Mese a Hercegről - 1. rész

Vándorlása során megért kalandokat szeretném eléd tárni kedves olvasó, s remélem örömteli perceket, szerzek neked. Kérlek, fogadd szeretettel e sorokat. Lehet, hogy nem lesz olyan szókimondó történet, de megpróbálom az erotikát is feltüntetni soraimban.

A Herceg 20. évét töltötte be Sehol földjén, mikor csodálatos álmot látott. Egy addig soha nem látott földön járt álmában, és egy gyönyörűséges hajadont látott. Egyből szerelemre lobbant ifjú szíve, halálosan beleszeretett a tündéri jelenésbe. Másnap a herceg útra kelt, hogy megkeresse az álmában látott tündérszép leányzót. Tudta, érezte, léteznie kell valahol, és ő meg is, fogja találni még az élete árán is, mert e látomás nélkül mit sem ér hitvány élete. Apja ellátta lóval, fegyverrel, és némi pénzzel. A varázslója felruházta egy – két hasznos dologgal, melyet ráolvasással erősített meg, s a mormogás után így szólt az ifjú herceghez:
- Hercegem, amit most kaptál tőlem, a vándorlásod közben segíteni fog. Soha ne kételkedj magadban vagy cselekedeteid helyességében, mert a varázs csakis jót enged cselekedni, s a helytelen dolgokat megvilágítván, könnyen el tudod kerülni a rosszat. Mindig segíts a rászorulókon, mert nem tudhatod, ki segít téged célod közelébe.
- Bízom magamban s célom sikerében. — szólt a herceg s felszállva lovára elügetett.

Nem tudta merre induljon, így lovára bízta, merre megy. Az ő gondolatait különben is egy igéző szempár töltötte ki. A látomás csodás alakja szinte a retinájába égett így csak az igéző test domborulatait látta, sem az utat, sem a külvilágot nem érzékelte, így észre sem vette az úton előtte heverő anyókát ki pihegve feküdt az árokparton. Még azt sem vette észre, hogy lova megállt, csak akkor döbbent rá nincs egyedül, mikor megszólították.
- Adj Isten herceg! Mi járatban? — szót az anyó.
- Néked is öreganyám és kérlek, bocsásd meg figyelmetlenségem, de a gondolataimat egy álom tartja rabságban.
- Miféle álom az, ami még ébren sem enged? — kérdi az anyó, melyről köztudott volt az álomfejtési tehetség.
- Egy csoda! Egy tünemény! Nem is tudom leírni a szépségét. Szinte az életem adnám érte, ha csak a nevét megtudnám, és az ajkairól hallanám.
- Kedves herceg kérlek, segíts hazajutnom és tán majd valamit, kisütünk ezen álommal kapcsolatban is!

A herceg leugrott lováról s az anyókát felültetve lovára, elindult az erdő mélyén rejlő kunyhó felé az anyókától kapott útbaigazítás után. Mindketten gondolataikba merülve hallgattak, s így telt el az út mely röpke félórának bizonyult. A herceg elrendezett mindent a kunyhóban, szedett fát, melyet fel is vágott, a kertet is rendbe rakta, s csak most tudatosult benne: ez bizonyosan a varázsló műve lehet, csak az ő varázslása vehet rá egy vitézt a kertgondozásra! Dolga végezvén leültek vacsorázni s az anyóka megágyazott a vendégszobában. A herceg csodálkozott ezen, mert a kunyhó nem úgy nézett ki belül, mint ahogy emlékezett rá. Elfáradhattam és nem figyeltem gondolta, de ekkor az anyóka megszólalt:
- Ne csak a szemeddel nézz, hanem a szíveddel is, hercegem. Hidd el sokkal többet fogsz látni a világból!

