Mindent újrakezdeni...

Tizennyolc évesen nagy fordulópont következik be az ifjúság életében: vége szakad a könnyed, önfeledt gimnáziumi éveknek, érettségi, felvételi, és a fiataloknak el kell dönteniük, hogyan is tovább. A fiúnak nem voltak gondjai a pályaválasztással: száz százalékos biztonsággal tudta, melyik egyetemre szeretne járni, de a második félévben biztos ami biztos, a szorgalmas otthoni tanulás mellett jelentkezett egy felvételi előkészítőre is. Nem gondolta, hogy neki ez jelenti majd az igazi fordulópontot életében.

A mérsékelten érdekes órák közben gyakran vizslatta végig szemeivel csoport-, és egyben vetélytársait: vajon ki milyen eséllyel áll a felvételi megpróbáltatás előtt? Egyik ilyen szemlélődés közben tűnt fel neki egy addig teljesen átlagosnak hitt, fekete hajú lány. Csillogó, intelligens szemei, selymes arca és formás alakja egyre gyakrabban vonzotta el tekintetét a füzet lapjaitól, gondolatait pedig a tárgyalt témától.
- Te Jó Ég, hogy nem vettem észre eddig ezt a földre szállt angyalt a szemeim előtt? - gondolta magában a fiú.

Valami addig ismeretlen forróság kezdte elönteni belülről. Szívverése felgyorsult, szinte érezte, ahogy száguld az ereiben az egyre forróbb vér - egész teste lüktetett. Az óra szüneteiben sem tudta levenni tekintetét a lányról. Milyen intelligens, milyen jókedvű, milyen édesen csacsognak minden féléről a mellette ülő, hozzá nem is hasonlítható barátnőjével. A fiú alapvetően nem volt visszahúzódó típus, de ezen túl úgy érezte, ha Ő a közelben van, egy értelmes szót sem tud kinyögni, így óráról órára csak bámulta az egyre szebbnek tetsző tüneményt. Milyen kecses: minden mozdulata imádni való. Ahogy leveszi tolláról a kupakot, ahogy hátraveti és becsavarja selymes, fekete haját, ahogy összenevetnek a barátnőjével. A tanóra fokozatosan elvesztette eredeti értelmét: a fiú nem volt képes egyetlen értelmes oldalt sem lejegyzetelni a tananyagból, mert tekintete akaratlanul is folyamatosan elkalandozott. Azt hitte, talán majd enyhülni fog az állandó lüktetés, de inkább csak egyre fokozódott.

Iszonyatosan szeretett volna beszélni a lánnyal, de a folyamatosan mellette tartózkodó barátnő szinte megközelíthetetlenné tette őt, így az amúgy sem túl magabiztos fiú sokáig csak az óra szűk keretein belül, kikérdezések alkalmával kerülhetett szűk beszédkapcsolatba vele. Óra eleji szóbeli feleletekkor olyan jól esett neki megmondani a helyes megoldást, mikor az okos lány kivételesen nem tudta a választ, ilyenkor néha összetalálkozott tekintete az elismerően hátraforduló gyönyörűséggel. Végül egy alkalommal, mikor a lány végre egyedül érkezett órára, alkalma nyílt néhány percet beszélni vele az óra szünetében, sőt, a metróig is elkísérhette. A fiú életében nem érezte még olyan ostobának magát, mint akkor, mégis ez volt élete legboldogabb napja. Nem, mert ugyan általános dolgoktól nagyon eltérő témákat felhozni az állandó emésztő tekintet következtében enyhén kipirosodott lánynak, de így is kiderült, hogy nagyon sok dologban hasonlítanak. Következő alkalommal már ismét nem volt egyedül, és a fiú, ha lehet még parázslóbb szemmel figyelte minden egyes rezdülését. Képtelen volt ezentúl megfelelő alkalmat találni, hogy szóba elegyedhessen vele.

Lassan, de biztosan közeledett a felvételi napja. A folyamatos kikérdezéseknek hála a fiúnak nem volt gondja a készüléssel, főleg hogy tudta: ha bejut, ugyanarra az egyetemre járhat majd évekig, mint ahova a lányt is remélhetőleg felveszik. Eljött az utolsó előkészítő ideje is, és a fiú még mindig nem tudott, nem mert közelebb kerülni kiszemeltjéhez. Az óra után elhatározta: ha felveszik, új életet kezd, nem teketóriázik, és az első adandó alkalommal - ami a remélt, de oly távoli gólyatábor volt -, határozott lépéseket fog tenni a lány irányába. Eljött hát a felvételi napja, majd a folyamatos várakozások ideje: elért pontszám-kiértesítés, majd ponthatár-kiértesítés. Szó mi szó, a srác nagy öröme, - ugyanis ilyen kis hülyeségek is úgy fel tudták vidítani, mint mást, ha megnyerné a lottóötöst - hogy még egy közös tulajdonságot talált a lánnyal: pontosan ugyanakkora pontszámot értek el az egyik tárgyból nem tartott sokáig. A jó eredmény ellenére a gyenge matek-teljesítménye miatt ő két ponttal elmaradt a ponthatártól, míg a lány sikeresen bekerült az egyetemre.

