatalabb lány kért égető segítséget, valaki titokzatos ismeretlentől, hogy az éppen hazafelé tartó – mert kellő rendszerességgel főleg aki kollégiumi szállásának kényelmét élvezte -, azért általában hétvégenként hazalátogatott a szüleihez, hogy valaki segítsen fölpakolni bizony korántsem pehelysúlyú táska terheit hattyú törékeny vállaira. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen kellően határozott, és vitéz tekintetű ifjú hölgy, aki mellesleg a modernség mindent átható, és meghatározó öltözködési stílusával is korszakalkotó divatot teremthetett, mennyire árva őzikésemmel tudja – talán éppen ezért, mert ez volt varázsának egyetlen, és biztos menedéke -, kicsalogatni a férfiaktól az önzetlen segítő szándékot. Az ember, ahol tud – legalább is a normálisabbika -, az a lehetőségekhez mérten segíteni is tud, én is azonnal fogtam magam, és bár félszeg természetemből rögvest kitelt, hogy egy afféle nyámnyila melasz emberrel van dolguk a hölgyeknek, aki, még ha súlyos támadás is fenyegetné az emberiséget, még véletlenül sem szólalna meg talán csak a legvégső pillanatok egyikében.
Így történhetett, hogy fölajánlottam segítségemet egy bájos, ozikeszemű, gesztenyehajú hölgynek, aki kinyilvánította – egy kissé furcsa meglepetésemre, hogy semmilyen, elsősorban állati eredetű ételt, és elsősorban húskészítményeket egészen egyszerűen nem hajlandó elfogyasztani! Ettől eltekintve annyira végtelennek, és ártatlanul elhagyatottnak érezhette magát, a főiskola aulájában ahonnét rendszerint elindult hosszú, és meglehetősen kimerítő felvidéki útjára, Nógrád megyébe, hogy önkéntelenül is rajta maradt a megtisztelő becenév Érsekvadkerti szűz.
Egyébként Pozsga Katicának hívták, és amikor látta rajtam, hogy segíteni akarok rövid, tömör mondatokban – mert általában ez volt a kedvence -, azt válaszolta - Nézd nagyon aranyos vagy, hogy segíteni szeretnél, de azt hiszem egyedül is megbirkózom a feladattal! – felelte.
Az ember, amint végignézett nagyon is karcsú, kardvirágszál termetén, kellően fölbecsülhette a sudárságában rejtőzködő titkos veszélyeket, és esetleges kockázatokat is elvégre, egy alig ötvenkilós
hölgyet az ember nem igen lát minden nap mázsás súlyokat cipelni, minthogy egy gyerek sem állná meg a helyét pár óránál tovább az építőiparban.
Éppen ezért én sem voltam hajlandó a további köntörfalazásra, és a lehető legudvariasabban – hogy mást véletlenül sem sérthessek meg, magamhoz próbáltam ragadni a beszélgetésünk megkezdett, és ez idáig elbogozatlan szálait: - Nézd Katicám, én nem szeretnélek megbántani, avagy kelően kellemetlenkedő helyzetbe sodorni téged, de szeretnék rajtad érőmből telhetően segíteni S ha szeretnéd, fölajánlhatom, hogy elkísérjelek a déli pályaudvarig, hogy vonatra száll biztonságban.
Mire kissé elpirult azzal a mindenkit lefegyverző kislányos huncutságával, és gyengéden mintha csak egy könnyű nyári szellő suhanna át a szomorkás szürke termeken, hogy illatával mindenkiből kihozza a nevetés önfeledt, és független örömét pirospozsgás arcaimra ami vélhetően a megilletődöttségemből következett kaptam tőle két testvéries puszit, ami mint utóbb kiderült nagyon is érzékenyen hatott reménytelenül romantikus személyiségem egész szemléletére.
- Igazán örülök, hogy a barátom lehetsz! Köszi szépen a segítségedet! – felelte, és arcán máris látszott, hogy jócskán kimerült, és legszívesebben most azonnal elhívatta volna szüleivel a családi kocsit, hogy kényelmesen, és kímélve magát az esetleges fáradalmaktól – egyáltalán minden rosszindulattól távol esőn -, hazafuvarozza magát.
Én mintegy megkövült tölgyfaszobor csak álltam, és bevallhatom őszintén, - elvégre erre aztán igazán nem kényszerített senki, hogy lenyűgözött, megbabonázott, és kölcsönös tiszteletet vívott ki bennem Katica, akiről idillikus álmokat szövögetve arra a meggondolatlan, és ifjúság érzelmeire is jellemző kijelentésre vetemedtem lehet, hogy o lesz az Igazi, akivel majd eltervezhetem, ez idáig jócskán megtöretett életemet.