Ezekkel a szavakkal tette le az asztalra a teával teli csorba bögrét, amit a herceg szó nélkül kiivott. A következő pillanatban feje az asztalon koppant s mély álomba merülve egy csodálatos világba termett. A rét, ahova került soha nem látott virágokkal volt teli. A közelben erdő különös és egyben szép fákkal. S az illatok melyeket a virágok s fák ontottak magukból azokat az illatokat még soha nem érezte. Szeme s orra csak úgy habzsolta az új ingereket. Egyszer csak különös illat ütötte meg az orrát. Emlékezetében őrizte az illat tulajdonosának érzéki alakját, gyönyörűségét, egyedi, soha nem látott szépségét. Az illat a közeli kiserdőből szállt feléje, így amilyen gyorsan csak tudott megindult az illatforrás irányába. Szíve reménnyel telve, lelke reszketett, arcára kiült a várakozás izgalma. Végre – végre a titokhoz talán közelebb kerül. Erdei tisztáson találta magát egy kis lak előtt, illedelmesen bár türelmetlenül bekopogtatott. Mennyei hang csengett fülébe bebocsátó szót. Álmai leánya állt a kicsiny szoba közepén.
- Már vártalak s egyben várlak is hercegem. – szólt az elbűvölő hang.—
- A mi kapcsolatunk túlmegy álmon - valóságon. Ily dolog még nem létezett a földön, mint a miénk. Szerelmes lettem egy képzeletbe, úgy, mint te s egymásra találtunk az álmok földjén. Sajnos nem mondhatom meg, hol találsz rám, ezt a szívednek kell tudni, de kaptunk egy lehetőséget. – Azt a lehetőséget, hogy találkozhatunk álmunkban, és bármit tehetünk, meg is történik, és mégse történik semmi köztünk, ez egy köztes állapot. Ha bármilyen információt mondunk egymásnak arról, hogy találnál meg akkor soha többé nem láthatnánk egymást, se, álmunkban se valóságban, gondolom ezt nem szeretnéd, ezért beszélgessünk a szerelmünkről. – szólt a tünemény.-
- A nevem nem mondhatom meg, de kérlek, találj ki valamit, hogyan szólítsuk egymást.
- Tündérnek szólítanálak legszívesebben, mert csak a tündék lehetnek ilyen szépek. – válaszolt a herceg. – Tündérem, a nevem megmondhatom? Vagy tilos?
- Sajnos ez is tiltva van, de én hercegemnek foglak hívni továbbra is, mint álmaimban, ha neked megfelel.

Eddig bírták távol tartani egymástól magukat. Őrületes iramban ölelték, simogatták, csókolták egymást mindenhol. Örömmel érzékelték egymás testét. Ha álom volt csupán, akkor is valóságosnak tűnt minden csók, simogatás. Nem tudtak betelni semmivel, csak ölelték egymást. Mikor a herceg keze felfedezőútra indult Tündér testén, megtorpan és a gyémántcsillogású szemekbe fúrta kérdő tekintetét. Mikor a pironkodó bólintás eljutott tudatáig már érezte ő is a kutakodó ujjakat testén. Tündér pironkodva ugyan de kereste képzeletbeli, mégis valóságos szerelme testén azokat a bizonyos helyeket, amiket a herceg kezd felfedezni az Ő testén is, és nagy izgalmat váltanak ki belőle. Egyre izgalmasabb helyekre jutottak és közben egyre kevesebb lesz rajtuk a ruha. Ezt észlelvén kezdtek egy kicsit lenyugodni és visszavettek az elsöprő lendületen.

Azt akarták, hogy az első szerelmezésük, (mely talán meg sem történik valójában) csodákkal teli legyen. A herceg gyengéden de határozottan csókolta Tündér mézízű ajkait, s közben keze soha nem látott halmokat fedezte fel a ruha alatt. Kecses ívű nyakát csókolta, míg nem hallotta sóhajtozni szerelmét, s nem érezte apró remegését testének, mely a tetszésről árulkodott. Ekkor lelopta a ruhát Tündérről, mely örömmel bújt ki e feleslegessé vált dologból. Ugyanis nagyon kívánta a herceget. Rengeteget álmodott róla, hogyan is teszi magáévá a herceg a testét. Végre érezte is nem csak gondolta! (Azt kérded kedves olvasó, hogyan lehetséges ez? A kérdéseddel kérlek, fordulj a varázslóhoz ki ezt a történetet belevarázsolta a fejembe. A varázsló nevét véletlen tudom: — KÉPZELET — így hívják a varázslót, S remélem a földhözragadtabb olvasó, fel fogja keresni)