A fiú majdnem összeomlott. Órákig járta önkívületben az éjjeli fényben pompázó fővárost, ő azonban nem fogott fel belőle semmit. Végül egy híd közepén találta magát. Hosszan nézte a sima tükrű folyót: a gyönyörű, holdfényes éjszaka, mely mindenki mást jobb kedvre derített volna teljesen hatástalan volt rá - talán csak a legmélyebb énjét befolyásolta, hogy ne kövessen el valami eszméletlenül nagy hülyeséget. Végül reggel az otthoni ágyában ébredt - maga sem tudta, hogyan került haza. Az elkövetkezendő napokban részletesen végiggondolta egész eddigi életét: hol és milyen hibákat követett el benne, majd szemügyre vette önmagát. Utólag bátran bevallotta magának: bátortalan volt élete legfontosabb ügyében. Ennek a miértjét kell megtalálni, ami hamar meg is világosodott előtte: egy ilyen elképesztően szép és intelligens lány mellett nem érezte elég jónak magát, de ezen talán még nem késő változtatni. Sorra vette kisebb-nagyobb hibáit, és elhatározta, hogy végérvényesen felszámolja valamennyit. Nem takargatott maga előtt semmit. Először is nagy erőfeszítések és lemondások árán végérvényesen megszűntette kisebb bőrproblémáját, és beiratkozott egy logopédushoz is, mert mint utólag bevallotta magának, egész életében zavarták apróbb beszédhibái. Újra elkezdett konditerembe járni: na nem hogy kidobóemberhez méltó nagyságú bicepsze legyen, hanem hogy azért látsszon, hogy ilyen szempontból is törődik külsejével, na és elsősorban azért, hogy növelje önbecsülését! Minden éjjel azzal a mámorítóan szép gondolattal aludt el, hogy a lány, fejét az ő izmos mellkasán nyugtatva ott szundikál vele az ágyban.

Lassan egész külső és belső énje kezdett megváltozni. Másképpen látta a világot. Mindent aszerint kezdett megítélni, mennyire segíti elő az ő végső célját, a fantasztikus lány meghódítását. Csak a legritkább esetben káromkodott, megfontoltabbá és tudatosabbá vált, és visszanyerte a kudarc után néhány napra teljesen elvesztett humorérzékét is. A következő egyetemre való felvételi még nagyon messze volt, addig nem bírta volna ki a lány nélkül. Valahogy a közelébe kell kerülnie. Tudta, hogy ugyanabba az épületbe jár tanulni, ahol az előkészítős foglalkozásokat is tartották és tartják, így elhatározta, hogy idén is részt vesz rajtuk, de nem mint diák, hanem mint tanár. Nem akart csak úgy, mint "bukott" felvételiző a lány elé állni, valamivel fel szerette volna hívni magára a figyelmet, az pedig igen feltűnő, ha valaki úgy tanít, hogy közben ő maga is felvételizik. Ennek megvalósításához a folyamatos önfejlesztés mellett elkezdte magát képezni mint "kistanár" is: rengeteg a témával kapcsolatos könyvet olvasott el, hogy ne csak a tankönyvek anyagát tudja visszaadni, hanem tényleg segíteni tudjon a vele együtt felvételizőknek, megértetve velük az egyes folyamatokat. Tudta, tényleg nagyon jónak kell lennie, ha azt szeretné elérni, hogy alkalmazzák, mint felkészítő tanárt, fiatal kora és tapasztalatlansága ellenére.