Később – vélhetően azért, mert szívjóságú hölggyel volt dolgom, és bizonyára őt is furdalta, nem is kicsit az iránytűként mindig figyelmeztető lelkiismeret -, meghívott engem és egy kisebb csoport csoporttársaimat akiket én mindig is a barátaimnak tekintettem, bár meglehet, hogy ezt mindig kissé könnyelműen kijelentettem, a Vörös Sárkány nevezetű kínai büfébe a Rákóczi út bal oldalán.
Az ember amikor belépett ebbe a túlságosan is kicsiny, mégis roppantul hangulatos, és családi hangulatokat árasztó étterembe az első benyomása az volt, hogy mint egy gavallér, aki történetesen legfeljebb csak szerelmének romantikus bókjaival támad az imádandó hölgy felé, és egyáltalán még csak a fejében sem fordult az meg, hogy szórja a nagyon is nehezen megkeresett pénzt, különös érzéseket kavarhat fel benne az egyszerű tény.
Egy elragadóan kedves hölgy vendége lehet Öten ha lehettünk ezekben a kabin szerűen berendezett nagyon töpörödött, és kicsiny helységekben, de máris körbevett minket a hangulat, hogy a legjobb barátok módjára – persze, csak jelképes keretek között -, meghívtuk egymást, egy büfés ebédre – mert uzsonnáról, még korai lett volna beszélni.
Amikor a hölgyek kitüntetett gondossággal mert én voltam az egyedüli fiú a hangyaszorgalmú kis csapatban -, megrendelték a maguk által elképzelt ételkínálatból a számukra kedvenc, és ínyenceknek való ételkülönlegességeket, Pozsga Katica rizibizit rendelt, valamilyen ismeretlen eredetű táj szósszal, illetve rántott csirkemellet Amikor kihozták az ételt, és megkezdődött az ú.n. traccspartival egybekötött kellemes étkezés, és az ételek minél áthatóbb, és afrodiziákumként való ízlelgetős élvezte, Katica már nem nagyon volt az a kimondott éhes hölgy, és a maradék rizibizit fölajánlotta – talán csak vélhetően azért, mert én voltam közel s távol az egyetlen ember, aki ugyan egyáltalán nem néztem ki a szájából a falatot, de minden egyes kisebb morzsa elfogyasztása után Katica minden arcizmaiban fölfedezni véltem ez idáig valami mámorító, s különös erotikát ami inkább volt gyönyörűséges, és egyáltalán nem szemtelen, mint megbocsátható játékosság, ahogyan az rizottós jellegű rizibizi kecses magabiztossággal villája tüske hegyéről alkony színű cseresznye ajkai között kötött ki.
- És mondd csak Norbi, sok barátod van, otthon családi körben vagy csak alig-alig? – kezdte el a beszélgetés fonalát tetszőlegesen Katica mintha csak a közöttünk levő misztikus, és sziporkázó csendet akarná nagyobb hirtelenséggel megtörni, és talán, éppen azért mert fölkeltette a bennem levő félszeg erkölcsi tartás huncut kíváncsiságának tárgykörét.
Én most is, mint mindig félszegen szinte csak, hogy ő legyen az egyetlen szerencsés kiválasztott – mert általában egyáltalán nem szeretem, ha a magántermészetű életemet egynél legalább is több jelenleg még alig ismert emberrel osztom meg -, így mintha csak önmagammal ismerkedtem volna, ami egyaránt tűnt egy laikus szemelőnek furcsán, és bizarrul, elkezdtem megtöretett életem eddig vaskos történetét ecsetelni csak úgy magam elé.
- Az én gyerekkorom nem volt éppen tündérmese, sem romantikába illő lovagregény! Ha érted mire gondolok? Az igazság az, hogy azokat a bizonyos pofonokat, megaláztatásokat, és kibicsaklott baklövéseket, amiket még gyerekként elszenvedtem annyira mélyen belém ívódtak, hogy önmagam árnyékává váltam, és úgy bolyongtam az utcákon egyedül mintha csak jól megfontolt döntések alapján, és haditervet készítve túl szeretném élni a holnapot.
Remeteként, és szellemként, akinek annál jobb minél inkább a kutya sem vesz róla tudomást – kezdtem történetemet. Pozsga Katica két karbunkulusok módjára világító, élénk dióbél szemből egy nagydarab, gömb nagyságú krokodil-könnycsepp gördült ki, mintha csak egy kicsinyített játékautó kerek volna, ami kitörött, és most céltalanságában bolyong a padlón Tekintetében a részvét, és a mélységes szánalom tükröződött egy szívjóságú, és kegyelemet osztogató angyal rokonszenvével, és empátiájával.