Ott tartottam, hogy a szerelmesek kezdték egymás testét felfedezni. Izgatottan vetkőztették egymást, s fedezték fel az erogén zónákat simogatásukkal. A herceg gyengéden kényeztette a Tündér melleinek bimbaját, be – bekapva s nyelvével kóstolgatva cseresznye nagyságúra hizlalva. Keze szinte önálló életet élve vándorolt a csodás és odaadó testen. Mikor a combokat simogatva egyre feljebb haladt a gyönyörök kútja felé, érezte Tündér borzongató ujjainak érintését péniszén. Szinte egyszerre fogták meg és kezdték felfedezni a másik szerveit. Míg a herceg ujjai, melyek mélyen a vénuszdomb rejtette ösvényen szánkázott, csaltak örömkönnyeket Tündér szemébe. De Ő sem maradt adósa a hercegnek, ismerkedve húzogatta a fitymát a makkon s kezecskéjének ügyes mozgásával ingerelte kedvesét! A herceg ekkor letérdelve akart szerelmet vallani, de meglepő dolog történt. Tündér félreértve mozdulatát hirtelen ölébe rántotta fejét. A herceg a paradicsomban találta magát e véletlen félreértés miatt, s ha már így alakult csókjaival borította be e csodás dombot, melyet kis bozótos takart. A nyelvet mely bekukucskált az erdőcskébe nem zavarta a bozótos. Egyre mélyebbre szeretett volna hatolni kedvese ölében, ezzel a mennyekbe röpítve Tündért.

Tündér sem akart lemaradni lovagja mögött, ezért most ő térdelt szerelme elé és ajkaival kezdte izgatni kéjrúdját. Kíváncsian kóstolgatta nyelve hegyével a makkot, s mikor felizgulva érezte, hogy nem undorodik az érzékelt ízektől, inkább izgatottabb lett, ajkaival körülzárta és aprókat mozdítva fején ingerli e csoda rudat. A herceg csak kapkodva szedte a levegőt, ilyen érzéseket eddig el sem tudott képzelni. Gyengéden simogatta Tündér haját s könyörgött irgalomért. Amit a következő pillanatban meg is kapott. Elélvezett szerelme szájában, aki nagy igyekezettel nyelte a fanyar szerelemgyümölcsöt. A herceg felállította szerelmét, és gyengéden ledöntötte az asztalra, combjait kezével széthúzta miközben fejét, belehajtotta a csodásan izgató illatfelhővel körülvett vénuszdombra. Nyelvével felfedezte kedvese nőiesség kútját, csókolta, nyalogatta, ujjával méregette mélységét, Tündér nagy örömére. Felfedezte a barlang felett lévő ajkak között megbúvó kemény kis dorongot, mely a nyelvével incselkedet, s ellenállt neki,. Ezért gyengéden fogával körbezárta, s óvatos mozdulatokkal behódolásra késztette. A harc közben érezte amint kedvese egyre jobban mocorog, s hangosan sóhajtozik. Majd egy kis idő múlva sikoltva jut el a gyönyörök csúcsára, melyet eddig nem tapasztalt szűzies teste.

Az újfajta gyönyörök, s érzések oly mértékben kifárasztották a két szerelmes embert, hogy egymás karjaiban mély álomba merültek. A herceg felriadt s ijedten látja, sehol az erdő, sehol a rét, de a legfájdalmasabban arra döbbent rá, hogy sehol a szeretett lény! Újra a kis erdei lakban találta magát.
- Ezek szerint megint csak álmodtam. – mondta félhangosan.
- Nem, - hallotta az anyóka hangját. – az előbb még nem voltál sehol, eltűntél éjszaka és azt hittem, hogy köszönés nélkül tovább álltál, de ezek szerint nem tudod, hol jártál? – kérdi a néne
- De tudom! Én a mennyekben voltam szerelmemmel, de sajnos ismét eltűnt!
- Akkor már értem, hogy mi a te bajod herceg, - szólt a néne.- a tündérek segítenek de egyben játszanak is veled. Vigyázz ez veszélyes játék! Kiszemelnek két fiatalt, álmaikban összefonják őket, és míg egymásra nem találnak, álmuk összeforr. Ha szíved bátor és nemes rátalálsz szerelmedre, de ha feladod elemészt a vágy.
- Nem félek, néném. Akármeddig tart is megkeresem szerelmemet vagy meghalok. Nélküle az élet üres, halott. Vagy vele élek boldogan, vagy addig megyek s járok utána, míg a halál el nem jön értem!
- Hát eridj de vésd eszedbe amit már mondtam, ne csak a szemeddel láss! Nézz szét a szíveddel is! - E szavakkal engedte útjára a herceget, aki ment amerre a lova vitte, közben a csodálatos s érzéki éjszaka járt a fejében.

Eddig jutottam kedves olvasó. Sajnos a folytatásra egy kicsit várni kell, azt egy kicsit később tudom eléd tárni. Ha tetszett örülök neki, ha nem sajnálom, hogy raboltam az idődet. (A folytatást mindenképpen megírom, mert én is kíváncsi vagyok, a herceg kalandjaira.)

Imre