A fiú végül úgy érezte, kellően felkészült a "nagy visszatérésre". A vizsgáztatók és a többi tanár nem győztek csodálkozni a srác jó kiállásán és felkészültségén. Örömmel ajánlottak fel neki két megüresedett előkészítős csoport tanítását a második félévre.
- Szerencsés módon az egyik óra vége éppen egybeesik az első évfolyam fakultatív továbbképzésének befejezésével - állapította meg a fiú a faliújságon az órarendet tanulmányozva. A kérdés csak, hogy a lány jár-e a fakultációra. Egyik késői délután felszaladt a harmadikra, és megnézte a jelentkezett tanulók névsorát. Szíve akkorát dobbant, mint a kalapács egy izmoskezű kovács kezében acélt kalapálva, mikor meglátta a rég nem látott nevet, mely szinte minden gondolatát betöltötte. Ismét forróság öntötte el testét.
- Úristen, ha a nevét olvasva sem tudom kontrolálni magam, hogy fogok viselkedni, ha újra találkozom vele? Rosszabb vagyok, mint Raszkolnyikov - korholta magát. Tudta, hogy bármit is tervez el a fél éve nem látott lánnyal való újbóli találkozásra, úgyse tudja majd megvalósítani: hisz már most nincs teljesen magánál, hogy csak rá gondol.
- Vajon emlékszik még rám egyáltalán? - ilyen és hasonló kérdésekkel idegesítette magát.

A kiválasztott napon el-elkalandozott figyelme tanítás közben: egyre csak az öt órai találkozásra gondolt. Végül annyira nem ment neki aznap, hogy az anyagrész második felét feladta otthoni tanulásra, és előbb hazaengedte meglepett tanítványait, akik persze nem tudták mire vélni a dolgot. Egy teljes órán át állt a kiválasztott lépcső aljánál, melynek tetején az a bizonyos ajtó trónolt, ami öt órakor ki fog nyílni.
- Meghívom beszélgetni egy ital mellé - ábrándozott a fiú.
- De mi van, ha közben lett barátja? Hisz számomra oly furcsa, hogy eddig senki más nem csapott le erre a földre szállt angyalra. Hát minden fiú vak?
- Semmiképp sem engedem el, amíg nem tisztázom a helyzetet - határozta el a srác.
- Ha közli, hogy van barátja - szőtte tovább gondolatait - elfogadom, és felajánlom neki, hogy ha valaha is szüksége van egy igaz barát legkisebb, vagy legkomolyabb segítségére, akármiben, rám mindig számíthat.
- Ezt a mondatot nem tudnám anélkül elmondani, hogy sírógörcsöt ne kapjak - villant át a srác fején. Lesz ami lesz. Harangoztak.

Néhány perc múlva lassan kinyílt az ajtó. A fiú szíve a torkában dobogott. Néhány ismeretlen arc után feltűnt az Ő fejecskéje is az ajtóban. Még szebb volt, mint emlékezett rá - bár előre tudta, hogy így fog érezni. Ahogy elindult lefele a lépcsőn, megpillantotta a srácot. Hirtelen meglepődés, csodálkozós, majd halvány pír öntötte el egyébként oly fehér arcát. Kissé botladozva, szemét lesütve lépkedett lefelé. A srác kedvesen, de határozottan szólította meg. Tekintete, beszédmodora és stílusa sokat változott az elmúlt fél évben, és ez önkéntelenül is egyből hatást gyakorolt a lányra. Néhány kusza mondat után a fiú nem húzta tovább a dolgot:
- Lenne kedved mesélni kicsit bővebben az egyetemi életről, hátha jövőre én is csatlakozhatom hozzá? Van a közelben egy nagyon jó étterem, ahol remek kaját kapni. Egyébként is, már nagyon rég óta, szeretnék veled beszélgetni. A lány nem tudott nemet mondani a fiú izzó tekintetének.

Kicsit furcsa volt neki, hogy egy régi ismerős csak úgy a semmiből jőve "letámadta" őt - mondta mosolyogva kávéját kavargatva a vendéglőben.
- Elnézést - szabadkozott a fiú -. nem szoktam ilyen udvariatlan lenni. Csak valamivel ellensúlyoznom kellett fél éve mutatott bizonytalanságom. Hosszas, egyre oldottabb beszélgetés kezdődött köztük: a fiú soha nem gondolta, hogy enyhülni fog az a szorongató érzés, amit a lány közelsége váltott ki belőle mindig. A lány sem sütötte már le folyamatosan gyönyörű fekete szemeit a srác állandó apró bókjaira. Mindketten nagyon jól érezték magukat, de a lánynak lassan indulnia kellett haza. A srác persze egészen a buszig elkísérte, és szavát vette, hogy egy hét múlva ismét találkoznak óráik után. A lány beleegyezően mosolygott, kivillantva hófehér fogait vékony ajkai mögül.
- Búcsúzóul megpuszilhatlak? - kérdezte kissé megremegő hanggal.
- Kétszer is - válaszolta a lány halkan.

Két hét múlva kézen fogva kértek jegyet a pénztárban egy páros páholyba. A fiú a legboldogabb ember volt a világon...

Tanis