Törékeny porcelán lelkét – ami nagy általánosságban mindig igyekezett erösnek, bátornak, és sziklaszilárdnak felmutatni a külvilág szemében -, most mélységes megrendültség, és sajnálat tükröződött
Az ember azt gondolta volna, hogy ott nyomban elsírja magát, és könnycseppjeinek súlyos titkokat regélő folyékony vízesései zsebkendőm hattyúfehér halmaira hulljanak, és én össze gyűjtögethetem részvétének őszinte érzelmeit két tölgyfakezeim között, mint egy értékes kincset tartva.
- Én nem is tudtam, hogy - megtörte a mondatot, hatalmas hallható sóhajt vett, majd újra kezdte -, én nem is tudtam, hogy te ennyi mindenen kellett, hogy átvergődjél életed során Azt hiszem, hogy bocsánatkéréssel tartozom, és kérlek, ne haragudj rám, ha valaha vétettem volna őszinte érzéseid ellen, amikor minden versedet felolvastad előttem – rebegte majdnem pityergésének szilárd határán.
Mit is mondhatott volna erre a szívből jövő, meghatott megnyilvánulásra, mint azt, hogy: - Nem akartalak fölzaklatni! Pusztán csak el szerettem volna neked mesélni életem történetét!
Erre a súlyos sóhajokkal terhes válaszomra Katicában –vélhetően a gondos erkölcsi nevelés következtében -, olyan meghatározó folyamatok mentek végbe, ami egyúttal meg előlegezte a legtapintatosabb részvétet, és egyúttal a túlcsorduló szánalmat Ebben a szívjóságú empátiában nem volt semmi, ami bántó, vagy éppen tapintatlan pusztán csak egy jóságos hölgy a szíve tanácsát követte és az alapján próbált dönteni, amit az a kicsiny lélekharang üzent lelkiismerete helyén.
Miután a többi pletykálkodó, és összesugdosó hölgy felénk tekintett és látták azt, amiből megsejthették, hogy én kimondhatatlan szeretetem tárgyával küszködök romantikus és túlságosan is reménytelen szerelmemmel – bizonyára a legtöbben azt kérdezték volna meg önmaguktól.
,, Miért nem kezdeményezett korábban ez a jóravaló, és figyelmes fiatalember?” – Csak hát az élet nem egészen egyszerű, és nem is azoknak való, akik azokat a bizonyos baklövéseket, és kisebb-nagyobb pofonokat úgy szerették volna kivédeni, hogy elkerülik csak a konfliktusokat teremtő helyzeteket! Erre sajnos legfeljebb csak azok képesek, akik valójában tudják azt, hogy milyen módszerekkel kell kezelni azokat a helyzeteket – amiket egyébként -, az ember valóságosan még egyáltalán nem tanult meg hidegvérrel kezelni, hiszen most találkozott vele először az életében.
Így aztán nem maradt más választás, mint önmagamban tartani azt a fajta megmagyarázhatatlan és egyúttal furcsa érzést, ami meghatározza azt, ha valakit ténylegesen szívből szeretünk, csak hát nem merünk kezdeményezni, hiszen ehhez kellő mértékben habókosak vagyunk, így a sült galambra vártam, és csak abban reménykedtem, hogy reménytelen verseim által meghódíthassam azt, akinek lélektükreiben fölfeleztem az önzetlen megbocsátás üzenet-válaszait.
 
Hasonló történetek
2832
Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valaki, valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire istenigazából vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vagy szélviharként tombol benned?
2364
Szerelem volt ez az első látásra. Valami olyan, mely mindent elsöpör. Egy hurrikán, mely kitép minden fát, és ledönt minden falat. Ember ilyen erős szerelmet még soha nem érzett, mint én akkor.
Hozzászólások
kamilla10 ·
Nem múlhat el úgy nap, hogy ne olvasnám vissza valamelyik írásodat. Örülök hogy ilyen termékeny vagy és remélem sokáig ilyen maradsz. A régiek már tudják, de az új olvasóid figyelmét felhívnám arra, hogy a böngésző előzményeinek törlésével annyiszor lehet szavazni ahányszor kedvünk van. Ebből kifolyólag persze sohasem lehet tudni hogy egy történet tényleg jó vagy csak az írója pontozta fel esetleg valóban rossz vagy csak egy dilinyós húzta le.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: